Dexxel út közben, azon gondolkodtunk, hogy évekkel ezelőtt, ha jegy nélkül szálltál fel egy vonatra, akkor hatba, legjobb esetben négybe vágtak.
Ezzel szemben ma, mosolyogva adtak jegyet, az ellenőrző kapunál, hogy felszállhassak a vonatra (némi zsebpénzzel együtt nyilván), a kalauztól megkérdeztük, hogy tudunk-e venni a vonaton is IC-helyjegyet, mondta, hoyg természetesen, de egy picit drágább lesz, mondtuk, hogy belefér. Így helyet is foglaltunk, és leszállás előtt 15 perccel meg is kaptuk a helyjegyünket. Oké, az 520,- helyett 890,-et fizettünk érte, de nem késtük le.
Az egyetlen retorzió, ami a helyszínen váltott IC-pótjeggyel kapcsolatban ért, az az volt, hogy a Sárbogárdi átszálláónál, a pénztáros kisasszony elmondta, hogy mivel ilyen módon vettem a helyjegyem, ezért arra nem vonatkozik, az ingyenes InterPici helyjegy, így horribilis 130,- forintért váltanom kell. Itt
A kalauz azt mondta, egyébként, hogy nem szoktak kérni a helyjegyeket csak akkor, ha ellenőrzés van. De, úgy gondoltam, hogy én ilyen nagyon becsületes leszek most, és megveszem. Közben pedig még magamba engedtem egy pulykás szendvicset némi bombával a Restiben.
A vonaton az egyébként ismerős kalauznak előadtam a ma reggel teljes történetét, az utolsó felére legyintett, hogy igazán nem kellett volna megvennem ezt a kiegészítő pótjegyet. Mondtam neki, hogy de én ma ilyen lábbal keltem fel, és tök becsületes vagyok. Elmorzsolt egy könnycseppet, és kifejezte abbeli kívánságát, hogy bárcsak, mindenki ilyen becsületes lenne ebben az országban.
A vég konklúziónk, dexxel, egyébként az lett, hogy azért csak mocskos-szemét kaptialista világ van. Egy órával korábban kellett volna felkelnem, ha minden el akartam volna intézni rendesen, mármint a sorbanállást, tömegközlekedéses odaérkezést, és minden mást.
Amikor Doug Weadet hallgattam, és azt mondta, hogy pénzzel időt lehet venni, akkor kételkedtem, de azt hiszem kezdem érteni 🙂
Node, most megpróbálok aludni, vagy valami nagyon hasonló, mert éjszaka olyan 3 órát sem sikerült. Másrészt nincs rendes 3G sem, csak GPRS, az meg elég karcsú netelésre.
A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.