Sláger rádió Megaparty 2007

Nos ahogy azt már írtam MacDeejaytől kaptam két db frontpasst.
És péntek este Hannával meg is beszéltük, hogy megnézzük, mert ugye érdekes program igérkezett.

Legjobban mindkettőnket az Ákos koncert érdekelt, és előre érezhető volt hogy nem kevés ember lesz ott, hanem inkább nagyon sok 😀

Ez így is lett, a híradások szerint Ákos koncertjét 80.000 ember nézte, illetve hallgatta végig a Műjégpályán, és annak a környékén, a Hősök terén. A tömeggel szemben valóban abban a kivételesnek mondható helyzetben voltunk, akik a front részben lehettek. Mondjuk itt is volt 1.000 ember, de nem volt nyomakodás, nem volt csürhe.

Szerintem marha jó volt, föleg 15 méterről nézni az egészet. Úgy, hogy Mac egy emelvényen állt a tömeg felett, a középső kamera mögött és rádión instruálta a dolgokat, meg adta az infókat, hogy mikor lesznek kész a beállással, mennyit csúszunk, mi a következő szám, hány ráadás szám jön stb. 🙂

Azt hiszem hülyének hittem volna azt, aki azt mondja nekem, hogy a tőlem 2 méterre állóval csak smsben tudok majd kommunikálni, pedig ez így volt. Egy részt az emelvény miatt, másérszt a kordon miatt, harmadrészt azért mert mindkét fülén rádiós adóvevő volt két különböző csatornán…

A program 21:05 kor kezdödött volna, de volt benne olyan negyed óra csúszás, így Ákosék olyan háromnegyed tizenegyik játszottak…

A vizuális élmények után 4 es busz után rohantunk. És mivel a szépművészetinél az orrunk elött ment el, úgy gondoltuk, a Milleniumi Földalatti megállója mellett elkapjuk, és az így is lett. Mi több, ülőhelyünk is.
Kiszálltam Deákon. Hanna ment találkozni Tomikával és Y -al, és lementem Morriba, mert ott biztosan lesz társaság és melegszendvics, lévén farkas éhes voltam… 😉

És megint nem okozott csalódást az aznap este, mert zárásig voltunk. És a két Kata csinált rólam pár mókás képet… Majd prezentálom 😀

“Sláger rádió Megaparty 2007” bejegyzéshez 32 hozzászólás

  1. Lehet az lesz 😀
    Majd megbeszélem Dáviddal :)))

    Mondjuk lehet ezért kaptam törzskönyvet, izé törzskártyát.

  2. Szm legközelebb nem kártyát kapsz, hanem egy munkaszerződést és beállhatsz a ruhatárba…úgyis azt mondtad,h „jól fizet” 😀

  3. Nekem sajna kimaradt az afterparty…
    Mivel hajnal fél4-re végeztem, addigra már nem volt nagy bulikedvem :o)
    De majd bepótoljuk! 😀
    Örülök, hogy kijöttetek!

  4. Visszajelzés: Salala | DjZoNe blogol

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.