Hogyan intézzünk erkölcsi bizonyítványt gyorsan?

A bejegyzés 2012-ben készült, azóta a benne lévő információk már nagyrészt elavultak.

Mivel én, mint a bürokrácia elsődleges ellensége és ellenzője irtózatosan utálom a sorbanállás, és amikor asztali tenisz mérkőzést játszanak velem, így amikor a szellemtudományi akadémiai jelentkezésnek feltételéül szabták az erkölcsi bizonyítványt mindent átolvastam ami a témában fellelhető volt, hogy lehetőleg minél kevésbé kelljen oblákolnom azt a bizonyost, az igazolás beszerzési folyamat közben.

Hatósági erkölcsi bizonyítvány

Tegnap este kitaláltam, hogy a péntek lesz a nagy nap, amikor én ezt beszerzem, így elindultam otthonról fél 8 előtt nem sokkal, hogy még időben odaérjek a XI. kerület Vaskapu utca 30/A szám alatti Bűnügyi Nyilvántartó Hatóság irodájába.

Amire szükség van a dologhoz:

  • Erkölcsi bizonyítvány igénylő csomag a postáról – 150 forint
  • Csekken befizetni az erkölcsi bizonyítvány árát – 3300 forint
  • Csekken befizetni a sürgősségi ügyintézés árát – 1300 forint

Ami nehézség, hogy bármelyik postán betudtam volna szerezni a csomagot, a sürgősségi csekket csak az irodában lehet szerezni, így előre dolgozni nem sok értelme lett volna.

Tehát próbáltam a reggeli nyitásra odaérni, ami negyed óra hijján sikerült, ekkor magamhoz vettem egy csekket, nyomtam egy sorszámot, megkérdeztem a portást, hogy merre van az a kis posta, amit annyit emlegettek interneten (Soroksári út. 38.-42.). Ő kedvesnek látszóan, de gépiesen elmagyarázza, hogy elindulok a piros épület mellett a Pápay István utcában, ütközésnél balra 30 méterre van a posta.

Az ügyintéző hölgy a csomag megvételekor elkéri mind a csomag, az ügyintézési díj, és az esetleges sürgősségi árát. Ezután felhívja a figyelmet rá, hogy ha mellékelt kisasztalnál kitöltjük a csekket, akkor nem kell újra beállin a kigyó végére, hanem egyből elintézi nekünk a csekk fizetést, ha soronkívül odavisszük.

Aki adattovábbítással kér erkölcsi bizonyítványt kér, az a „sárga csíkos”, mindenki más a „zöld csíkos” varázsszót mondja be a postai ügyintézőnek. Ha máshol nem kitöltés közben mindenképpen feltűnik a különbség, ugyanis a sárga csíkos igénylő lapnak van egy kötelezően kitöltendő 3. bekezdése, amely az Adattovábbítás címzettjének adatait tudakolja. Ebben a gyanus az lehet, hogy zárójelben szerepel mellette, hogy „eljáró szerv, hatóság”, valamint utána zárójelben, hogy kitöltése kötelező. Ilyen a „zöld csíkos” borítékban rejlő igénylőlapon nem szerepel.

Amikor ehhez a részhez értem jöttem rá komikus helyzetemre, miszerint erősen elbasztam. Beindult a probléma áthidaló mechanizmusom, miszerint van egy kitétel, amely szerint ha külföldi használatra kérem, akkor nem kötelező ezt megadni. Itt felcsillant a remény, hogy nem kell ismét kitöltenem egy másik lapot, csak húzok egy ikszet a 6.2 pontba, és rohanhatok tovább. Ettől a célomtól a 6.1-es szöveges rész térített el, amelyben ki kellett volna fejteni, hogy milyen külföldi hatósági eljárásban szeretném ezt felhasználni. Ekkor döntöttem el, hogy inkább újra beállok a sorba, veszek egy csodás sárga csíkost, és újra átnyálazom. A mellékelt csekk szerencsére mindkettőnél azonos, így ha hasonlóan bénán jártunk el, mint én, akkor sincs gond.

Fontos megjegyezni, hogy a kézhez kapott erkölcsi bizonyítványon is a Hatósági Erkölcsi Bizonyítvány név szerepel, viszont ha a postán azt mondjuk be, hogy Hatósági erkölcsi igazolvány igénylő csomagot kérünk, minden esetben a sárga csíkost fogjuk kapni. A kettő között a különbség ugye annyi, hogy az egyiket a hatóságok egymás közötti csodás levelezésben intézik el, és minket csak szopatnak az ügyintézéssel, de kézbe semmit nem kapunk, a zöld csíkos ami a nem adattovábbításra való hatósági erkölcsi igazolvány, azt pedig kézbe kapjuk, vagy postán.

