Club CUE – Dj Verseny

Múlthéten Gödöllőre figyelt az elektronikus zenei scéna egy pár napig, mivel ott zajlott a Club CUE dj verseny. Közel 50 indulóból a neves zsűri volt hivatott kiválasztani a legjobbat, vagyis inkább a legjobb hármat.

A zsűri tagjai Newl, Bárány, andrewboy, Joenathan, és eredetileg Danny L lett volna még, de ő az útviszonyokra hivatkozva sajnos nem ért oda.

Eltekintve attól, hogy a végeredmény szerintem bunda volt, az első három helyezett kiválasztásáig egyetértek a dologgal.

De erről majd később, először a klubbról.

Nos, a Club CUE, vagy Club Q, ahogy tetszik, ha Pest felől érkezik az ember, és nem M3-ason jön, hanem a hármas főút felől, akkor igazából el sem tudja téveszteni. Mivel konkrétan a első utcában (Ganz Ábrahám) található, a régi Ganz területén, ahova a hév alatti átjárón kell áthajtani, ami nekünk elsőre nem tűnt fel.

Önmagában a hely igényes kialakítású, bár első ránézésre picit szűkösnek tűnt. De az éjszaka folyamán kiderült, hogy szép mennyiségű, szórakozni vágyó fiatal elfér itt.

Az elődöntő nagyobb szarvashibák nélkül ment le, bár voltak szépen hibázások mindenkinek, no meg rosszul felépített produkciók, oda nem illő darabokkal.

A 8 elődöntősből a zsűri némi mérlegelés után választotta ki a 3 legjobbat. Ez pedig Kitto, ThomX és Jason Mill lettek. Egyikük bejutása sem meglepő, mivel tényleg ők voltak a három legjobb. Maximum én más sorrendet állítottam volna fel köztük.

A döntő úgy zajlott, hogy gyakorlatilag az esti buli részét képezte, olyan formán, hogy a döntősök az esti buli keretében játszani fognak 15-15 percet, nagyjából 1 órás különbségekkel, és így hajnal 2-re lesz nagyságrendileg végeredmény.

Ami a döntőben engem zavart, hogy Kitto, aki bár technikailag a zsűri szerint a legjobb volt, mivel 3 lejátszóval tolta végig, a selejtezőben, az elődöntőkben is, és a döntőben is ugyanazt a szettet adta elő. Ugyanazokat a számokat, hasonló sorrendben. Számomra, egy jól begyakorolt feladatnak tűnt (így sem hiba nélkül), mint valódi zenélésnek.

A zsűri le volt nyűgözve attól, hogy egyszerre 3 lejátszón pörgetett, de ez a döntőben, amikor közönség is volt, nem volt előny. Őket igazából nem érdekelte, azt a hangzást, ami kijött, két lejátszóval is meg lehetett volna csinálni. Viszont, komoly hiányosság volt a színpadi mozgás, és a közönséggel való interakció teljes hiánya.

Ez a két dolog, fontosabb, mint hogy hány lejátszón pörgetsz, ha nem így van, kövezzetek meg. Fapofával zenélni pedig ha döntő, ha nem döntő, akkor is nagyon gáz.

Jason volt a döntőben a második, ő is megmutatta, hogy képes 3 lejátszón tolni a dolgokat, egy apró csúszástól eltekintve ez össze is jött neki. Energikus és ütős szetet játszott, ami bár nem a hely szellemének feltétlenül megfelelő modern tánczenés cucc volt, inkább a progresszív. De a közönség nagyon értékelte.

Harmadik, és egyben utolsó döntős ThomX, pedig modern tánczenésre vette a figurát, némi mikrofonozással, de tökéletes technikával, jól összeállított zenékkel. A zsűri főleg az eleganciáját emelte ki az elődöntő során, ami nem csak a megjelenésére volt igaz.

A fent elmondottak dacára pedig Kitto volt az, aki az egy személyessé zsugorodott zsűri szerint a legjobb volt.

Bár, az eredmény – mint már említettem – több induló szerint (és szerintem is) is bunda volt. Erre a fent elmondott technikai és szakmai dolgokon kívül más jelek is vannak.

1., Az eredeményt egy olyan papírról olvasták fel, ami végig, a döntő alatt már a műsorvezető mappájában volt. És bár az eredményhírdetés, és az utolsó versenyző színpad elhagyása között eltelt kb. fél óra, közben Newl azzal volt elfoglalva, hogy a közönségnek zenélt, nem pedig az értékeléssel, ami viszont megvolt azon a papíron, amiről az eredményeket ismertette Zola…

2., A dolog másik oldala, hogy a döntő kezdete előtt a női wc-ben elszólta magát Kitto barátnője, hogy megmondták neki, hogy ő nyer. Már csak azt nem tudom, akkor miért kellett eljátszani a mű meghatódást eredményhírdetéskor.

3., Gondolat ébresztőnek, még egy harmadik dolog. Vajon van-e összefüggés Kittó (vagy hívjuk DonDee J.-nek?) csókossága, és aközött, hogy felkerült a remixe a legutóbbi Hamvai PG & Roberto Winny lemezre? Nem véletlenül ezért kellett neki győzni..?

Az eredményen változtatni úgy sem lehet, ezért inkább most beszéljenek helyettem a képek.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.