Pénteken sikerült az irodában rohadni este 9-ig, mivel már sokadik hete csúszunk, az egyik projekt átadásával. De mindig újabb, és újabb át nem gondolt részek jönnek elő, és ez így nagyon fos…
Rendes specifikáció hiánya, ugye…
No, mindegy. Szóval hívtam egy autót, és rohantam is Parázsba, ahol ismét szép társulat gyűlt össze. De, nem maradtunk túlzottan sokáig, mivel most valahogy nálam nem volt meg a happening. Ezért az estét, Monte Carloban folytattuk tovább, mivel Ildinek megigértem hogy lemegyek. Timi, Schrz és persze Totya tartottak velem a további megpróbáltatásokban. Az erős italozást aznap este mellőztük, nagyrészt energia italt toltam magamba, a felébredés szikrányi reménységébe kapaszkodva, valamint a másnap reggelre gondolva, hogy nekem 10-től Web Conf 2008 lesz…
Végülis 5 körül indultam el haza, szóval aludtam horribilis 4 és fél órát.
A konferenciára persze késve, és taxival érkeztem ismét. A késés mondjuk 10 perc volt, ami annak tudható be, hogy a taxis nem tudott ötezresből visszadni, és kerestünk egy benzin kutat, ahol felváltották.
Az első előadás ami érdekelt az a CSS3 volt, amire, mint említettem sikerült késve érkeznem, de legalább volt ülőhelyem. Az előadás végeztével kellemetes társaságom akadt ziona személyében, így vele folytattuk a további megpróbáltatásainkat. Sikerült a második előadásnak a termét nem megtalálni, ilyen formán késtünk a Hackerek reggelije című előadásnak az első negyedórájáról. Itt közben már nem bírtam magammal és notebookot rántottam, és online kommunikációval is megtűzdeltem az amúgy izgalmas előadást. Majd, maradtunk a teremben, mivel Silverlightos előadás következett, és maradtunk, mert érdekelt az a technológia annak ellenére, hogy az üllepén viseli a Microsoft logóját.
Ezután csaptunk ebédszünetbe, ha jól emlékszem. Így nagy hirtelenséggel elmentünk Árkádba, és kerestünk, valami magunkba tömhetőt. A nagy variálásnak a vége az lett, hogy Főzelékfalóban végeztük 🙂
Visszafelé sikerült egy buszra szállni Ginával, és így megörültünk mindannyian egymásnak. Volt egy előadás a spamekről, ahova bár bementünk, de így nagy hirtelenséggel, és azzal a lendülettel ki is jöttünk. Így kint ültünk a teraszon, miközben én már elkezdtem a WordPress 2.5.1 magyar fordításával játszani. A jányokat a mimox előadása vonzotta ezután, én pedig ráakadva Mr. Sergiora, F# előadásra mentünk, majd egy ExtJS előadást hallgattunk amiből egy azaz egy dolgot tanultam. De legalább tudott újat mondani a srác 🙂
A legeslegvégén pedig bemutatták, hogy az új IIS szerver mennyire jó lett, és hogy képes PHP futtatásra is. Közben nagy örömmel konstatáltam, hogy próba képpen egy WordPress került telepítésre, hogy szemléltesse, hogy valóban működik a cucc.
A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.