A fejberúgott rendőrkutya este

A legelső felütésem a dologgal kapcsolatban, nekem is, nyilvánvalóan a felháborodás volt, és valószínűleg az is marad.

Egyenlő mértékben vetem el a szemellenzős állatvédő álláspontot, és a mocskos rendőrözöst is.

Azt javaslom tehát, tegyünk egy lépést hátrébb és nézzük a képet árnyaltabban.

“A fejberúgott rendőrkutya este” bővebben

Bánat kővel van kirakva

A mellékelt kép, jelenleg nem illusztráció, hanem a maga a hely, amiről ez a kis nyúlfarknyi firkantás szól.

Naiv, avatatlan szemeknek ez csak egy kis utca darab, egy sarki házból, valahonnét a belvárosból. Nekem tegnap óta emlék, egy rémkép, egy örök mementó, ha akarom. “Bánat kővel van kirakva” bővebben

Valamit tudnak az életről

Délután amikor áthaladtam a nyugati téri aluljárón elcsodálkoztam egy pillanatra, mint egy kisgyermek. Egy gitározó középkorú urat táncolt körbe öt, a ruházata alapján erősen hajléktalan pozitív illető, a kellemes, szolid fagypont körüli hőmérsékletben, felszabadultan, mosolyogva.
Miközben én az aktuális gondjaimmal voltam elfoglalva, mint hogy inkasszó van a számlámon, holnapig él a cégem társasági szerződése, ügyvéddel kell találkozni, telewiwet javítani, stb stb stb.
Lehetséges, hogy ők tudnak valamit az életről, amit én nem?

Anyáddal együtt

Szerda este történt, hogy munkából megfáradva szürkületben lépkedtem hazafelé.

A nyugati téri nagy posta mellett haladva tűnt fel előttem egy hozzám képest erős pigment többlettel bíró harmincas évei végén járó, alkoholos befolyásoltság miatt tántorgó, magából megfelelő mennyiségű testszagot és kapcsolódó aromákat árasztó humanoid.
“Anyáddal együtt” bővebben

Ma megint szintet léptem

Történt, hogy délben indultam hazafelé, mert egy szerződést kellett írnom, és az irodába pedig nem hordom a privát gépem.

Megyek át a Kolosy téri megállón a buszok között, egyszerű fehér ingben, fekete nadrág, fekete cipő, no és az elmaradhatatlan szexepilemben(napszemüveg). Erre az egyik busz mellett várakozó néni már messziről kiabál nekem, hogy “Ehhez a buszhoz tetszik jönni?!”. Mosolyogtam, egy szépet, és amikor mellé értem nemleges választ adva sétáltam tovább.

Az ing zsebembe pedig betettem, a “buszsofőrnek néztek” feliratú kártyát…

Mi lenne ha tudnák, hogy még jogosítványom sincs, nem hogy vezetek 🙂

Morális posványon gázolok

Szóval tegnap este Morrison’s Operából mentem hazafelé, és egy srác telefonált az Oktogonnál, az éjszakai megállójában:

– És akkor megkérdezte, hogy akkor most nem ő életem szerelme. Mondtam, neki hogy de, de attól még az ember néha keres más utakat…

Ez megint magasan a bazmeg kategória. Nem tudom megint velem van-e gond, a mostani fiatalsággal, vagy globálisan a világgal “Morális posványon gázolok” bővebben

Reggeli mélyenszántás

Ha egy tárgyalásra, megbeszélésre készülsz, és reggel mondjuk elegáncsosan indulsz el otthonról, utolsó kontrollként suhanj végig a körút Jászai Mari tér és Boráros tér közötti szakaszán szabadon kiválasztott 500 méteren.
Ha az alábbi felsorolásból legalább 3 ember típus nem állít meg, akkor menny haza átöltözni:

  • Háde a jósiten adjon hosszú életet, adjon má pár forintot cukorbeteg vagyok lássa…
  • Rákos gyerekeknek gyűjtök. Minden forinttal életet menthet, tudok bármilyen pénzből visszaadni…
  • Bethesda gyermekkórháznak gyűtök…
  • Dugunk?
  • Igazgató úr! Nem hazudok én, piára kérek pár forintot…
  • Ellopták a csomagom, és csak annyi pénz kellene hogy debrecenig eltudjak menni…
  • Krisnások vagyunk, meleg ételt osztást végzünk és minden adományt elfogadunk. Cserébe adok egy bhagavad gitát…
  • Lenne kedved kitölteni egy személység tesztet, amit ingyen kielemzünk, hogy jobban megismerd önmagad..?
  • Három napja éhezünk a kisjányommal, adjonmár pár forintot a jóisten fizesse meg…
  • Megenged egy kérdést? Mit gondol Armageddonról és végidőről..?