Amikor ezzel készen voltam visszavágtattam az irodába, ami csordultig megtelt emberekkel, a fent kijelzett számok pedig nem sok jóval bíztattak, mivel az egyik sorszám a kettes volt, a másik a kilences, így háromnegyed órával nyitás után. Ezután éppen elmélyültem a könyvem olvasásában, amikor kiírták az én számom.

Így gyakorlatilag fél órát sem töltöttem a környéken. Mivel 8:16-kor léptem be amaz csodás kapunk, majd a postai kitérő után 8:49-kor már ismét az utcán lépkedtem zsebemben a csodás zöld és nagyon hivatalos igazolással, hogy jókisfiú vagyok.

“Hogyan intézzünk erkölcsi bizonyítványt gyorsan?” bejegyzéshez 93 hozzászólás

  1. Szia
    nagyon köszi az infókat, így órákat megspóroltál nekem az utánajárásnak. 🙂
    (A IX. kerületi Vaskapu utcában jártál? XI. kerületet írtál…)

  2. dani, persze abban az esetben, ha digitálisan kell valahova benyújtanod, ha papír alapon kérik, akkor ez nem játszik.

  3. Persze hogy kiküldik, 2-3 hét átfutással. És mi van, ha másnapra kell?

  4. Egy kis kiegészítés:
    A sürgősségi csekket a portán is megkapod, ahogy bemész, balra. Ne is menj tovább, irány a posta, ott kapsz sárga vagy zöld csíkos borítékot. Toll legyen nálad, mert a postán a „segítőkész” hölgyek 130 forintért adnak egy ócska műanyag tollat, kitéve nincs, mert ellopják.
    Befizetés után vissza, sorszám, kis várakozás és kész is!
    Aki kocsival megy, az a Vágóhíd utca környékén tud ingyen parkolni, beljebb fizetős övezet.
    Köszi különben, jó tájékoztató.

  5. Sziasztok!
    Valaki lenne olyan kedves és megmondaná nekem hogy mennyibe kerül ez az erkölcsi bizonyítvány?
    ELőre is köszönöm!

  6. Enikő:

    – Erkölcsi bizonyítvány igénylő csomag a postáról – 150 forint
    – Csekken befizetni az erkölcsi bizonyítvány árát – 3300 forint
    – Csekken befizetni a sürgősségi ügyintézés árát – 1300 forint

    Tehát: 4750 Ft.

  7. Sziasztok !

    Szeretném megkérdezni, ha ügyfélkapun keresztül kérem, akkor mennyi idő alatt postázzák az erkölcsit?

  8. A hivatalos tájékoztatás szerint 12-14 nap, de ebből 8 nap a bizonyítvány elkészülte, ha nem sürgősségivel kéred.

  9. 2012 november 28-i információ: már nincs kétféle kérőlap, tehát zöld csíkos vagy sárga csíkos, csak egyféle. A leggyorsabb, ha elmész előtte sürgősségi csekkért ide a hivatalba, amiért nem kell sorban állni, azt előre befizeted postán, és reggel fél 8 – háromnegyed 8 körül odaállsz a sorba, akkor nyitáskor azonnal kapsz sorszámot és kész. Fontos: félfogadás Hétfő: 9.00‐15.00 Szerda: 9.00‐15.00 Péntek: 9.00‐12.00
    Én nem vettem észre, hogy parkoló zóna, ezért 2080 Ft plusz, és még egy dolog: ha menetiránnyal szemben parkolsz le az utcában, kerékbilincset adnak, ez a helyi tradíció.

  10. bocs, a félfogadás 8-tól van, nem 9-től, csak egy rossz honlapról másoltam be. Aktuális infó a 1414-es kék számon kapható.

  11. Nagyon koszonom az infokat, es Attilanak is. Ezek szerint Csutortokon zarva. Ha holnap pentek november 30.-an megyek akkor megkaphatom aznap csont nelkul? A surgossegivel.

    Es a menettel meg egy kis kerdes: Szoval, reggel be a hivatalba a surgossegiert, aztan rohanas a postara, aztan vissza sorba allni a hivatalban? Nem lehet maskep mi?

