Prága

Sokaknak ígértem már, hogy megírom az uti beszámolómat, meg rakok fel képet az útról. Eddig még csak kangi kedveskedett képekkel, ezek hamarosan elérhetőek lesznek a galériámban 🙂

Szóval a Prágai reggel fél nyolcas indulást megfejeltem azzal, hogy előző este lementem Monte Carloba, énekelgetni és szolidan iszogatni. Majd hazaérve elkezdtem az új djz.hu -t reszelni. Amivel némi technikai probléma adódott, URL kezelés, ReWrite modul és társai kiséretében. Ezért végülis hajnali háromkor feküdtem le.

Reggel nem keltem túl frissen, és ami még ennél is jobban idegesített, hogy valami hasmenés szerű képződmény lett úrrá rajtam, így veszélybe került a Prágai indulásom. De vakmerő módon neki indultam nagy léptekkel gyalog a Batthyány térnek, mert az volt a találkozási pont.

Már csak egy utca választott el a tértől, amikor azt éreztem, hogy itt nagy gondok lesznek útközben, mert már szólított magához a természet. Felszálltam a buszra, és még csak úgy sem éreztem, hogy rám kellett várni, mivel kobiék utánnam futottak be.

Elöttük ültem az egész út alatt, uti társamat szintén Csabának hívták. Akiket ismertem az utitársak közül azok a busz hátsó részében orientálódtak. Így a (szervezésben főbűnös 😛 ) Károly, és Detti, András és Gyöngyi, Kalóz és kangi, Márk, Loydi, Gemi…

Odaút

Induláskor a fedélzeti rádióban bemutatkozott a kapitányunk, Gergő, aki ismertette az útitervet, elmondta a várható programot, meg az időjárás jelentést… A következő megálló a Clark Ádám tér… 😉

Mivel este úgyis annyira közeli barátságba kerültem a párnámmal könnyen elaludtam, és csak Győr külvárosában ébredtem fel, ahol megtartottuk az első megállónkat, levegőztünk, és haverkodtam egy kört a benzinkút mellékhelységével.

Rajkánál léptük át a határt, és elmentünk Pozsony mellett, majd megint sikerült elaludnom, és már csak az rémlik, hogy Csehországban álltunk meg valahol, ahol már hó volt, és lelkesen dobálhattuk egymást. Közben mivel a buszban ment a tintázás, így az alap hangulat is megvolt. Amit a magam részéről nehezen viseltem, néha.
Talán főleg azért, mert nem akartam inni amíg oda nem érünk.

Az utolsó egy órában néztünk egy Prágáról szóló uti videót, hogy valami fogalmunk is legyen arról hova is megyünk. A hátsó tévéhez, néha vagy 3D szemüvegre, vagy erősebb polár szűrőre lett volna szükség, mert kivehetetlen volt a kép. Bár fél álomban nekem így is elég volt.

Sikerült a dugóban araszolnunk kb. 20 percet, tehát ott sincs másképpen mint itthon.

Egyébként amikor megérkeztünk ez a fellüljárós dolog nagyob bejött, mármint, hogy vannak ezek a 6.-7. emeletes polgári jellegű házak aminél ugye van az utca szint, mi meg így fellüljárón mentünk, kb a 4-5. emelet magasságában.

A hotel Olympik TriStar névre hallgatott, és tényleg klasszikus három csillagos szálloda, az előtér volt egyébként a szálloda legszinvonalasabb része 🙂

Prága, első este

Kipakolás, meg minden szarság után a buszunk bevitt minket a belvárosba, a vonat állomáshoz.
Innét a szélrózsa minden irányába lehetett szóródni, de kapitányunk azt mondta, hogy tud egy jó éttermet a Venlec tértől nem messze. Így csoportosan megindultunk, hogy legyalogoljuk azt az 1 metró megállónyi távot, legalább addig is ismerkedünk a várossal. (Hlávni nádrázi névre hallgatott a megálló ahol voltunk, ahova pedig mi mentünk az Mustek nevet viselte, valami olyasmi mint a Deák tér, de itt csak két metróvonal találkozik. )

A Vencel tér bejáratánál gondoltam arra, hogy oké hogy eljöttem idáig, de kellene nekem némi korona, szóval az egyik Unicredit bankfiókba beugrottam, és vettem le olyan 2.500 koronát, így kezdésnek.

