Obama for President!

by

·

Alapvetően az, hogy Obamát választotta meg az amerikai nép, nem volt meglepő számomra, az elmúlt hónapok eseményei alapján.

Egyébként nem tudom tudjátok-e de nem ő az első fekete elnöke Amerikának. Így kampányoltak, de sajnos nem teljesen igaz. Volt előtte 5 olyan elnök is, akinek az ereiben nem egészen fehér vér csörgedezett, a sor Jeffersonnal indul, aztán Andrew Jackson, majd Lincoln, aztán Warren Harding, és végül Calvin Coolidge.

Vajon ez a fehér rasszizmus visszaszorulását jelenti?

Gus azt fejtegette a reggeli Mokka adás kapcsán, hogy vajh Magyarországnak mikor lesz roma származású miniszterelnöke.

Nem tudom, a hasonlat szerintem egy picit erős. Szerintem ez nálunk belátható időn bellül nem fog bekövetkezni.

Egyébként, én a magam részéről örülök annak, hogy Obama nyert. Ő sokkal jobban kiállt a környezetvédelem mellett, az iraki háború befejezése ellen. Ezen kívül az ő jelmondata volt a változás. A változás, amire szüksege van amerikának. Nem ilyen szempontból nem hiszek a mesékben, hogy ő lesz a fekete messiás, aki megváltja az Egyesült Államok 300 millió eltévejedett nyáját. De valami talán történik…

Comments

27 hozzászólás a(z) “Obama for President!” bejegyzéshez

  1. Ákos avatar
    Ákos

    Orbán roma származású volt, nem? 😀 És legközelebb 2010-ben lesz.

    Amúgy a fehér amerikaiak többsége (khm…) nem Obamára szavazott. Persze lehet, hogy ennek semmi köze a rasszizmushoz.

  2. DjZoNe avatar

    A lényeg a lényeg, McCain bekapta 😀

  3. MissHugi avatar
    MissHugi

    najó a tündérmeséket mindenki feltudja olvasni minden választás előtt… nem kell ehhez amerikába utazni, maradjunk csak itthon:) a politikánál nincs más gusztustalanabb és gerinctelenebb dolog:)

  4. FYGureout avatar

    MissHugi: ki kell ábrándítsalak, de van hergyásabb – maga a politikus állatfaj… 🙁

  5. MissHugi avatar
    MissHugi

    FY: az is a politikához tartozik:D szükséges velejárója!:)

  6. Layza avatar
    Layza

    Ákossal értek egyet. Főleg az első két mondatával. Uff.

  7. DjZoNe avatar

    Ákos, hivatalosan mindig is tagadta. Én meg ilyen kedves vagyok és elhiszem, hogy nem Orsósként látta meg a napvilágot. De remélem, hogy 2010-ig kiöregszik…

  8. kisbuborek avatar

    ugyan, ez olyan, mint a búgócsiga, csak az szebb.

  9. hal avatar
    hal

    1, volt mar, igen, viktor.
    2, ez nem csak a rasszizmus csillapodasat jelzi, hanem a feher/nem feher aranyanak a nemfeher fele valo eltolodasat.
    3, inkabb barack, mint mccain.

  10. Ákos avatar
    Ákos

    nincs ott semmilyen rasszizmus, pedig igény lenne rá 😀