Kwak-kwak 🙂

by

·

Akik ismernek, azok tudják, hogy viszonylag ritkán lehet a kezemben sört látni.
Ha pedig ez mégis előfordul, akkor sem éppen a Soproni kaliberű dolgokat preferálom, hanem elsődlegesen Coronitát, Millert, Amstel Pulse-t.

De tegnap este dex barátom kitalálta, hogy sörözzünk már egyet, ezért elvittem Mosselenbe, mert még nem járt ott. A következő egy órában sikerült némi agysejtet áldoznunk a belga sörök oltárán.

Az első áldozat a képen látható Kwak volt, ami az egyik kedvencem a belga nedük közül. Aztán meg akarta még mutatni neki a csapolt Chimayt is, de sajnálatos módon ez kifogyott, így ittunk még egy Kwakot, hogy a hatást erősítsük.

Kellemesen zsibbadtan indultunk a körút felé, jó egy óra ücsörgés után, amiben most még vacsora sem volt.

Egyébként a héten sok szempontből kezdődött új az életemben, de erről majd később 🙂

Comments

27 hozzászólás a(z) “Kwak-kwak :)” bejegyzéshez

  1. Eszter avatar
    Eszter

    nekem ebből nem a sör kéne, hanem a pohár tartó…mivel az design-os 😀

  2. DjZoNe avatar

    Ez a sör még neked is kellene 🙂

  3. Kicsi avatar
    Kicsi

    kwak-kwak, ez kicsit olyan toalettkacsás~:) de a söcit megkóstólnám~:)

  4. Eszter avatar
    Eszter

    neeem… nem vagyok annyira sörös.. persze ha vmi különlegeset iszok akkor oké 1xmegkóstolnám de nemtudnék meginni belőle egy ilyen homokóra alaku bögrével 😀

  5. DjZoNe avatar

    Ez egy pohár, vagyis 3 deci 🙂

  6. zsófi avatar
    zsófi

    Na, Kicsit megnézném, ahogy a kwakot a mellei közé önti 🙂 Ez a neki való pohár 🙂 Még én is megkóstoltam Belgiumban, persze csak óvatosan… 🙂

  7. Kicsi avatar
    Kicsi

    Zsófi, most akkor szted nem tudok inni?~ 😀 DD

  8. zsófi avatar
    zsófi

    EBBŐL a pohárból sokan nem tudnak 🙂

  9. DjZoNe avatar

    Ha kiveszed, akkor nem is fog menni 🙂

  10. Kicsi avatar
    Kicsi

    álvánnyal együtt kell? 😀 Sztem én inkább kérnék bele egy színyószálat, az a biztos 😀

  11. DjZoNe avatar

    A szívószál és a NORMÁLIS SÖR nem jó barátok. Amugy az nem állvány 🙂

    Fogod, és úgy iszod, mintha egy korsó lenne, a jobb oldali rész lenne a fül 😉

  12. Eszter avatar
    Eszter

    najó ennek az ivászata nekem eléggé komplikált, inkább nem iszok, majd elmesélik milyen volt 😀 😀
    Kicsi: egy kwakba szívószálat??? hmmm.. nem igen illik, iagz egyik sörbe se, de ebbe különösen nem… :S

  13. Kicsi avatar
    Kicsi

    Jóvan ez csak egy opció volt a megivására hamár többek szerint én olyat nem tudok~ 😀 most mit vagytok úgy oda? 😉

  14. Kicsi avatar
    Kicsi

    Lehet, hogy igazatok van most jobban megnéztem a képet és tuti magamra önteném… ez fürdőruhás vagy kivágott ruhás ital ha már Zsófi szerint úgyis az ikrek között landolna… 😀

  15. sanyez avatar

    Nekem van ilyenem, bebee. 😛

  16. […] a nem vacsorázok elvemmel, hogy speciális poharakban szolgálják fel az italokat. Én egy kwak nevű sör mellett tettem le a voksomat, de ihattam volna meggyes sört is vagy csokisat vagy […]