  12. Köszi a hasznos és korrekt tájékoztatást.
    Azért a „sürgősségi” díj fizetési ellenében sem azonnal adhatják ki a bizonyítványt:
    „Soron kívüli eljárás esetén a kiállított bizonyítvány legkorábban a kérelem benyújtását követő ügyfélfogadási napon, de legkésőbb 5 napon belül átvehető.”

    Azért, hogy megkapd a benyújtás napján, egy kicsit „sírni” kell az ügyintézőnek és megcsinálja kb. 5 perc alatt.
    További infók:
    http://allaskeresok-oldala.blogspot.hu/2011/12/informaciok-az-allaspalyazathoz.html

    http://www.nyilvantarto.hu/hu/erkolcsi_heb

    Gyuri

  13. Gyuri, én pedig ott voltam,
    és az orrom előtt állították ki az erkölcsi bizonyítványomat és adták a kezembe.

  14. Azt szeretném megkérdezni,ha valaki tudja a választ,hogy erkölcsi bizonyitvány kiadását lehet-e meghatalmazottnak intézni vagy csak személyesen.

  15. Sziasztok!
    Köszönöm a tájékoztatást! Nagyon sok idöt spóroltatok meg nekem 🙂
    Holnap megyek, remélem sikerrel járok!

  16. Még egy gyors infó, mert felhívtam a 1818-at! Naptári nap, és a hivatal minden esetben tartja a 8 napot, még az ünnepek alatt is. A postán csúszhat a dolog, ha az nincs nyitva. De ha úgy lenne is van egy mentőöv, ha nagyon kell az erkölcsi, számításod szerint már meg kellett volna kapnod, de mégse, akkor a 1818-at felhívod, elmondod a bajod, és a hivatal visszahív és elmondja mit is kell tenned! (remélem ez nem fog nálam előfordulni!)
    Ennyit tudtam még meg ez ügyben!

    Sziasztok: Gina

  17. Nagyon hasznos informásió köszönöm…
    Azt szeretném meg kérdezni hogy abban az esetben ha nekem a nyáron volt egy kisseb aféle kisseb büntetésem…….. jogositvány nélkül vezettem M-es jogositvány alá esö 49.9cm2-es mopedet 25.000ft os birságot befizettem…. 18 éves vagyok és szeretnék munkát vállalni egy áruház lánc árufeltöltö részlegénél….. de szükséges emme nemes okirat… vissza térve az a kérdésem hogy ilymodon is meg kapom ezt az okiratot?????? 🙁 vagy ettöl most ezáltal elestem?? Válasz üzenetet czirobi@citromail.hu címre várom… Vagy ide természetesen mostanában gyakran felfogok nézni…. 🙂 választ ellöre is nagyon szépen köszönöm.. UI.: Amennyiben a választ nem tudja senkisem abban az esetben hova kell fordulni hogy ezt meg tudakoljom??

  18. Azt elárulná valaki, miért létezik még az, hogy az állás megpályázásához előre rendelkezni kell erkölcsi bizonyítvánnyal? Szerintem ez nem fair! Miért nem csak a sikeres, vagy legalább az első, második körön túljutott pályázóknak kell bemutatni az erkölcsit?

  19. Közalkalmazotti állásoknál kérik előre. Én sem tudom miért. A legbosszantóbb hogy elég időt sem hagynak az írat beszerzésére.

  20. Sziasztok! Azt szeretném kérdezni,hogy nem kocsival és nem is metróval hogyan tudnék vidékről odajutni.Holnap mennék de még nem tudom hogyan.

  21. Sziasztok!
    Azt szeretném kérdezni, hogy hol lehet még máshol erkölcsi bizonyítványt kérni?
    Én a XVI. ker,-ben lakom.
    Ha internetem igénylem kell hozzá bankszámlaszám, vagy így teljesen ingyenes, és
    azt is postázzák?
    Bocsi a sok kérdésért, de teljesen kezdő vagyok,
    köszi előre is a válaszokat.

  22. Köszi az infót, minden úgy történt ahogy leírtad. Tökéletes volt hogy felkészülten mentem. Annyit tudnék én hozzá tenni,azoknak, akik a hivatal előtt szeretnének parkolni, hogy a parkolás mobilszáma ezen a részen(IX.ker Vaskapu utca 30.): 06-30-8100907,vagy persze 20 vagy 70. Mentsd el,és nem kell ezzel bajlódni.Leparkoltál küldd el a rendszámodat SMS-ben erre a telefonszámra. Kapsz egy válasz sms-t,akkor minden oké. A parkolóőr tigrisként ugrik minden autóra és büntet keményen!A parkolás végén ne felejtsd el a STOP üzenetet ugyanerre a számra elküldeni!!

