Fuse és Jesterday koncert a Rocktogonban

Tegnap este Tamás barátom mindkét zenekara koncertezett, meglepő módon ugyanazon a helyen, nagy hirtelen egymás utánban 🙂

A koncert helyszíne a Rocktogon volt. Sosem jártam még ott, ezért nem kicsit előítélteim voltak a hellyel kapcsolatban. Mégis csak egy alternatív helyre megyek, kitudja, lehet, hogy megint emo jegyszedő lesz, vagy folyik majd a kéköves eső a falról, esetleg valódi koponyákkkal lesz körbe rakva a színpad. Sosem lehet tudni. Láttunk már hasonlókat 🙂

Mivel hallottam már a Jesterday zenekar saját dalaiból, ezért maximum az okozott nagy meglepetést, hogy hihetelenül jól szólt, meg hogy az énekes kiscsaj nem volt jelen, így tisztán instrumentális koncert volt…

Alapvetően két generációs zenekar a Jesterday, ami főleg progresszív rockkot játszik. A zenekar magját a három nagy öreg alkotja – akiket csak ősapáknak hívnak, és már 20 éve foglalkoznak zenével – , Viola Miklós a billentyűknél és testvére Viola Zoltán a doboknál, valamint Kemény Zsolt a basszus fronton. A generációs különbséget alapvetően az jelent, hogy az egyik basszus gitárost ifj. Viola Zoltánnak hívják, aki a ha jól tudom a dobos fia. Vele egykorú Tamás barátom, aki szintén a hat húroson muzsikált. Így a korkülönbség erős 20 év a zenekar két szekciója között.

A zenéjük furcsa kettősségében rejlik talán a nagyszerűségük. Az öregek tapasztalata és higgadt profizmusa nagyon jó alapot ad a két szóló gitáros, energikus, vad és fiatalos akkordjainak.

Játszottak egyrészt saját dalokat, amik nagyon egyben voltak. Nekem „A billentyűk lelke” tetszett a legjobban. Másrészt Deep Purple, Marillion és IQ feldolgozásokat játszottak.

A koncert nagyon jól sikerült, ennek legjobb tanubizonysága talán az volt, hogy kétszer is visszatapsoltuk őket.

Viszont, ami azután következett, az keményebb volt. Mivel a Jesterdayt, a színpadon a FUSE követte. A FUSE egy igencsak fiatal, fiatalos, és nagyon energikus, kemény rockkot játszó formáció.

A zenekart a Tüdődi fivérek (Gábor és Tamás) hívták életre. A dobok mögött Mohai Dávid ül, a ritmus gitárt Hortobágyi Tamás szorongatja, a basszus gitáron Papp Szabolcs játszik, míg a már említett Tüdődi Gábor szólógitározik, és erre Tamás barátom énekel.

Nekik jelenleg nincseken saját számaik, csak feldolgozásokat játszottak. Mint a Black Hole Sun, Nightrain, Dirty Little Thing a végén pedig a Sweet child of mine szólt 🙂

Nagyon jól szóltak a srácok, de ez a zene már nekem kemény volt.

Összességében a két koncert több mint két és fél órás volt. Ami közben összesen 10 perc szünet volt, amig a srácok beálltak 🙂

“Fuse és Jesterday koncert a Rocktogonban” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Meglepődtem. Mocsok mód színvonalas volt.

    Egy hely fokmérője szerintem ott indul, ha tartanak Coronitát, és ott kezd igényes lenni, ha a limeot kérdés nélkül adják. Mindkettő adott volt 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.