A PHP tervezési hiányosságai, és a bunkó support team

Személyes szeretetemet félretéve a fent említett, és kedvencemnek titlulált szkript nyelv felé, sajnos be kell ismerni, hogy tervezési hiányosságokkal küzd, a jelenlegi karbantartó csapat, pedig erős kommunikációs és morális visszamaradottsággal.

Ez így kezdésnek picit szokatlannak és dúrvának hangzik tőlem, de az igazság valóban ez.
Hogy mi alapján állítom ezt?

Az egyik ismerősöm submitált egy hibát a bugs.php.net -re, még áprilisban, amit 3 havi f*szvakarás után egy félmondattal, és egy tanuljatok meg hibát bejelenteni köcsögök, no meg hogy ezt nem lehet megjavítani, vagyis meg lehet de nem éri meg, dolggal vágták vissza, és bogus állapotba tették a hibát, ami halandó nyelven annyit tesz, hogy hamis, nem valódi, színlelt.

A részleteket mindenki elolvashatja, az egésszel kapcsolatban két problémám van.

Az első és legfontosabb a hozzállásuk. Egy hiba ott áll április óta, amivel elsőnap foglalkoztak csak, utánna ma ez a pajoye nevű emberke elkezdett foglalkozni vele ismét, és a hibát átadta másnak. Erre a srác, aki áprilisban már válaszolt rá hasonlóan segítőkész mentalitással, 4 perc alatt le is zárta a hibát az imént említett bogus állapotra állítva.

A megjegyzéséhez bevágott egy sablon választ, hogy ez nem hiba, és olvassuk át mégegyszer a PHP.net manulját.. No, meg azt, hogy:

It won’t get fixed, as a fix would require a method name comparison for
each and every method calls. It’s not worth it.

Ez milyen hozzállás már?
Szóval, van rá megoldás, hogy úgy működjön, ahogy elvárható lenne, de nem, mert nem éri meg…

Semmi bajom azzal, hogy hiba van benne. Azzal sem, ha nagy hiba van benne, de basszus ez a hozzállás, azért dühít.

“A PHP tervezési hiányosságai, és a bunkó support team” bejegyzéshez 9 hozzászólás

  1. Szerintem semmi gáz nincs az egésszel, azzal már inkább hogy egy poston belül 3x írtad le ugyanazt 🙂 A köcsögözést te raktad bele, ők nem ezt válaszolták.

  2. szabadszoftver hatranyai. na nem mintha a fizetosnel sokkal tobb hajlandosagot mutatnanak bugfixre. mondjuk ha nincs kedve csinalni, akkor lepjen ki az egesz bagazsbol, es ne jacca az openszorsz fejlesztot.

  3. Én nem értek a PHP-hez (se), szóval nem tudom, hogy igaz-e amit írtak, miszerint nem bug és/vagy nem éri meg javítani. De nyilván azért vannak ott, mert ők el tudják dönteni, ha meg úgy érzed, Zénó, hogy nincs igazuk, akkor világíts rá, érvelj, de ne a blogodon, mert ezt ők nem olvassák. 😀 A stílust én nem éreztem pökhendinek, van akinek már az is bunkó stílus, ha nincs benne 2-3 smiley.

  4. Az bánt, hogy visszabasztak egy sablon választ, hogy hogyan kell hibát jelenteni.

    Átnéztem tételesen, és a hibajelentés úgy történt ahogyan kérték.

    A másik ami zavar, a státusz, ha azt mondják, hogy nem javítják akkor az állapota WONTFIX legyen már és ne BOGUS. Mert a hibajelentés jó volt, hogy ők lusta tahók javítani, vagy simán nem akarják az az ő dolguk, de a jelentés nem volt valótlan.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.