BKV sztrájk, mint olyan

Nos, a helyzet a városban a hét elején egészen drámai volt, amikor elkezdődött a nagy szakszervezetes munkabeszüntetés.

Eleinte anyáztam erősen, hogy egy forintot nem emeltek a fizetésemen írd és mondd 3. éve, de konkrétan egy forintot sem, és mégsem lázadok. Persze, ilyenkor jönnek a kontrák, hogy de nem mindegy hogy mennyit nem emelnek. Tény, de ettől még ugyanúgy az infláció követés járna, ugye…

Aztán, ma valahogy empatikusabb lettem, és kevésbé idegesített az, hogy vártam nem keveset a hévre, vagy hogy a bkv wellness programjának keretében gyorsabb volt átsétálni a budai hídfőtől Nyugatiig, mint megvárni a villamost… Pedig azért az egy laza 15-20 perces séta 🙂
De legalább elmondhatom, hogy gyorsabb voltam, mint a villamos! 🙂

De, térjünk vissza a tényekhez. Elvégre is, a tavalyi vasutas sztrájk agyatlan, Gaskó féle, politikai játszma volt. Ez a BKV sztrájk most teljesen másról szól. Legalábbis szerintem.

Elvégre is, csak azokat az elkótyavetyélt milliárdokat akarják a dolgozókon lehúzni, amit kifizettek mindenféle kamu tanácsadóknak, szakértőknek, szóvivőknek, hogy a léhűtés többi lépcsőfokát ne is említsem…

Szóval éppen ezért, csendben és együttérzően viselem egyelőre a sztrájkot, beállok a nagy sorba a megállóba, nem hőzöngök – tőlem meglepő módon. Ha pedig nagyon nem bírom, akkor hívok taxit, már ha kapok, és lehet haladni a városban ugye.

Az egyetlen nyugtalanító kérdés, hogy mennyire kedves, helyes és korrekt dolog a fél város és az aglomeráció nagy részét tömegközlekedés nélkül hagyni…