Az étterem, ahova mentünk U Vejvodu névre hallgatott, ami nem volt messze az Óvárosi fôtértől. Egy egész nagy, szinvonalas hely volt.
Gondoltam kipróbálok valami helyi különlegességet, mint kaját. Ezért az eredeti cseh gulyásra esett a választásom:

Beef goulash Pilsner Urquell, sprinkled with fresh onion and paprika, bread and bacon dumplings

Lassan hozták ki, de megérte megvárni. Egyébként gyakorlatilag sörrel készült marha pörkölt volt.
Knédlivel szolgálták fel, és féj nélküli kenyér szeletekkel.
Először azt hittem, hogy ez ilyen kis lájtos, „megeszem, aztán ennék még valamit” jellegű kaja lesz. De nagyon nem 🙂
Elég keményre sikerült.
Rohadt jó volt.

Az egyetlen zavaró dolog az volt, hogy a mellettünk lévő asztalnál egy angol csoport marha hangosan énekelt, mert úgyérzeték, hogy az jó poén.

Végülis ott voltunk kb 2 órát, körbe nyaltunk a kajához párféle sört, mert az úgy jó ugyebár.
Gondoltuk, hogy maradhatnánk sörözni, de igazából a társaságnak mehetnéke volt. Kb. háromnegyed kilencig voltunk itt.
Azután, olyan 10-15 fős csoportban hömpölyögtünk tovább.

Megindultunk a „Királyok útján”, a Károly-híd irányába. De végülis a Színháznál kötöttünk ki, amiről készült is pár aranyos kép, főleg így esti kivilágítással nézett ki nagyon jó.

Megálltunk egy utcai árusnál, ahol lehetett venni Grogot, és forralt bort. Ki ezt, ki azt tolta izlés szerint. Én a Grogra szavaztam.
A Károly-híd új város felöli végénél, a téren fura emberek lézengtek. Oda lépett hozzánk egy erősen pigmentált afrikoid tipusu gyapot szedő:

– Money change?
– No, thank you.
– Marihuana, hasis, extasy, heroin, koko?
– …

Átmentünk a hídon, és közben fényképeztük tovább most már nagy távolságból a színházat, meg a várat.
Néztük a Vltavát (Moldva folyó), meg a duzzasztó gátakat, aszondja Loydi, hogy azokon a hajók hogy mennek át.
Mondom, hmm, mellette?

Erre enyhén fogta a fejét, hogy nem látta az átjárót jobbról 🙂

Végülis átértünk, és próbáltunk valami helyet keresni, ahol lehet inni egy málnát, vagy valamit, de ami jó volt, az tele volt, ami mégjobb oda ennyien nem fértünk el, ahova meg elfértünk volna, az pedig ilyen kiülős volt. Az pedig abban az 5 fokban, annyira nem süti. Hosszan tanakodás után úgy döntöttünk, hogy elhúzunk a vérbe, haza. Ezért a társaság szétvált.
Loydi, Gemi és Márk maradtak is.

Mi pedig gondoltuk, hogy kemények vagyunk, és keresünk egy metrót. Végülis 10 perc séta után rá is akadtunk a Malostranska nevű metró megállóra.
Prágában úgy van, hogy két féle jegy tipus van. Van ilyen sima vonal jegy, ami 14 korona (igen 10 el kell szorozni), és van átszálló jegy, ami 90 percig érvényes, akárhány átszállásra, a metróvonalakon (3 metró vonaluk van, és ilyen háromszög alakban metszik egymást, tehát mindegyik találkozik mindegyikkel a központ körül. )

Vissza értünk a hotelbe, olyan 11 körül, és úgy gondoltuk, hogy azért még kéne menni valahova.
Kobi és Zsolti már vissza sem jött a hotelbe, ők kerestek valami szolid kis helyet a hotel körül, ahol táncos nénik pörögtek a rúd körül. Kalózzal mi neki indultunk felfedezni a környéket, hátha találunk valami helyet, ahol így este lehet venni valami ásvány vizet, vagy szendivcset, vagy bármit. Csalódnunk kellett, minden irányban elmentünk egy kilométert nagyjából, de semmi. Így az egyik késdobáló szerű bisztróban vettünk valami üdítót, és felvittük a hotelbe.
De volt minibár, csak embertelen áron, ahogy az lenni szokott.

Szóval fél kettő körül sikerült is elaludni.

Szombat

Reggel 8:40-kor Csaba ébresztett, hogy mennyek le reggelizni, mert 9-kor indulás van.
Mosott szarként keltem, mivel az elmúlt 3 napban összesen 10 órát aludtam, ehhez jött hozzá a pénteki esti 6 óra alvás a hotelben, ami 4 napra, még mindig csak 16, ami nem túl sok…

Szombatra egy idegenvezetőt is kaptunk, Szilvássy Katalin(?) személyében, aki 23 éve Csehországban.
A vár (Hradčany) felé vettük az irányt. Megnéztük a kötelező dolgokat, aptáságok, régi házak, szobrok, paloták, templomok…
Az egyik boltban útközben lehetett venni magyar nyelvű fényképekkel gazdagon illusztrált könyvet, még hozzá forintért.
Mint kiderült, az idegen vezetőnk azért propagálta ennyire, mivel ő fordította magyarra… Business is business.

