Viszonylag korán van, legalábbis, az én életvitelemhez képest.
De muszáj volt korán kelnem, mert egyrészt az elutazós hétvége előtt egy picit rendet akartam rakni, másrészt a háttérben kellemesen csobog a víz a mosógépből éppen kifelé, harmadrészt még várat magára részemről a WordPress MU 1.5.1 magyar csomag készítése.
Akkor szóljon most itt az a zene, amit újabban nagyon szeretek, főleg mióta itt ül a polcomon egy eredeti koncert felvételen bár nem ebben a verzióban, ami most hallható, de ez is koncert felvétel ám
Bryan Adams – Summer of 69
[audio:bryan_adams_-_summer_of_69.mp3]
méghozzá milyen szép reggel, péntek 13-a 😉
Kevesen tudják talán, de most elárulom, hogy a nagy Best of Morrison’s Karaoke válogatásból ezzel a dallal ki lehet kergetni a világból (meg persze az Edda, Kft, LGT összessel). Most azonban kellemesen csalódtam, ezzel a lágy hangszereléssel és a hozzá tartozó nem túl erőltetett fejhanggal még nekem is tetszik. 🙂
Hungáriát kihagytad a felsorolásból 😀
Mert van az az alkoholmennyiség, ami után a Hungáriát tudom élvezni. 🙂
Az már elég rég volt, amikor én Hotel Mentholt tudtam énekelni önfeledten :D:D:D
tényleg meg akartam már kérdezni, hogy a Morrison’s – Jim Morrision-ról kapta a nevét, The Doors?
Fogalmam sincs.
De majd Ákos levezeti 😉
haggyámábéké´ szatííír