Fenistil a barátom

Lehet tőlem elég sokat hallani azt, hogy örülök, hogy luk van a seggemen.
Nos, az elmúlt 5 nap után, komolyan tudok örülni annak, hogy tudok ilyen alap dolgokat művelni, mint ülni.
Fenistil

Történt ugyanis, hogy csütörtök, pénteken egy egészen kellemetlen helyen, nőtt egy kelésem/pattanásom. Nem tudom valójában, nem nézegettem tükörben, be kell, hogy valljan.

Konkrétan a gerincoszlop alsó, farokcsonti részénél – ami ugye a gerincoszlop, dupla S alak legvége. Amivel a gond az hogy ott egészen vékony a bőr amúgy is, főleg, ha ott van egy fájó pont.

Eddig nem hittem, hogy ilyen lehet. De úgy tűnik az elmúlt pár napban ezzel a relatíve nagy kihívással kellett szembenézni, hogy vagy a kanapémról lógva tudtam gépelni – gép a földön – vagy sehogy. Mert hogy állva annyira nem jó, az ülés meg nem kifejezhető kínokkal járt.

Miután, persze kipróbáltam rá minden itthon fellelhető dolgot – csak a láncfűrészt nem – és két napja ülés közben csillagokat láttam, akkor érett meg bennem a gondolat, hogy bizony gyógyszertárba kell menni. Akármennyire is nem vagyok a híve.

És, hogy happyendrével érjen véget a történés, a címben látható Fenistil beszerzése, és erőteljes túladagolása után, amelyet a helyzet megkívánt, a dolgok elkezdetek megváltozni, és mintegy 24 óra alatt megoldódott a dolog.

Ennek örömére mehetek is dolgozni.

“Fenistil a barátom” bejegyzéshez 9 hozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.