Ma ebéd előtt, vagy is inkább helyett sétáltam egyet Nyugati tér és Lehel tér között.
Körbejártam az alluljárókat, megsimogattam a járdából kilógó póznákat.
Búcsúzkodtam.
3 éve minden nap erre járok, ez a környék volt a mindenem három évig. Imádtam.
Minden mocskával együtt, szeretem.
A lehel téri templom, ami mellett annyit mentem el, amikor szinte két éven át éjszakaival jártam haza. A Sunrideres irodaház, aminek a jelenlétét minden reggel kaján mosollyal konstáltam. A park, ahol átmentem minden reggel, amíg ZLben dolgoztam. A Lehel-csarnok mögötti sarok, ahol Ecsyvel, Gabzal és Jaxal találkoztunk thisnow legénybúcsúja előtt.
A csarnok vaslépcsője, ahol mindig Varsányi Zolival jártunk fel kajálni…
Szinte minden négyzetméterrel van valami történetem ezen a környéken. Hihetetlen.
Lementem a Lehel téri piac aluljárójába, a kedvenc zöldségesemmel, Rolival beszélgetni. Legalábbis reménykedtem, hogy lent lesz. Nem láttam a srácot legalább fél éve.
Nagyon megörült nekem. Nála voltam kb. 20 percet. Elmeséltem, hogy 3 év után itt hagyom a környéket. Többször is kérte, hogy vigyázzak magamra, testvéremnek szólított, ahogy szokott.
Ő is egy olyan ember, akit nagyon tisztelek. Harmin körüli srác, feleséggel, kis gyerekkel. Dolgozik, amennyit tud, hajnalban kel, este 10 körül fekszik, és szét hajtja magát. Jól keres, de nincs életszinvonala, és nincs perspektíva abban amivel foglalkozik. Legalábbis erre panaszkodott.
Tisztelem azért amit csinál. Én nem tudnék napi 4 óra alvással élni évek óta.
Aztán mentem tovább, a sokat szidott Lehel csarnok mellett, le az aluljáróba. Ott a kedvenc kínai boltom, ahol az ex-jasminos kolegákkal reggelenként vettük a mindennapi red bulljainkat, a kedvenc kis kínai árusunk „köszi uram” absztrak mondat alkotása közepette. Nosztalgikusan elmentem a WB előtt, és felidéztem az ottani találkozókat, sörözéseket. Eszembe jutottak Harder poénjai, amiket munkából hazafelé mesélt, amig a trolihoz kisértem.
Talán azért is nőtt ennyire a szívemhez ez a környék, mert itt kezdtem el dolgozni. Az első munkahelyem a Lehel úton volt. Utánna költözött a cég a Lőportár utcába, ami kemény két sarokra van. Majd jött a Jasminos időszak, és Victor Hugo utcába jártam, utánna az Aktiva, a Váci úttal.
Ennek a sornak és az én történetemnek vége a város szívével, legalábbis napi szinte biztosan nem fogok erre járni.
„megsimogattam a járdából kilógó póznákat. Búcsúzkodtam.”
én is így zártam le a homoszexualitást 😀 😀
amúgy jó post
MG
hah, en kobanyaval voltam hasonlo helyzetben, bar oszinten szolva annyira nem hianyzik az a koszfeszek, nade megis a masodik otthonom volt 4 evig…
Szerintem meg hülyeség környezetet szeretni, ill. biztos lehet, de hogy nem pesten az biztos… Én a 2. kerület zöldövezetében nőttem fel és a költözés után nem jártam vissza, pedig azért az kicsit „más” mint a Lehel tér környéke. Ha értitek. Azt megértem, hogy emlékeid vannak emberekkel, na de akkor miért az oszlopokat simogatod?
a formája miatt biztos…huncut srác ez a Zsolti 🙂
😀
nekem tenyleg hianyzik kobanya. epp melyik hugyos szekre ulok le a buszon/villamoson, esetleg ki akarja rampakolni a csomagjat. oder ki akar letolni a kobanyai utrol, mert o nagyon siet. nem, lofaszt, de az ember megszokja a kornyezetet, gondolj vissza a gimnaziumodra pl