A húsvéti hetem

Nos nézzük hogyan is telt a majdnem egy hetes szabadságom, egy temetéssel, és a tetejében még a húsvéttal is.

Szóval nem túl vidám programmal indult nekem a húsvéti hetem, ugyanis szerdán délután le kellett sietnem Dunapatajra nagypapám temetésének az előkészítése céljából. És ezután már lent is maradtam, hogy másnap elkísérjük utolsó útjára.

Az igazat megvallva, kevés olyan dolog van, amitől jobban óckodnék, mint Dunapatajra meneteltől. Nem tudom, annak ellenére, hogy ott él édesapám, és nála kvázi mindig otthon vagyok, mégsem érzem otthon magam. Idegen nekem ez a kis falu. Viszont a töltésen, egészen szép naplementés képeket alkottam.

Nos a temetést igazából csak annyival kommentálnám, hogy megkérdezném hogy is érzi magát a kedves pap édesanyja. Ugyanis, önmagában az, hogy megpróbált olyan látszatot kelteni, mintha ismerte volna a papát az csak egy dolog, hogy elrontotta apám feleségének a nevét, az egy másik dolog. Viszont, hogy nem tudott odamenni a gyászoló családhoz részvétet nyilvánítani, amikor a felesége meg igen, azért az a parasztság teteje. Ezt édesapám annyival kommentálta, hogy biztos a mi pénzünk büdösebb, mint másoké.

Bár önmagában ezt sem értem. Oké, tudom, hogy a legtöbb helyen bevett szokás, hogy a papnak kell fizetni a temetésért. Viszont én olyan vallási közösség, felekezet falai közt nőttem fel ahol ingyen jöttek a prédikátorok temetni, mert szolgálati kötelességeik között volt.

A temetés után igyekeztem elhagyni halotti tort, amilyen gyorsan csak lehetett, és menni tovább édesanyámékhoz Bajára, mert sok volt az én alapvetően vidám lelkemnek a búskomorság, és a gyász. Viszont kaptam egy családfát, amin szerepel az összes jelenlegi unokatestvérem, nagybácsikám, nagynéném, és így aki számít a családban. Ez már csak azért is jó, mert így legalább helyrekerül pár dolog, hogy ki-kinek a kicsodája. Nagy családban már csak így megy.

Végül három relatíve nyugis nap következett rám Baján, dvdzéssel, sok sétával. Megnéztem többek közt a Twillight-ot, ami ellen erősen ágálltam, mert nem csípem a vámpíros témát. Majd pedig egy P.S. I love you-t toltam rá, hogy azért a kellemes szerelmes depressziós, drámás hangulatom meg legyen.

Bár akármennyire is szeretem ezt a déli kisvárost, sok volt már itt is a csendből. Viszont szintén egészen jó képeket csináltam a dunaparton. Bár, az éjszakai várost nem sikerült lekapni. De majd ha meg lesz a 180°-os objektívem… 🙂

Vasárnapra ismét Dunapatajra kellett mennem, egy húsvéti ebédre. Sőt mivel igen korán érkeztem, ezért meginvitáltak, hogy kísérjem el a családot, a misére, mert a temetés utáni első misére illik elmenni…
Idejét nem tudom mikor jártam utoljára református templomban. Viszont nem fogom látogatni a továbbiakban sem, ez biztos.

Lehetséges egyébként, hogy az egyik utolsó ilyen nagy családi kötelező ebédek egyike volt ez. Mivel húsvéti vasárnapi és a karácsony másnapi ebéden szinte kötelező a résztvétel a nagyszülői házában. Viszont, most hogy már egyikük sem él, így ez az apropó megszűnt… Délután pedig elkaptam egy buszt és neki indultam hogy ismét magába fogadjon Budapest.

Az este nagy részét pedig csyvel az Erzsébet téri gödör/medence/tó/punkstrand partján ülve töltöttük, Stich társaságában, aki egy tüneményes, 5 hónapos francia bulldog. Majd miután levadásztuk a Morrison’s-os személyzetet a bor/pálinka/kürtöskalács pavilonok közül, és kiválasztottuk a legvörösebb leányzót, át is viharoztunk csystől, kutyástól, mindenestől szerájolni egyet.

Hétfőn pedig gondoltam egy nagyot és leugrottam Tatára, Trishtől behajtani az ebédet amivel lógott. 😛
És bár mire leértem kb minden bajom volt, ebédelni pont nem volt hangulatom. Viszont valami csodás saláta szerű dolgot mégis csak elfogyasztottunk az öreg tó partján. Bár a sok napnyi ingázás után valójában mint egy tripla púp a hátamra úgy hiányzott az utazás, de hát na 🙂

Úgy tűnik egyébként hogy kezdem kinőni a várost. Felültem délután a győri vonatra, és az egyik egészen régi és kedves ismerősömmel találkoztam két lépés után. Majd pedig visszafelé, találkoztam egy szintén kedves ismerőssel, akit anno még nyári táborban ismertem meg Észak-Zemplénben 🙂

Szóval így telt nekem a nyuszis ünnepi hét.