Ami nem megy, azt eröltetni kell?

Erre a kérdésre a default válaszom általában az, hogy nem. Amikor mondjuk emberi-, pár-, üzleti-, vagy munka kapcsolatról van szó.

Viszont számomra, az üzleti kapcsolatnak vannak olyan területei amik igenis nehézséget okoznak. Viszont, nem egyik vagy másik partnerrel kapcsolatban, hanem mindenkivel, és általában mindig görcsbe rándul a gyomrom, ha ez szóba kerül.

Ez pedig tagadhatatlanul a számlázás.

És nem azért mert jó magyar vállalkozói mentalitás a nem szeretek számlát adni, mert egyáltalán nem igaz. Szeretem aláírni, jelentőségteljesen rányomni a pecsétet, de az egész herce-hurcát ami körülötte van számomra utálom.

A helyzet az, hogy számlázásra mindig is egy offline gépet tartottam fent, ezen fut az évekkel ezelőtt vett csodás számlázó szoftver. Anno amikor félévente költöztem, akkor azért volt problémás. Mert egy fajta nyűg volt, ott volt a gép a sarokban, össze kéne rakni.
Amikor össze volt rakva, kiderült, hogy nincs papír, vagy éppen nem találom.
Amikor találtam, kiderült, hogy kifogyott/beszáradt a tinta. Persze, nem az elején fogyott ki, hanem amikor kijött a számla első példánya, akkor még jó volt, amikor a második példány közepénél egyszer csak üres a lap… Ilyenkor elkezd az egekbe kúszni a vérnyomásom.
Jó, akkor el kell menni patront venni, jó majd holnap, vagy utána, áh még hévége előtt kéne, jó akkor hétfőn…

Amikor legközelebb leültem számlázni, akkor két hétten később volt, gyűltek a számlázni valók, persze az ember hibázik sztornó. És amikor nagy örömömben diadal ittasan elkönyvelem, hogy huhh, most két hónapig megint kuss lesz, elkészült, lepecsételtem, aláírtam, kiküldtem postán, elvittem a könyvelőmnek, akkor jönnek a panaszok.

Nem jó a dátum, nem jó a teljesítés, nem ennyit beszéltünk meg, már nem az a cégnevünk, már nem az a postázási cím, és a legrosszabb már nem az az ÁFA kulcs… Jó akkor visszahívás, sztornó, és újra üljünk neki…

Sok-sok ilyen kör után konstatálom, hogy nem minden ok nélkül utálom ezt a papírhalmos baromságot…

És persze egy új hétfő, amikor pozitívan elszánom magam, hogy na most legyűröm a számomra fenyegető „számlázás” feliratú kinyúlt trikóban pöffeszkedő szörnyeteget. Egy órával később hajtogatom a számlákat, és büszke vagyok magamra. Erre kapok egy telefont, hogy nem tudom jókor szólok-e de 1 hete változott a cégnevünk. Persze semmi baj. Telefon lerak.

Elkezd remegni a szemem, majd kifakad belőlem, az azt a retkes, mocskos, bőgőtokban hegesztett, oltáron bicikliző, szőröstalpú, tetves, román kurvaanyádat kezdetű radnótis körmondat. Miközben apró miszlikekre tépem az 1 perce leragasztott borítékot.