Reggel

Viszonylag korán van, legalábbis, az én életvitelemhez képest.
De muszáj volt korán kelnem, mert egyrészt az elutazós hétvége előtt egy picit rendet akartam rakni, másrészt a háttérben kellemesen csobog a víz a mosógépből éppen kifelé, harmadrészt még várat magára részemről a WordPress MU 1.5.1 magyar csomag készítése.

Akkor szóljon most itt az a zene, amit újabban nagyon szeretek, főleg mióta itt ül a polcomon egy eredeti koncert felvételen bár nem ebben a verzióban, ami most hallható, de ez is koncert felvétel ám
Bryan Adams – Summer of 69
[audio:bryan_adams_-_summer_of_69.mp3]

Hétvégi felhozatal

Nos, mint arról már írtam,jó szokásommá vált újabban, hogy reégen nagyon szeretett moziban vagy más egyéb forrásból látott filmeket megszerzem dvd korongon. A mostani hétvégén 3 film és egy koncert felvétel volt az áldozat, további 4 audió album mellett.
A filmek az S.O.S Szerelem, a Bridget Jones naplója és a DareDevil volt. A koncert korong a Jazz+Az utolsó koncertje lett, extra kiadásban, mellékelve az összes eredeti klippet, aznapi interjúkat, és 3 werk filmet.

Az audio szekció úgy néz ki, hogy a kezembe akadt egy „A Collection of Roxette Hits”, és lebeszélni sem lehetett arról, hogy megvegyem. A második cd, amit megláttam, és nem tudtam otthagyni Kelly Clarkson – Breakaway cimű albuma.volt. Meglepően nem a címadó dalt szeretem róla, hanem a Gone címre hallgatót, mint arról már volt szó.
A harmadik cdt, amit nem tudtam a polcon hagyni a Nagy Szerelmes lemez volt, amit akkoriban hallgattam amikor Layzával szétmentünk.
A negyedik pedig már csak egy kvázi korona volt az összesre, a Now.hu 8 dupla cd volt.

Jazz+Az, Dare Devil, SOS Szerelem, Bridget Jones naplója, Kelly Clarkson - Breakaway, Roxette - A collection of their 20 greatest songs

Jájjj

Az előbb említettem Nikinek, hogy mit hallgatok, és nem ismerte a számot cím alapján (ami nem meglepő, mert sokmindent én sem ismerek címről, pedig mondjuk minden este játsza Apesz mellettem).

Ezért gondoltam megkeresem a blogomon, úgyis fent van.
Viszont rá kellett jönnöm, hogy hatalmas hiány pótlást kell végrehajtanom, mivel az Aerosmithtől az I don’t wanna miss a thing bizony nem volt fent eddig az audió álományaim közt. Ezért ezt most pótoljuk, mivel szarvas hiba jellegű 🙂

Ime:
[audio:aerosmith_-_i_dont_want_to_miss_a_thing.mp3]

Tearin’ up my heart

Egyik nap akadt a kezemben egy réges rég elfelejtett dal.
Igen 90′ es évek második harmada, általános iskola, fiú csapatok kivirágzása, és sok nyál. Nagyjából ezek jellemzik az érzéseket amik kavarognak bennem, ah ezt hallgatom.

De attól még szeretem 🙂

A legmókásabb rész benne, az „I am down on my knees. I can’t take it anymore”, ami szabados fordításban annyit tesz ugye, hogy térdelek és nem tudom töbször bevenni 😀

Ma esti dalom

Azon gondolkodtam, hogy van egy olyan ének, amit karaoke bulikon a legtöbbet szoktam énekelni, és még zeneként nem szerepelt a blogomon, csak belinkelt videóklippként, igaz úgy kétszer is.
Nem, most kivételesen, nem Krisz Rudiról van szó 😀

Csak hogy, támogassuk az élőzenét, ez a felvétel egy 2003-as Knebworthi élőkoncertről van:
[audio:robbie_williams_-_angels-live.mp3]

Persze, hogy ez nem lehet más, mint Robbie Williamstől az Angels 😉

Param param

Reggel 7 óta Ajaxot szelidítek, és gyártom a html és php kódokat.
Milyen szép is amikor privát munkát csinál az ember… 🙂

No mindegy, viszont ilyen zenét hallgatok közben:
Within Temptation – Frozen

[audio:within_temptation_-_frozen.mp3]
Ahogy a főnököm fogalmazott (aki egy punk és egy metál zenekarban dobos), olyan langyos gót metál. Tehát pont nekem való muzsika 🙂

Nem tudom említettem-e már, hogy anno, amikor viszonylag keveset aludtam, és korán keltem magán melót csinálni, mindig Evanescence Fallen című alumát hallgattam, arról is a keményebb vonalat, hogy felébredjek.

Táncolunk?

Avagy spanyolul Vamos a Bailar.
Igen, ez megint zene, egy nagyon régi kedvencem. 🙂

Éveken át próbáltam egy rendesen szóló verziót találni belőle, mert évekig csak egy 45 másodpreces részlet volt meg belőle, az egyik Juventus mixről, majd megszereztem a klippet angolul, de az meg nem az igazi.

Viszont nem túl régen rábukkantam, és ezért meg is osztom veletek, mert az ugye jo 🙂
Tehát akkor most jöjjön Paola E Chiara és a már beharangozott Vamos a Bailar.
[audio:paola_e_chiara_-_vamos_a_bailar.mp3]

He doesn’t love you…

Nem, most nem arról akarok írni, hogy milyen kegyetlen beismerni, amikor valakinek az érzéseit mondjuk nem viszonzom.
Hanem, a mai zenét teszem közzé, azért, mert ez egy kicsit beakadt ma a winampomba, és igazából belém is.
Szóval hallgassuk Sarah McLeodtól a He doesn’t love yout.

[audio:sarah_mcleod_-_he_doesnt_love_you_-_vocal_mix.mp3]

Egy zene, amitől nem tudok szabadulni

Van egy zene, ami zseniális kompozíciót valósít meg a mexikóban gyökerező hangzásvilág, és populárisabb vonulatú rock keveredésével. Mióta elöször hallottam (2 hónapja) nem tudok tőle szabadulni.
Ebből meg kell szerezni, vagy csinálni kell egy karaoke verziót, mert hatalmas…

Persze, hogy ez nem lehet más, mint Carlos Santana és Chad Kroeger közös száma, az Into the night.

Ma az egész délutánom azzal telt, hogy megfelelő karaoke verziót próbáltam szerezni belőle, de nem jártam sikerrel. Csak az eredetiből volt, aminek azért jóval másabb a hangszerelése, vagy csak az én vájt fülemnek nem jött be. Nem baj, maximum neki kell állni és csinálni egyet belőle, nincs mese.
De addig is itt van a remekmű:

Santana feat. Chad Kroeger – Into the night
[audio:santana_feat_chad_kroeger_-_into_the_night.mp3]

Új év, meg minden

Gondolkodtam rajta, hogy írok valami szép hosszú postot arról mi is történt az elmúlt évben, mit kaptam és mit nem. De úgy érzem errel nem túl szofisztikált a helyzetem most, mivel egyszál semmiben ülök a notim elött otthon, Giorgióék 5 perce koncerteznek Morrison’s 2-ben, bennem eddig fél üveg pezsgő van, némi energia ital társaságában, így a hangulatom már kielégítően jó, várnak rám lent, öltöznöm kellene, és így wáá. „Új év, meg minden” bővebben