Kis karácsonyi körkép

Általában gondban vagyok a karácsonyi ünnepkörrel, meg úgy általában a dátumokkal. Viszont, ma ha kinézek az utcára, csak két nap lehet, vagy január 1, vagy dec 24.

Végül a január 1.-et azért vetettem el, mert ahhoz nincs elég trombita, konfetti törött pohár, és pezsgős üveg a földön… Szóval, így délután kettő után tettem egy kis kört a belvárosban.

Érdekes, hogy a boltok, amik hirdetik magukról, hogy ők ám mennyire non-stopok, most kivilágítva, de vasráccsal kívánnak kellemes ünnepeket. Teszi ezt pl. a Nagymező utca elején lévő Manna ABC, vagy a Podmaniczky és a körút sarkán lévő kis bolt, aminek a nevét sem tudom. Nem is fontos. Az ablakban világít az Open felirat… Aztán pedig a Kedves vásárlóink kezdetű felirat…

A rövid sétám alatt azért kiderült, hogy az itteni törökök, sem igazi törökök a kebabosban. Konkrétan, az ablakok letakarva, szinte már bedeszkázva. Hát milyen az, hogy egy iszlám nem dolgozik ilyenkor? 😀

A non-stop harc (ha lehet ezt így mondani) abszolút győztese a rövid belvárosi szemlém alapján a nyugati pályaudvar mellett lévő non-stop, ami a szebb napokat is látott RetroPolisz alatt van.

Persze a bolt tömve volt, de náluk még lehetett szaloncukrot kapni, vagy éppen üdítőt, netán valami töményet. A kiszolgálás nagyon pörgősen ment, 2 perc alatt vettem magamnak reggelit így ilyen délután fél háromkor.

A nagy meglepetés számomra az volt, hogy a Nyugati tér melletti ajándékos standok 2 után még nyitva voltak, igaz, már ment a pakolás, de még álltak ott emberek. Nézegették az elmúlt két hétnyi szabad rablásból megmaradt dolgokat, vettek ami még hiányzott a fa alá.

Aztán lassan elindultam haza felé, a kihalt Jókai utcán. Ahol első ránézésre minden olyan volt, mint bármikor máskor. Open, Nyitva és hasonló feliratok világítottak a sötét üzletek, kávézók, és sörözők ablakaiból…

Bezzeg a fodrászat, az nyitva volt 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.