Ákos multkor megjegyezte, hogy nincs bennem népnevelde szándék.
Nehogy már ne…
Elmesélem milyen ‘atyai’ jótanácsokkal látott el a ma esti taxi sofőröm, és hogy ez számomra mit jelent.
Szeretek néha a taxisokkal beszélgetni, érdekesek a reakcióik, és hogy miket mondanak el vadidegeneknek. A ma esti taxisom elárulta, hogy a feleségének a kezét akkor kérte meg, amikor 3 hónapja voltak együtt. A sógor jelöltje dobta fel egy édesnégyesben eltöltött mozizás után, hogy ha már úgyis oly’ régóta együtt vannak miért nem veszi el a csajt.
– Áhh, úgysem jönne hozzám, vagy igen?
– Igen!!!
Az úr azt mondta, hogy akkor volt 27, a hölgy pedig még zsenge 19…
Az eset után egy évvel volt az esküvő, ma pedig egy 18 éves lányuk és egy 11 éves fiuk van. Azt mondta, hogy ha akkor a sógora nem tolja be ezt a dolgot viccből, valószínűleg sosem gondolt volna rá…
Ez számomra annyit mond, hogy ne menjek el lehetőségek mellett, és úgy éljek, hogy ne „bárcsakoljak” és a „mi lett volna ha” érzések se gyötörhessenek.
És neked mit mond? 🙂
Comments
24 hozzászólás a(z) “Esti történetek – A három hónapos lánykérés” bejegyzéshez
Nekem azt is mondja, hogy nem biztos, hogy várni kell a legjobb pillanatra, mert ha túl sokat vársz, lehet, hogy úgy alakul az életed, hogy az a pillanat nem is fog eljönni…
Nekem azt, hogy Zone az istenért gondold meg mielőtt megkéred a kezét~:)))))
azért pereclek ~:)))))
A jelenlegi történet tisztán didaktikus célokat szolgál. Minden kapcsolata a valósággal fikció, és a véletlen fura játéka.
Számomra azt jelzi, hogy ez a pasi sosem vette voln a el azt a nőt,ha nincs a sógor. Továbbá azt is, hogy az,h még nem váltak el, csupán szerencse és megszokás :D!
Hozzátenném,h a családomban egyetlen válás sem volt még:)
Egyetértek Nio-val:) Esetleg annyit tennék hozzá, hogy az emberek többsége szerintem nem 40 körül vagy afölött szokott válni és eléggé nagy dolognak kell történnie ahhoz, hogy 2 gyereket, közösen eltöltött 20 évet, stb az ember feldobjon a bizonytalanért:) Marad a megszokás, ami jó esetben szeretettel vagy a másik kölcsönös elfogadásával jár együtt:)
Layza, te is láttál erre ellen példát, nem is olyan régen az egyik barátnődnél…
„.. ha már úgyis oly’ régóta együtt vannak miért nem veszi el a csajt.
– Áhh, úgysem terhes, vagy igen?
– Igen!!!”
Esküvő után másfél évvel született az első gyerek, szóval ez sem játszott 🙂
Szerintem néha túlságosan rohanunk, máskor túl sokat toporgunk; felnagyítunk jelentéktelen dolgokat, közben nap, mint nap rájövünk mennyire semmis ez az életünkben; a 21. század önmegvalósításának vágya túlkomplikálja a gondolkodásunkat; csak mennénk, csak szeretnénk, csak ölelnék, és ezt sosem bánjuk meg; így nem lesz ‘mi_lett_volna_ha’ vagy ‘bárcsak’, csak öröm és kedves emlékek; ha szeretnéd, csináld, ha nem, lépj tovább!
🙂
ez is egy lehetoseg. de ki tudja megmondani, hogy miket hagyott ki azzal, hogy lekototte magat ahhoz a nohoz?
Kit érdekel, mit hagyott ki… Nyilván boldog/jól érzi magát/eléldegél elégedetten, ahogy az elmúlt 20 évben is. Ellenkező esetben nem ezt a történetet mesélte volna.
az én kezemet speciel 8 nap ismeretség után kérték meg, és igent is mondtam:)
Jó, hát az sem volt normális teljesen 😀
Normalis…normalis.
Mi a normalis de most komolyan?
Amit az ún. társadalom annak tekint és a többi birka meg követi a ‘normális, elfogadott, kulturalt’ idea mögé bújva?
Faszt:P
Ebben amugy igazad van.
Ha mélyen leszáll a lila köd, én is képes vagyok baromságokra. Lehet, hogy a 8 nap utáni lánykérés sem állna messze tőlem. Bár ez most úgy sem fenyeget 🙂