Hosszú hétvége – Péntek

by

·

,

Nos, lássuk, hogyan is telt nekem a hosszű hétvégém.

Péntek este terveim közt szerepelt, hogy benézzek gus blogbulijára. Ami halva született ötletnek tűnt, amikor 7 és fél nyolc között kiléptem az irodából. Helyette csendesen összekaptam magam a Parázsos mókára, ahova sikerült 10 után leérnem. Az éjszaka nem tartogatott különösebb izgalmakat, leszámítva Lui önértékelési leckék sorozatát, és Totyával folytatott két háztömbnyi sétával egybekötött beszélgetésünket. A pizza amit magunkba raktunk egyébként a Noa Grillhez tartozó talpon álló jellegű gyors kiszolgálású hadtáp ellátó egységből való, ahol előtte azt az ál gyrost adták, ami a marha pörköltre jobban hasonlított, mint a gyrosra.

A helyszínt Luival együtt hagytuk el, mert átmentünk Rouge Caféba, meghallgatni Moonwitch éneklésést. A haza indulás előtti utolsó számát kaptuk el, ami történetesen az Objection Tango volt. A szám után mindenki ment a maga dolgára, ami az én esetemben Morrison’s Opera volt. Az este nagy részét a dj pultban töltöttem Zsoca mellett, kitárgyaltuk az élet nagy dolgait, a vendégeket, és persze eszmét cseréltünk zenei ügyileg is. Levágott egy nem akármilyen scratchet is, sőt a korongok feletti uralmat is át kellett vennem, amig folyó ügyeket intézett. Háromnegyed négykor zártunk, majd át akartunk menni 2-be. De a kint eleredt eső hírére az úr bepánikolt, hogy ő cukorból van, és hogy bizony nem fogja elázatni magát. Ekkor hívtam egy autót, és 4-re ágyban is voltam.

Comments

30 hozzászólás a(z) “Hosszú hétvége – Péntek” bejegyzéshez

  1. nyanyanya avatar
    nyanyanya

    Hat akkor jelek sezrint ez a Zsoca jatszik egyben, de hogy az az ember egy katasztrofa… Es akkor meg szolid voltam es noies.

  2. DjZoNe avatar

    BanDJ, Markovics Peti, és Apesz is játszik egyben.

  3. nyanyanya avatar
    nyanyanya

    Hat akkor az elso ketto kozul valamelyik egy katasztrofa.. Altalaban amelyik pentek meg szombaton jatszik. Egy fejlovest erdemelne a fiu, nem dicseretet…

  4. Dia avatar
    Dia

    ezt könnyű eldönteni,hogy ő-e az áldozat vagy sem, ha mondjuk tudod hogy néz ki…Zsoca pl szemüveges!!

  5. hal avatar
    hal

    akkor meg akar dr mengele is lehet!

  6. gus avatar

    megint vártunk! 🙂

  7. DjZoNe avatar

    Noel ivott helyettem is, azt hiszem 😀

  8. nyanyanya avatar

    Noel mindig mindenki helyett iszik:P

  9. Ákos avatar
    Ákos

    Rendes Tőled, hogy minden Morrison’s-os post címkéi közé beteszel, de pénteken otthon feküdtem lázasan 😀

  10. DjZoNe avatar

    keverednek a napok :\

  11. Ákos avatar
    Ákos

    Biztos ittál. 😛

  12. kisbuborek avatar

    Akos! De ha már elmesélted, akkor sajnálunk! ;/

  13. hal avatar
    hal

    asszem ideje lenne, hogy elmenjetek a FASZ-ba, marmint a Fiatal Alkoholistak Szovetsegebe 🙂

  14. Rita avatar
    Rita

    na emberek, legjobb tudásom szerint, az esetek 99 ?n: Bandj péntekenként mindig kettőben van, ergo markovich egyben, szombaton pedig pont forditva.

  15. DjZoNe avatar

    Ez nagyjából a nyári időszámításig igaz is 😉
    Ami konkrétan áprilistól kezdődik. Nem, nem hülyültem meg, tudom, mikortól van nyár.

    De a nyári időszámítás alatt azt értem, hogy a Morrison’sos rezidens djk zenélnek Zöld Pardonban is, ami felborítja az eddigi beosztást. A pardon pedig április közepétől nyit.