A felzaklató vágta

by

·

Szombaton délután úgy hozta az idő, hogy kimentem az idei Nemzeti Vágta előfutamaira, amelyek a vasárnapi középdöntők selejtezőjeként szolgáltak.

Nem fejtem ki az álláspontom most a rendezvényről, mint magánember voltam kint, aki egy komoly géppel ment fotókat készíteni. Történt egy baleset, ami a történés pillanatában is súlyosnak tűnt, aztán elolvasva a mai híreket, és az esettel kapcsolatos sajtóközleményt rendesen felzaklatott.

Történt ugyanis, hogy a 10. futam második körében Szigetvár színeiben versenyző Le Songeur nevű ló és lovasa ifj. Czike Zoltán a déli átjáró utáni első palánknak ütközött, majd a lovas földre került, az elszabadult ló pedig nyitott belső szervekkel, és erősen sérült hasfallal futotta végig a futamot.

A tisztelet kör közben sikerült megfogni ismét az elszabadult telivért, ekkor már teljesen véres volt a bal oldala. A műsorvezetők nyugtattak minket, hogy csak súlyosnak tűnik a sérülés, de az ország legjobb orvosai sietnek a ló segítségére, stb.

Erre az este folyamán kijött egy ilyen sajtóközlemény:

Sajnálatos baleset a Nemzeti Vágtán

A Nemzeti Vágta első versenynapján (szeptember 17. szombat) a 10. előfutamban Szigetvár település színében induló lovas az egyik kanyarban a palánknak csapódott. A sajnálatos balesetben a ló oldala megsérült. A futamot követően a lovat szakember vette kezelésbe. Minden igyekezet ellenére a lovat sérülései miatt állatorvosi javaslatra és tulajdonosa döntése alapján az este folyamán elaltatták.

Budapest, 2011. szeptember 18.
Nemzeti Vágta Szervezőbizottsága

Nem vagyok, lovas, sosem lovagoltam, összesen kb. két kapcsolódási pontja volt az életemnek a lovakkal – az egyik hogy az azóta már teremőjéhez megtért keresztanyám férjéék lovakkal foglalkoznak, a másik pedig, hogy dolgoztam kb 3 hétig a Sóskúti Lovassportklubban, még amikor gyűrűs kútásással foglalkoztunk – de amikor elolvastam a közleményt, mérhetetlen és tehetetlen düh uralkodott el rajtam.

Nem akarom, nem is tudom, és nem is lehet a lovast hibáztatni, elég csapás ez a családnak (ha jól veszem ki a családnevekből az édesapa a ló tulajdonosa a fia pedig a hajtó).

Viszont, nem vagyok képes felfogni a azt a küzdeni akarást, amivel egy ilyen állat képes volt a halálba rohanni…

Mérhetetlenül sokkol az, hogy 5 méterrel álltam amikor történt a baleset, és a szemünk előtt futotta utolsó köreit, még akkor is amikor már szó szerint – és nem csak a költői túlzás kedvéért – vérben úszott a teljes baloldala, még mindig dolgoztak az ösztönei.

Amikor elolvastam a közleményt utána hosszú percekig bambultam magam elé.
Nem találom a szavakat még most sem… Teszem amit tudok, megosztom a képeimet, amiket a helyszínen csináltam az esetről.
Sajnos. maga a baleset nem látszik.

Comments

151 hozzászólás a(z) “A felzaklató vágta” bejegyzéshez

  1. Layza avatar
    Layza

    az állatot sajnálom a legjobban. szerencsétlen.

  2. Jelenics Merci avatar

    A felelősséget pedig minél jobban eltusolják ,elvégre milyen fényt vetne már ez az „apró” malőr a Nemzeti Vágtára 😉
    Köszi szépen a bejegyzést és a képeket.

  3. DjZoNe avatar

    Úgy gondolom, hogy nem lehetett szó nélkül elmenni egy ilyen dolog mellett, akkor sem ha nincs benne személyes érintettségem, azon kívül, hogy szemtanuja voltam.