Megnéztük Edvard Benes szobrát, aminél halkan megjegyezte, hogy igen, őt a magyarok kevésbé szeretik. Ezért készült is egy olyan kép, ahol hárman éppen félre érthetetlen módon nyilvánítjuk ki nem tetszésünket munkásságával kapcsolatban.

Egyik intézmény sem merte felvállani a szobor állítást, mert zendülés lett volna belőle, ezért non-profit szervezetek állítottak emléket neki.

Ami nekem legjobban tetszett az a Szent Vitus székesegyház volt.
A monumentalitása miatt, és a hangulata miatt. Fura dolog, egy olyan épületben lenni, ami közel 700 évig befejezetlenül állt, és 1929-ben fejezték be végleg. Ami érdekes volt, hogy mivel a XX. században készül, s rózsa ablakokat, már „szponzorálták”. Az egyik ablakot például egy pék, ezért a bal alsó sarkában egy kis gyermek áll pereccel a kezében.
A másik ablakot az akkori cseh-szlovák nemzeti bank szponzotálta, így a logójuk is rajta van…

Viszont az a két tonnás ezüst koporsó, nagyon keményen nézett ki 🙂

A legjobb fénykép a városról, azért a vár wcjének az ablakából készült 😀
A nagy idegen vezetés után kellemes ebédre indultunk a U Knihovny nevű étterembe. Ahol is kapitányunk a hely különlegességét ajánlotta figyelmünkbe, ami jelen esetben lekváros sertés szelet jellegű dolog volt. Akik kipróbálták, eltérően nyilatkoztak.

Én kimaradtam ebből a fétishből, és inkább ananászos csirke mellett fogyasztottam, némi sör társaságában.
Itt egyébként sose igyatok sört, vizezték. Ezután kb 5 órával voltunk a Staropramen sörgyárban, és elvileg mindkét helyen ugyan azt a sört adták, de a ennek köze nem volt a sörgyárban kapotthoz.

Ezután nagyrészt szabad program jellegű móka következett, mivel a nap további részében fakultatív hajózás, és sörgyár látogatás volt betervezve.

Közben megnéztük Týn templomot, a 15-ös hosszúsági fokot, ami az óvárosi főterén megy át, és a régi városfal itt állt.
Az Óvárosi főteret, a régi városházát (Radnice), a hozzá kapcsolódó magas tornyot, asztronómiai óráját (Orloj), és 5 órakor azt a 30 másodperces harang játékot, amiközben végig vonul a 12 apostol, mellettük pedig 4 figura mozog.
Hírdeti, hogy mindannyian meghalunk egyszer, ugyanakkor örvendjünk annak, hogy kaptunk még egy órát.

Mivel a társaság nagy része a kezdeti lelkesedés után lemondta a hajó kirándulást, így viszonylag kevesen vágtunk neki az 50 perces lélekvesztőnek a Vltava hídjai közt.

Többen előre lehúzták, hogy nappali világosságban fogjuk megnézni a hidakat, amiket már amúgy is láttunk.
De tántoríthatatlan voltam, és úgy gondoltam, hogy először vagyok Prágában, ezt meg kell nézni.

Gyanítom végül az érdektelenség miatt kaptunk utazásunk járműveként egy kisebb és fedetlen hajót.
De így jobban esett a forró Grogom 🙂

Egyébként hiba lett volna kihagyni a hajózást. Lehet, hogy jobb volt abszintozni egy csendes kis csehóban, de nekem nagyon bejött a hajó út. Még a hideggel együtt is.

A sörgyár látogatáshoz a találkozási pont a Károly-híd Óvárosi felénél, a Malostranské náměstí nevű villamos megállóban volt.
Innét mentünk 5 megállót a Staropramen sörgyárba. A villamos megálló a Na Knižecí nevet viselte. Maga a gyár pedig a Pivovarská (Sörgyár) utcában van, ami a megállótól dél felé az első utca.

Néztünk egy 10 perces angol videót arról, hogy hogyan készül a sör. Végig vezettek minket a gyár nyilvános részein, megmutatták a régi eszközöket, amivel főzték a nedvüt. Majd kóstolhattunk 4 féle malátát, és megszaglászhattuk a komlót is.