  23. Köszönöm az infókat,nagyon hasznosak voltak. Most már csak egyféle adatkitöltő lap van,ennyivel egyszerűsödött a dolog. Viszont a hivatal elköltözött 2013.09.16.-tól!! Visegrádi u 110-116.A cím nem pontos,úgyhogy mindenképpen nézzetek utána,mielőtt elindultok!

  24. A hivatali ügyintézés útvesztője..hiába a kiírás, hogy elköltöztek,maradtak a régi helyen, a Vaskapu u 30/a szám alatt!

  25. Sziasztok! Egy olyan kerdesem lenne, hogy kulfoldre hogyan lehet kerni az erkolcsit? Oda is kikuldik postaval?? Az erkolcsi csak magyar nyelven van, vagy netan angolul is? Elore is koszonom! Nori- Norvegiabaol 😀

  26. Sziasztok! Azt szeretném kérdezni, hogy az ár változatlan maradt sürgősségi eljárás esetén? Plusz most akkor érdemes postán kérnem sürgősségi csekket, vagy inkább kimondottan a hivatallal járok jobban?

  27. 2013 október 1-től Nem Vaskapu utcában lehet ezeket intézni, hanem 13 kerületben Visegrádi utca 110 szám alatt a Központi Okmányirodában.

  28. Az információért, hogy lehetséges így is intézni, köszönet. A leírásodért már nem mondanék, nem véletlen kérdezgettek utólag a dologról többen is. Ha már hivatalos ügyintézésről próbálsz leírást mellékelni, abban nem nagyon kellene ökörködni. Vagy ha mindenképp így szeretted volna a blogod megírni, utólag készíthettél volna egy konkrét menetet, úgy megmaradnak a „poénjaid” és a hivatalos ügyintézés konkrét menete is. Nem véletlenül tanítják általános iskolában a fogalmazást.

  29. Ertsey Attila írta:
    „2012 november 28-i információ: már nincs kétféle kérőlap, tehát zöld csíkos vagy sárga csíkos, csak egyféle”

    Még annyival kiegészíteném az előző „kritikámat”, amit valószínűleg a szólásszabadság élharcosaként nem engedsz ki, hogy kb egy perccel ezelőtt felhívtam az egyik Okmányirodához közeli Postát és létezik még zöld csíkos…

    Ez pedig djzone:
    „Mivel én, mint a bürokrácia elsődleges ellensége és ellenzője irtózatosan utálom a sorbanállás, és amikor asztali tenisz mérkőzést játszanak velem…”

    Ahogy látod, én sem szeretem. Ha már infóztok, legalább egy pici pontosságot próbáljatok már meg belevinni. Köszönöm.

  30. A te blogodon majd úgy fogalmazol kis barátom, ahogy szeretnél.

    A bejegyzés a megírás pillanatában releváns, aktuális és helyes információkat tartalmazott, hogy azóta ez változott arról hadd ne én tehessek már. A kiegészítéseket megtették a hozzászólók. A naaaagy hírportálokon szokott lenni figyelmeztetés, hogy a cikk már több, mint x éves, és a megírás pillanatában helyes információkat tartalmazott, amelyek azóta elavulhattak bla-bla, viszont, én nem vagyok hírportál, így neked is be kell érned a közzététel dátumával.

  31. A Központi Okmányiroda címe XIII. (1133) Videgrádi utca 110-112. Tel.: 1818 (helyi tarifa)
    Ügyfélfogadás H-P 08:00-20:00 Sz-V 08:00-14:00

    Közeli Posták:
    •Bp XIII. Váci út 9-15. – Budapest 132 posta Tel.: 061 288 69 54
    Ügyfélfogadás: H-P 07:00-18:00, Sz 07:00-13:00, Vasárnap Zárva
    Árpád híd metróállomástól nincs messze, ez a legközelebbi az Okmányirodához.

    •Bp XIII. Váci út 73. – Budapest 135 posta Tel.: 061 329 08 36
    Ügyfélfogadás: H-P 09:00-15:30, Sz-V Zárva

    Posta központi tel: 06 40 46 46 46 (amit sosem vesznek fel)

  32. Javítani nem tudok, de Visegrádi utca lenne a helyes…na részemről ennyi, mentem az erkölcsimért. Sziasztok.

  33. Azt azért vedd figyelembe, hogy ez a 3 évvel ezelőtti állapotot tükrözik, és már megváltozott az ügyintézés helye, a módjáról nem tudok nyilatkozni.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.