  4. Szamica avatar
    Szamica

    Nemzeti vágta? Itt Magyarországon? És azt merik kijelenteni, hogy mert lovas nemzet vagyunk? Ez egy közröhej!
    Mikor a budaörsi lógyilkos pere ment, akkor miért nem voltunk lovas nemzet? Miért sétálhatott ki röhögve a tárgyaló teremből, büntetlenül? Mikor elhanyagolt, megkínzott, éhező lovakat kell elkobozni, akit kispénzű emberek forintjaiból mentenek meg a pusztulástól, akkor miért nem vagyunk lovas nemzet?
    A Nemzeti vágta csak egy üzlet, amit a hazafiasság hangzatos nevébe csomagolnak, ahol a profit számít, és semmi más. Hánynom kell ettől a hozzáállástól.

  5. DjZoNe avatar

    Nincs vita köztünk, ebben a formában ez valóban egy nemzeti színű szalaggal átkötött baromság.
    Ugyanakkor, a semminél több. Legalább egy pár alkalommal látnak nemzeti trikolort Budapest utcáin, nem csak buzi és biciklis felvonulást.

  6. MINNT avatar
    MINNT

    A „nemzeti” a csomagolo papir aminek meg mindig bedolunk.A „vagta” pedig a sajat magunk megalazasa ami jo uzlet.

  7. ildikó avatar
    ildikó

    Szégyenek tartom hogy ilyen dolog történhet egy olyan rendezvényen amit hónapokon át szerveztek. És még se lett elég bisztonságos, véleményem szerint nem csak a közönség bisztonsága számít, hanem a versenyen résztvevő lovaké is. Hiszen ők azok akik azért jöttek hogy szórakoztassák a népet. Egyikük se akart meghalni.

  8. Tímea avatar
    Tímea

    Jobb nevet nem is lehetett volna kitalálni erre a rendezvényre. Vágta volt a halálba. Én emlékszem az első is problémától harsogott. Majd akkor leszünk lovas nemzedék ha nem a külcsíny lesz a fontos. Mert most is a háttér volt a lényeg. Annyit dolgoznak ezek a szerencsétlen állatvédők. Ha már az állat élete ki van téve és őnélkülük nem lehetne megszervezni ezt a programot, a minimum lenne, hogy ezeket az állatokat mentő egyesületeknek kellene adni a pénzt pláne akkor amikor egy ló életébe kerül, és a háttérbe még csomó-csomó állatnak. Nem kellene elfelejtkeznünk azokról az egyesületekről sem akik ezekkel az állatokkal terápiás foglalkozást végeznek. Mi nem felejtkezünk el csak a SZERVEZŐK!Kíváncsi vagyok a média hányszor fogja felemlegetni hisz csak egy ló volt aki az életét áldozta ezért a parádéért. Mi lett volna ha Hajas fut kifordult belekkel?Akkor is buli az egész?

  9. Dikó avatar
    Dikó

    Teljesen kivagyok akadva ezen a dolgon,végig néztem ahogy lefutja szerencsétlen a futamot és kétségbe esve néz ki az emberekre,szörnyű nem hiszen hogy nem vették észre mi van vele!!!! Ami meg dühít hogy a tegnap éjjel lezajlott eseményt már törölték a Facebook-ról! Mi folyik itt el akarják sumákolni annak a lónak nem kellett volna elpusztulnia!!! Köszönjük hogy megosztottad velünk a képeidet!!

  10. egylovas avatar
    egylovas

    Szia!

    A képek a jelenet sajnálatos, felzaklató és valahol felháborító. De arra szeretnélek megkérni hogy vedd le a képeket az internetről! A tulajdonos az egyik közösségi oldalon külön megkért mindenkit, hogy ne tegyen közzé hasonló képeket elég nagy fájdalom ez nekik enélkül is. Remélem megérted és eltávolítod a sokkoló képeket a világhálóról. Előre is köszönöm a megértésed.

