Igen, Linkin Park. A kedvenc alternatív muzsikát játszó zenekarom, azok közül akik nem számítanak klasszikusnak. Aki ismer tudja, hogy alapvetően az elektronikus zenére gerjedek. A rock, nu-metal és britpop dolgok egyedül karaoke miatt játszanak nálam (meg a The Walrus miatt..;) ).
Ez hivatalosan ugye a harmadik nagylemezük a Hybrid Theory és a Meteora után. (Előtte még volt egy Xero névre hallgató album kísérletük másik énekessel, – akkor még így hívták magukat, majd Hybrid Theoryra változtatták a nevüket – de meghallgattam, és inkább letagadom, hogy ez tőlük van. Meg volt még ezen kívül egy EP és a Reanimation névre hallgató Remix CD.)
Viszont, négy év hallgatás után (egy koncert albumot és egy Jay-Z kooperációs maxit leszámítva) újra kidobtak egy korongot. Korábban a kritikusok nagyon lehúzták, ezért nem vettem a fáradtságot, hogy meghallgassam. De tegnap nálam volt Nio, és úgy gondoltam akkor már hallgassuk végig miközben beszélgetünk, úgy is ilyen érfelvágós volt a hangulata, és tudom, hogy szereti őket.
Akkor következzen véleményem szerint a legjobb daluk erről az albumról:
Annyira azért nem volt érfelvágós hangulatom szerintem, utána már lehet, de azt te már nem láthattad szerencsére 😀
Amúgy tényleg szeretem őket, bizonyítja,h egészen a szobám falának újrafestéséig (2007. jún) a falamon díszelgett 2 poszter is róluk…most már PvD,Tiesto, Palace Summer Closing Weekend és Energy 2005-ös poszterek dominálnak 😀
Nekem is nagyon bejön a LP, leszámítva az ominózus Jay-Z-vel készített albumot.
az összes említett előadó közül egyedül a the walrus hallgatható
noel, nyalsz magadnak? 😀
kiazanoel
😀