Vidékjárás

Hétfő éjjel értem vissza csodás fővárosunkba, némi megnyugvással.
Szép dolog, így karácsonykor így nyakunkba venni az országot és körbejárni a szülőket, csak mondjuk kicsit megterhelő.

Az alap probléma, hogy nem igazán szeretek málhás szamárként közlekedni.
Már pedig ilyenkor az alap felszerelésem (úti táska, fényképező, notebook) kiegészül további elemekkel, mint mondjuk ajándékok, vagy éppen a szentesti főzéshez szükséges matériák, amiket Judithoz vittem át.

Így történhetett, hogy a Nyugatiból induló csodás vonaton, egy teljes fülkét foglaltak a csomagjaim, és karácsonyfának éreztem magam erősen 🙂

A kálváriám teljes valójában akkor csúcsosodott ki, amikor karácsony első napján, hajnalok hajnalán (8:00) Népligetben vártam a buszomra…
Ilyenkor mindig összeszorul a gyomrom… Ó bazmeg, de utálok buszozni. Iszonyúan. Inkább vonatoznék 4 órát, de ne kelljen másfelet buszozni…
Aztán persze, amikor kiderült, hogy igazából túrista buszra szálltam (nem), és a másfél órás útból két és fél lett, és már minden görbefát megnéztünk Pest és Bács-Kiskun megye határának a környékén. Már csak Ordason nem voltunk, ott is csak azért, mert az már a desztináción túl van…

Szóval 11-óra előtt nem sokkal szálltam le, Dunapatajon.
És kavargott a gyomrom és fájt a fejem, ahogy szokott buszozás után…

Az étvágyam, és a gyomrom kb 2 órával később érkezett, addig főleg pislogtam és éledeztem.
Az mondjuk kellően kijózanítóan hatott, hogy kiderült apámnak nincs olyan egészségügyi paramétere, ami rendben lenne…
Talán csak a bőr ph értéke…

Ő az utolsó akiről azt gondoltam, hogy barna kenyeret fogok látni a kezében. Bár, a mindennapokban nem láttam, de a családi rajcsúrokon, mindig cigi, pálinka, bor, sonka, kolbász és hasonló kombók jellemezték. De most drasztikus sebességgel húzta meg magán a kéziféket.
Nem véletlenül, mivel a leletek kellően ijesztőek annak a tükrében, hogy 2 testvére is meghalt az elmúlt 4 évben rákban…

Az ebéd után meglátogatott minket az a pár, akiknek az esküvőjén voltam lent fotózni még a nyáron (másod unokatesóm a férj, azt hiszem).
Végignéztem a fénykép albumot. És büszkén konstatáltam, hogy a képek fele az enyém volt…
Aztán kétszer is rákérdeztek, hogy mivel tartoznak a fotózásért… Ugyan már gyerekek…:)

Másnap reggel indultam csak tovább édesanyámékhoz.
Mivel reggel magamhoz képest elég korán indultam, így 10-re már Baján voltam, így sikerült verőfényes napsütésben elkapnom a belvárost, ahol – karácsony második napja lévén – alig lézengtek az emberek.

Másnap este, amikor édesanyámmal, öcséimmel és kishugommal megnéztük van-e valami élet a városban, már találtunk boltot ami nyitva volt, sőt, a jégpálya a főtéren is várta a korcsolyázni vágyókat.

Hétfőn, vagyis két nap után jöttem fel a fővárosba, mert már szólított a kötelesség.
Próbáltam a nagy szilveszteri hajtás előtt még elintézni némi céggemmel kapcsolatos dolgot, persze csúnya kudarc lett a vége, nem baj Zsolt 😀

De legalább így 5 év után megszereztem a netdream.hu-t, és ez volt az újévi ajándékom 🙂