Érdekes dolog a zene, képes beleégni az emberbe, a dobhártyád mögé, a retinád mögé, az agyad helyére, mélyen-mélyen bele a véredbe, hogy azonnal felpezsdül tőle, amikor csak eszedbe jut pár taktus.
Nyilván vérmérséklettől függően ez a szám mindenkinek más és más.

Nekem lassan egy hónapja – mióta hallottam Anita Dothtól feat 2Unlimited felállásban Rióban – ilyen a No limitből ez a nagyon gépi basszusos rész. A relative fiatal korom miatt nem emlékezhetek erre a számra a 90-es évek elejéről, de az megvan, hogy hallottam embereket a refrén énekelni és dúdolni.

Emlékszem arra például, hogy ált. suli másodikos voltam. És egy elsős, copfos szöke kissrác ezt énekelte az udvaron, minden szünetben. Ha jól rémlik „No-no kölyök”-nek hívtuk, vagy valami ilyesmi.

Mindegy, nekem most erre forr a vérem.
Tegnap este, hiába készültem Haddaway koncertre, végig ez szólt a fülemben 🙂