A szombat este megpróbáltatásait sikerült vasárnap délre kipihenni, aminek következtében tudtam haladni egy kicsit a munkáimmal is. Majd este felé úgy gondoltam, hogy milyen mókás lenne lemenni Monte Carlóba karaokezni egyet. Ami azért egy picit elhúzódott…
Este 10 körül indultam lefelé, útközben pedig még vacsora gyanánt eltoltam egy gyrost a Hélinben, mert akkor még nyitva volt. A helyen végülis alig voltak emberek, de így is szinte csak ismerősökkel voltunk tele. Bizsu drága elárulta, hogy van egy közös ismerősünk aki M. Tamás névre hallgat, és hogy tudom-e ki ő.
Hát, így első nekifutásra a srác család neve semmit sem mondott.
Mielőtt még kezdetét vette volna a buli Zsoltival felugrottunk hozzám, elsődlegesen megnézni neten ki is ez a jó ember, másrészt, beszélgettünk útközben, nálam pedig előkerült nagyapám házi pálinkája, és sétáló jános úr is. Negyed óra alatt sikerült is letolni 3 adagot, ami azért nem feles volt, inkább több. (Most így rágondoltam és felállt a szőr a hátamon).
Majd a szakadó esőben, információval, jókedvvel és aldehidekkel telítődve vissza menetünk dalolászni.
Elmondtam Bizsunak, hogy igen most már tudom kicsoda az a srác, akivel vizipipázni volt, meg randizgat, meg minden, de sajnos 7 éve találkoztam vele utoljára Miskolcon, meg olyan 2 éve beszéltem vele utoljára ircen. A szép emlékű apollo warez egyik ismert alakjáról van szó egyébként.
Mint azt mondottam, az énekelgetés is elindult. Kérdeztem Schiptyt, hogy mit énekeljek, mondta, hogy hát basszál oda Zsoltikám, úgy hogy legyen somebody told me. Lett.
Közben üveg számra tüntek el a Heinekkenek bennem, majd jött némi pezsgőzés, mert valakinek szülinapja volt. Utánna énekeltünk druszámmal, egy Boulevardot talán, ebben már nem vagyok biztos. Abban viszont teljesen, hogy 4 körül kikértem az Emberektől a Tábortüzet. Amit legalább egy éve nem énekeltem, előtte pedig még a múlt évezredben (egészen pontosan ’98-ban.)
Valamikor a két szám között Tomikával kimentünk hógolyózni, mert történetesen annyira szakadt, hogy mind az autókon, mind a járdán megmaradt.
A Tábortűz után elindultam gyrost venni magamnak, ami talán segít az akutális állapotomon. De nem jártam sikerrel, már húsvét hétfő hajnal 4-et írunk ugye, és zárva volt…
Szóval éhesen hazamentem, és próbáltam aludni. Az állapotomra való tekintettel, ez inkább ájulás közeli élményekkel kecsegtetett. Este 6-ra sikerült embert faragni magamból, és 8-körül tudtam utcára menni, kaja vásárlási célzattal, de akkor már remegtem az éhségtől. A bejegyzés jelzett időpontban ettem utoljára, majdnem 24 órája.
Tényleg szép emlékű… 🙂