Mit hagyok magam mögött, és mit várok jövőre?

Én alapvetően hálás vagyok az elmúlt évért minden szempontból.

Személyesen azért, mert elkezdett kikristályosodni egy olyan mag, akikre számíthatok, és lekoptak olyan emberek, akiknek csak szükségük volt rám, valamiben, viszont nem lehetett számítani rájuk amikor tényleg kellettek volna. Ez sok fölösleges energia és idő kidobást takarított meg nekem, amiért hálás vagyok.

Másodsorban, új helyen lakom, nem is akármilyenen. Most így negyed év után sem igazán tudom még felfogni hogy hol is lakom. Minden este, amikor sétálok az Andrássyn, gyönyörködöm a téli kivilágításban, és rácsodálkozom, mint egy kisgyermek.

Továbbá azért is hálás vagyok, mert szakmailag egészen sokat sikerült fejlődni az elmúlt évben. Ennek világos jele volt a Liz Strauss féle versenyben elért nagyon jó helyezés, a temérdek nemzetközi megkeresés, az ezzel járó feladatok. A magyar WordPress közösség visszajelzései a befektetett munkánkkal kapcsolatban, valamint az a tény, hogy a héten nyilvánosságra hozott WordPress fejlesztők nemzetközi ezres listáján a 73. helyre rangsoroltak. A következő honfitársunk 700 alatt végzett, egyébként. Szakmai körökben nagyra értékelem azt az emberi kapcsolatot ami kialakult Patai Lacival, és nagyra értékelem a vele folytatott beszélgetéseket.

Új céljaim kerültek előtérbe, amelyek mindig is foglalkoztattak. Ezért világít itt most velem szemben a dj pultom, ez egy gyermekkori álmom valóra válása. Valamint, hogy kiló számra gyűlnek itthon az eredeti cdim, és dvdim. Vannak persze további céljaim is, de ezeket elég ha én tudom.

Örömmel figyelem, hogy a legtöbb dj barátom és ismerősöm szekere egészen jól megy. Dj Apesz és Balage F rendszeresen játszanak a Roxy Rádióban, BanDj most készül kiadni promo lemezét, Spy the ghost és Spigiboy segítségével. Blaid pedig november óta főállásban producerkedik, és rendszeresen járja az országot Andrewboyyal.

Más jellegű zenét játszó zenész barátaimnak is egészen jó éve volt. Egyrészt noel volt az A38-on tartott Beatles Emlékest műsorvezetője, és mint Walrus fel is léptek. Tamás, mind a Fuse, mind a Jesterday színeiben egészen combos meghívásokat kaptak a jövőév első negyedévére, és szinte folyamatosan koncerteztek már decemberben is.

A blogom szempontjából is érdekes évet zártam. Nagy átlagban tavalyi hasonló időszakhoz képest dupláztam a forgalmam, de most decemberben az ünnepek alatt olyan látogatottságom volt, ami máskor 1 hónap alatt szokott lenni, mind ezt 3-4 nap leforgása alatt. Ezenkívül elindítottam idézetek oldalam, ami Napsugár névre hallgat. Valamint időközben felvirágoztattam egy lapcsaládom, amin rendszeresen és automatikusa frissülő hírek vannak, ezen kívül pedig elindult egy szeparált, nagyon személyes és főleg titkos másik blogom.

Emocionálisan pedig egy egészen egyszerű évet zártam. Egészen októberig semmi komolynak nevezhető dolog nem volt. Itt volt némi inkonzisztencia, ami eltartott jó pár hétig. Egy egészen hosszú vergődés volt, aminek maximálisan idére adtam időt. Közben pedig elkezdett egy teljesen másik érzelmi szál alakulni, amiről a következő pár napban fog kiderülni, hogy mennyi realitás alapja van.

Tavaly sikerült egy olyan munkahelyet találnom, ahol kölcsönös szimbiózisban tudunk működni. Én nagyon jól érzem magam, és végre alkothatok, megvalósíthatom azokat a dolgokat, amiket szeretnék. Kísérletezhetek új megoldásokkal, és új területekkel. Ez a folyamat reméljük folytatódik 2009-ben is.

Anyagilag pedig kiemelkedő évet zártam, köszönhetően a sok-sok cégem felé érkezett megbízásnak, az új ügyfeleimnek akik bizalmat szavaztak nekem, és új üzleti partnereimnek.

Azt hiszem, ez volt nekem 2008. És hogy mi lesz 2009-ben? Remélem ha egy év múlva hasonló módon visszanézek ennél csak jobbakat fogok írni.

“Mit hagyok magam mögött, és mit várok jövőre?” bejegyzéshez 45 hozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.