Útban az alternatív gyógyászat felé

Ha azt mondanám, hogy már gyerekkoromban tudtam, hogy nekem ilyesmivel kell foglalkoznom, akkor hazudnék. Pont ezért, hogy az igazat mondjam, ezért itt megörökítem, hogyan is történt az, hogy elkezdtem járni az alternatív gyógyászat egyik útját.

2013. januárjában kiderült, hogy a tulajdonos akitől korábban béreltem a lakást megválik tőle, és elkezdte elvinni a cuccait, amelyek nem voltak tárgyai az adás-vételnek. Ilyen volt a tévé is, amely a szekrény tetején volt, és mivel én ugye erős vagyok így felkaptam, levettem, és letettem a pultra. Miután letettem kezdtem érezni, hogy mintha meghúztam volna a hátam. (Nyilán nem egy TFT/LCD-ről van szó, hanem még régi, nagy és csöves tévéről). Pihentettem hetekig, de csak nem múlt a jobb oldalon mellkas magasságban, hátul a fájdalom.

Februártól új barátnőm volt, aki történetesen gyógy- és sportmasszőr volt, vele beszélgettünk erről, és két ötlete volt, az egyik, hogy vagy a májammal van valami, a másik, hogy ez valami zsába, mert ilyen sokáig nem tarthat különben. Márciusban annyira rossz volt, hogy végül megkértem, hogy tegyen valamit az érdekemben, és elmentem a stúdióba ahol dolgozott egy masszázsra. Ettől időlegesen jobb lett. Ezután megtanultam élni vele, hogy bizonyos hirtelen mozdulatokat nem végezhetek. “Útban az alternatív gyógyászat felé” bővebben