Reggeli konklúzió

Ma reggel roppant fontos, mondhatni forradalmi felfedezést tettem.

Mostanában ugyanis szinte életvitel szerően szoktam valamit kezdeni magammal ébredezés közben, legyen ez akár mondjuk a csodás fém súlyzóim, akár a mellizom erősítő szépségem, akár felülés, mint olyan. A csukló sérülésem, vagyis a csonthártya gyulladásom detektálása óta, az első kettőt hanyagolni vagyok kénytelen, így ma reggel is maradtak a felülések.

Fejfájás

Node, nem polírozni akartam magam. Ámbátor, most már ismertetném a problémát.

Tehát, az alap probléma a következő: vajon mikor is kell reggelizni?

A súlyzózásnál, és mellizomerősítő rúdnál ez nem gond, itt akár-bármikor.

Ellenben, pl felüléseknél mechanikalag nem fog működni az előtte reggelizés, mint olyan. És mivel nem kávézom, ez sem alternatíva.

Viszont, ha nem reggelizek előtte, utána elfogok szédülni, mert hogy leesik az ember cukra, ugye azt a maradék és fölös energiát is felhasználjuk, amit mondjuk még vacsorakor bevittünk, és persze ennek fejfájás lesz az eredménye. A gyengébbeknél, mint nálam csendes, és csodás szédülés.

Ami mondjuk megspékelve a reggeli békávézás aromáival, és az esetleges hajléktalan / roma / hippi / simán csak igénytelen emberek általá árasztott wunderbaumnak nem kimondottan nevezhető illat áradattal akár hányigert is kiválthat. Nálam legalábbis.

Utána pedig már eső után köpönyeg hatást keltene már a dolog, mert a fejem már hasogat, szédülni már szédülök. Persze, mivel ugye munkába is sietni kell, nem fogok ráérni elhemperedni, amíg kimegy a fejfájás, távozz tőlem Sátán jelleggel. Hanem, sietni kell igát húzni is mindezek mellett.

Nos, ez a probléma,
kedves gyerekek 🙂

“Reggeli konklúzió” bejegyzéshez 5 hozzászólás

  1. Vacsora után 1-2 órával csináld. Sokkal hatásosabb (már ami az eredményt illeti) és az egész napos szellemi munka után, illetve alvás előtt kimondottan jól tud esni.

  2. Nem szabadna a vércukrodnak olyannyira lemennie, hogy azt szörnyűnek érezd, és bármilyen utóhatása legyen. Pláne nem felülésektől.
    De ha mégis így van, akkor egy müzliszelet előtte. Kellően táplál, de a gyomrodat nem telíti el annyira, hogy kellemetlen legyen. Valamint kelj korábban! 🙂

  3. Annak ellenére, hogy csak most olvastam amit irtál bubikám, reggel hasonlóan jártam el.

    A fejfájás így is megvolt. Ellenben a korán kelés miatt volt idő indulás előtt lábon kihordani.

    Meglátjuk csak szokás kérdése-e.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.