Majd a túránk végén pedig visszatértünk az előtérbe, ahol mindenkinek járt 2 korsó sör, egy világos és egy fél barna. Nem lehet összehasonlítani azzal, amit néhány helyen Staropramenként árulnak 🙂

Egyébként itt gift shop jelleggel lehetett is venni szuveníreket.
Én vettem egy Staropramen korsót, ami nem ilyen festett szar, hanem a betűk üvegből vannak kiöntve.
Masszív, és önvédelemre is használható 🙂

Ezután a Svomosti felirattal ellátott utcában (vagy úton, vagy valami hasonló) várt minket a buszunk, és indult velünk vissza a hotelbe.

Mi útközben kiszálltunk valahol a Színház, a Károly-híd körül, és úgy gondoltuk, hogy kellene vacsorázni.
Bementünk egy Melting Spot (Jing Hinolan) nevű helyre.
Az oldalukon látszik ez a rácsokkal elválasztott szeparénak használt rész. Azt néztük ki magunknak, annak ellenére, hogy kivolt téve a reserved tábla. Jeleztük, hogy mi oda ülnénk, készségesek voltak, és persze elfoglalhattuk hőn áhított helyünket.

Elkezdtem Nórával abszintozni, mivel azt mondta hogy ő még nem ivott abszintot. Illetve felvezetés képpen, elöször ittunk egy B-55öt, aztán csak utánna égettünk cukrot 🙂

A személyzet maláj/thai jellegű volt, nem tudtunk rájönni igazából, hogy milyen nációból valók.

Kezdtünk indulni, amikor SalsaFever kezdetét vette egy latin est.
Végülis kimaradtunk belőle, és inkább elindultunk visszafelé, mert a hölgyek kezdtek fáradni.

A Károly-hídnál szétváltunk, egy félre értésből. Én mentem az orrom után, mert nagyjából tudtam merre lehet a Metró megálló, Kobi GPSel, próbált navigálni minket, ami a magas házak miatt csődöt mondott.

800 méter múlva forduljon vissza…

A nap mondása Nóra szájából származik. Amikor megtalátuk az Óvárosi főteret Viki még mindig szkeptikus volt, azzal kapcsolatban hogy tudjuk hol vagyunk.
Ekkor hangzott el

A NewYorkernél balra

azóta szálló igévé nőtt mondat. Ami egyébként megfelelt a valóságnak, mivel a már emlegetett Muštek nevű metró megálló egyik bejárata tényleg a Vencel téren lévő 2 szintes NewYorkernél volt… 😉

Lementünk, vettünk jegyet, ellenőrők, nazdarovje, meg minden. Lent viszont találkoztunk a csoportból emberkékkel, akik éppen akkor jöttek meg a hotelből, és mentek volna a városba. Rutinos budapestiként jegy nélkül. Itt viszont nem lehetett megjátszani, mert egy kijárat volt, hatalmas cseh rendőrök álltak az ellenőrök mellett.

Én felajánlottam az egyik tegnap érvényesített jegyem ( amire az autómatának csak 2 karaktert sikerült rányomtatnia, mert én voltam a gyorsabb 🙂 ).

Mint kiderült végülis 500 korona büntetés lett a vége, amivel jól jártak, mivel 3 embernek nem volt jegye.

Visszaértünk a hotelbe, és letettük aludni a fehér népet, majd vissza indultunk az egyetlen közelben lévő helyre, a csabiék által már tegnap meglátogatott Go-go bárba.

A liftnél lefelé menet találkoztam Márkkal, akik egész nap a péntek este fáradalmait pihenték ki.
Este pedig valami szervezett bulájba készültek. Kiderült, hogy aznap este van Tiesto koncert, de már nem lehetett rá jegyet szerezni, pedig ha már ott voltam, érdekelt volna 🙂

A bár látogatásból főleg szörnyülködés lett, mivel az egyik „táncos” csaj, szigorúan ruhában volt hajlandó rázni magát, amivel alapvetően semmi baj nem lett volna, ha érzi a zenét, de hát nem.

A másik szőkeség már fürdőruha jellegű dologban adta elő, és ő hajlandó volt levenni a ruházanának a felső részét, kb 5 másodpercre a performance végén, majd magaelé kapta a ruha darabot, és levonult. Az alakjával semmi gond nem volt, de nyaktól felfelé… A ritmus érzéke pedig szintén konvergált a nullához 🙂

Elfogyasztottuk a kikért italunkat, és húztunk is el. Levi és Zsolti maradtak tovább, de ők is inkább a játékgépek élvezetének adták át megukat, mint a hölgyek látványának.

