Újabb mélység

Az elmúlt évek alatt, egészen pontosan körvonalazódott számomra, hogy a Bëlga névre hallgató csodálatos formáció miatt sosem fogom véresre sírni a párnámat, no meg eszeveszetten tobolni a koncertjükön az első sorban.

De, tegnap este átestem a tűzkeresztségen, mivel Zsuzsit elkisértem Morrison’s 2-be, ahol a fent említett, magukat mókásnak tartó hipháp együttes koncertjére.

Azt hiszem, sosem vártam még ennyire, hogy egy koncertnek vége legyen. Hogy telt ház volt, az csak egy apró szelete az estének, de sajnos nem tudom elviselni azt a fajta igénytelenséget, ami „dalszövegeikből” árad.

Oké, lehet, hogy sokaknak viccesek a szövegek, és én vagyok prűd. De én mocsok mód nem tudok ezen röhögni, inkább csak erőteljesen szánakozó arcot tudok vágni azokra, akik ezt értékelik.

Egy-két-há
K*rva anyád
Négy-öt-hat
Szopd le a f*szt
Hét, nyolc, kilenc, tíz
Nyeljél g*cit, vagy négy-öt decit

Ez most jó, nem?

Ezek után egyébként miért csodálkozunk azon, hogy a felnövő generációknál tök normális, hogy 12-13 évesen cifrábbul káromkodnik, mint amit én valaha vidéken hallottam.