  11. egymásiklovas avatar
    egymásiklovas

    Sajnálom szerencsétlen lovat, hogy így kellett elpusztulnia. El kellene gondolkozni az embereknek ezen, hogy a lovak nem tárgyak. Ez nem úgy megy, hogy na itt majd futhat körbe körbe azt csókolom.. Ilyen speciális talaj, olyan speciális talaj ezt nagyon lehetett reklámozni, de arról hogy a szervezők figyelmetlensége miatt elpusztult egy ló , arról inkább mindenki hallgasson?! Ez így volna tisztességes?! Törölje mindenki a képeket és eseményeket, mert nem akarják hogy kiderüljön??! Megáll az agyam.. Állítsanak szobrot szerencsétlen lónak, aki végig futotta a futamot nyitott szervekkel, mert megérdemelné…

  12. egylovas avatar
    egylovas

    Nos a pálya olyan amilyen. idén is és tavaly is lovagoltam rajta nem egy futamot… Nálunk jobban senki nem tudja ennek a veszélyeit. De úgy gondolom hogy mikor aláírtuk a pálya elfogadási nyilatkozatot akkor egyikünk se tudta h az átjáróban a kapu nem lesz becsukva rendesen és kilóg egy vasdarab majd a pályára… Nem akar itt eltusolni senki semmit. Szimplán csak egy fájó dolog ez a tulajnak. Ezért kért mindenkit h képek ne keringjenek a neten. Nem azt kérte h erről hallgassunk hogy ne beszéljünk róla. csak nem szeretné a saját lovát így viszontlátni. szerintem ez így érthető. és a szoborról csak annyit h kitelik a tulajtól, hogy meg is kapja a ló…

  13. Petty avatar
    Petty

    És azt azért tudjuk, hogy még egy ló elment…csak ennek nem volt akkora nézőközönsége. És aki csüdjét törte? Ő él még?

  14. Szamica avatar
    Szamica

    Tipikus strucc-politika. Amit nem látunk, az nincs? Elég baj, hogy ez jellemző sok emberre. Elpusztul egy ló? Jajj, szegény…ne is beszéljünk róla! És ezzel meg is van oldva.
    De nem csak a lovak. Minden állattal így bánnak. Összekötözve kidobott kutyák, megkínzott macskák, dugig telt állatmenhelyek, sintértelepek, mind az emberi felelőtlenség és kegyetlenség képei.
    De mit is várunk, mikor már egy gyilkosságon sem hördül fel senki, legfeljebb elolvassa egy újságcikkben és tovább lapoz.
    Ez a mai Magyarország és sokszor nem vagyok rá büszke, hogy ember vagyok.

  15. Petty avatar
    Petty

    Egylovas, én is azt mondom, beszélni lehet róla, de a képeket már túlzásnak tartom. Inkább emlékezzünk Le Songeur-ra úgy, amikor még a Kincsemben futott. Én sem szeretném, hogy a lovam haláltusáját fényképekben tegye fel valaki a netre.

  16. Firtató avatar
    Firtató

    Azért itt nemcsak a szervezők felelőtlenségéről van szó, a srác egy éve kezdett lovagolni… ő is elgondolkodhatna ezen…. ez lovas hiba is…

  17. Ági avatar
    Ági

    Borzalmas ami történt, nagyon sajnálom:(

  18. ildikó avatar
    ildikó

    Úgy tudom hogy egy másik ló is megsérült, az érdekelne hogy életbe van e még. Sajnos az elpusztult lovon már nem tudunk segíteni. A szervezőknek arra kell odafigyelnie hogy ez ne történhessen meg még egyszer. Mert egy lovas nemzet vigyáz a lovaira és nem kockáztatja a testi épségüket.

  19. Lacikagyerek avatar
    Lacikagyerek

    Nem érzéketlenség, de olyanok vagytok, mint aki még soha nem látott lóversenyt. Van úgy, hogy megsérül a ló. Vagy elpusztul. Nem úgy értem, hogy ez jó dolog, de akkor tiltsuk be a lóversenyt is? Meg a bikaviadalt is. Meg úgy mindent, aztán hadd bóklásszanak köztünk, mint Indiában. Az meg, hogy ez üzleti fogás, vagy sem, nem kérdés. AZ. De legalább olyan, ami nem azt promotálja külföld felé, hogy hullunk darabokra, hanem valami kultúrafélét. Aki meg ezen a baleseten rágódik, az feltételezem a Sienában megrendezett városi lóversenyről, a Palio-ról még az életben nem hallott.
    http://www.youtube.com/watch?v=SnAW_RIFHnI
    nesztek, szörnyülködjetek.