A hotelben sikerült nem találnom a szobám nyitó kártyáját, ezért még visszamentünk a bárba, hogy ott hagytam-e, de hát nem. Végülis némi kopogás után Csaba készségesen kinyitotta a szobaajtómat, így hajnali kettőkor. Nicsak, az ágyon hagytam a kártyám…

A recepciós úr, már annyira nem volt kedves, amikor 10 percen bellül háromszor is ajtót kellett nyitnia, és nem alhatott békésen a bőr kanapén. De hát, csak ezért fizetek, hogy éjszaka is mászkálhassak, nem? 🙂

Vasárnap

Reggel, valamivel korábban sikerült kelni, mint előző nap, és az ébresztés sem kellett.
Lerongyoltam reggelizni, aztán sikerült kilenckor a össze csomagolva a busznál állni.

És igen elkezdett havazni, mivel 2-3 fok körül lehetett. Ezért főleg tócsák, meg pocsoják lettek belőle, pedig szivesebben mászkáltam volna valami lágy hóesésben.

Ismét a vonat állomásnál rakott ki minket a hordozó rakétánk, és parancsba volt adva a délután 2-es indulási időpont. Ezért neki iramodtunk még utoljára meghódítani a várost, szuveníreket vásárolni, reggelizni, ebédelni, akármi.

A Hotel Liberty melletti kávézőba telepedtünk le egy forró csokira, kávéra, akármire. Mivel 10 óra előtt voltunk, szakadt az eső, és semmi más nem volt nyitva. Azt hiszem, egy laza órát biztosan itt voltunk. Közben a szél megemelte a kávézó teraszának az ernyőit, annyira, hogy feldöntötték a kint álló gázmelegítőket.

Körbe jártunk pár ajándék boltot, az egyikben vettünk szuvenír Prága ezüst érmet, ezüst kanalat.
A pénztáros sráccal pedig valami hasonló beszélgetésünk volt:

– Are from Pakistan?
– No
– Iran?
– No, we are from Hungary.
– Where is Hungary?
(itt rajzoltam neki egy térképet gyorsan, majd rábökött ausztriára)
– This is Iran!
– No.
– Kérsz még valamit?
– Bazdmeg! 😀 Nem, köszi.

Viki „hogy kerültél ide” kérdésére a válasz ennyi volt, hogy „busszal…”.
A boltból kifelé, megnéztük a közelben lévő egyik kis pavilont, amiben forraltbort, és minden féle harapni valót árultak.
Megláttam a feliratot hogy „Smažený sýr”, már hallottam, erről a kajáról. Szóval tök mindegy miaz, megkóstolom. Mint kiderült gyakorlatilag egy szelet Edami sajt volt, rántva, majonézzel zsömlében. Viszont finom. Főleg forralt borral 😉

A kirakodó vásárban egy dolgot vettem, nevezetesen egy pár fakardot az öcséimnek.
Az egyik kisboltban pedig valami hadi tengerészeti, vagy matróz, vagy valamihasonló sapkát teletűzdelve szovjet kitüntetésekkel, kitűzőkkel, meg mindennel. Így rögtön fel is vettem, és az egyik karddal a kezemben vonultam egésznap.

A Vencel tér egyik mellék utcájában ültünk be egy Sport bar, vagy valami hasonló nevű helyre, ahol a csapos csaj, vagy magyar volt, vagy csak jól tudott magyarul.
Negyed kettő után indultunk el visszafelé, a buszhoz. Útközben belebotlottunk Nóráékba, akik persze a NewYorkerből jöttek 😀

A busz végülis fél háromkor indult vissza, mivel a pontosság sosem volt a társaság erőssége.

Az első megállónk egy órára volt Prágától, a következő a Brnoi Tesconál, délután öttől hatig.
Itt vettünk sok szépséget, pl Coca-Cola Blaket, 3 doboz Krusovicét, Cseh édességeket…
Valamint arra is rájöttünk, hogy a cseh Mekiben jobb a sajtburger, mint itthon.

Kint, pedig az egyik ajándék boltból pedig hoztam egy angyalt, az angyalomnak 😉
Eközben pedig felcsendült az Angels az áruházi rádióból, csak hogy még teljesebb legyen a hangulatom.

Sikerült neki indulni végülis 6 után nem sokkal, és következő megálló már itthon volt, valahol Rajka és Győr között. Innét pedig egy 1 perces megállást eszközöltünk Tatabányán, egyet Budaörsön, és végállomás következett.

Fél tizenegyre értünk vissza Batthyány térre. Mesés három nap volt.

Köszönjük Károly a szervezést!