  20. aurél avatar
    aurél

    Sziasztok!

    Én láttam egyszer egy videót, ahol a bika szarva sértette fel a ló oldalát. Ott is nagy sebből lógtak ki a ló belső szerve, de azonnal lekísértek a lóvat a „színpadról”. Több hónapos kezelés pihenés után a ló felépült. Nagy fehér heg tátong az oldalán, de él és virul, bár karrierje akkor ott félbetört, de túl élte megpróbáltatásokat.
    Nem mondom, hogy nem követtek el mindent és sajnálom a lóvat,de talán leginkább a hajtót mert neki végig kellett nézni társa utolsó vágtáját mindezt az első sorból. Részvétem!

  21. sheriffkoma avatar
    sheriffkoma

    Én mindenféle állattartásnak ellene vagyok, végsősoron rabszolgaság és állatkínzás a természetes közegéből kiragadott jószág. Amelyiket meg annyira elkorcsosítottunk, hogy képtelen megélni a természetben, az paródia. Lásd palotapincsi, etc.
    Nem felhasználni és mutogatni kellene őket, hanem meghagyni az élőhelyeiket, aki kíváncsi, nézegessee távcsővel, vagy menjen oda símogatni, ha meri.

  22. ildikó avatar
    ildikó

    Én nem ellenzem a jószágtartást ha megfelelő képen zajlik. Mert manapság a természetben egy jószág se tud megélni és nem a saját hibájából hanem az emberek miatt. Mert mi tesszük tönkre az élőhelyüket. Mert a modern világba mindenhol autó pályák meg városok és ilyesmi található.

  23. gabica avatar
    gabica

    Az első pillanattól kezdve(4éve) kiráz a hideg ha a „nemzeti vágta” szót meghallom.Lovagolni nem tudó lovakhoz nem értű üzlet -és celeb emberkék kitalálták hogy csináljunk pénzt!!! Szórjunk a macskaköves betonra Angliából importált drága homokot és tegyünk ki lovat és lovast egy kis életveszélynek mert arra van kereslet.Egy nap alatt annyi baleset történik a lovakkal és lovasokkal mint egy egész évnyi versenysorozat alatt összesen. Én a szervezés és a helyszínválasztás miatt vagyok mérhetetlenül mérges.Az eltussoláson pedig nem lepődök meg ma Mo-n vállalta bárki bármiért is a felelősséget?!

  24. evelin avatar
    evelin

    Mikor lesz már vége ennek a Geszti-féle népbutításnak? Egy galopp pályát szigorú szabályok szerint építenek meg. Itt leszórnak némi homokot, amitől csak korcsolyapályává változtatnak egy teret, amin száguldanak a lovak. Minden évben egyre több és nagyobbak a balesetek. Megvárjuk, mikor a ló után már egy ember jön??

  25. Jelenics Merci avatar

    Lovas hiba ? ez egy kanyar a videón is látszik h kiszorulnak a lovak a belső ívre és a ló szabályosan fennakad. Ez minden csak nem a ló és lovas hibája. Pálya gondatlanság.

  26. ildikó avatar
    ildikó

    Ez igaz itt tényleg nem a ló és nem a lovas volt a hibás. Itt nem volt rendesen előkészítve a pálya. Ami egy tragédiába végződőt. És hiába mondják mások hogy ez mindennapos baleset, mert ennek nem szabadott volna meg történnie. Hiszen ez állítólag egy szín vonalas sportesemény volt amit hónapokon át készítettek elő. úgy hogy ez csakis csak emberi mulasztásnak könyvelhető el.

  27. Dikó avatar
    Dikó

    Egyértelmű hogy az hibázott aki nem ellenőrizte rendesen a kaput! az a szerencsétlen állat csak azt csinálta amit az ember kért tőle!!!Minden tiszteletem azé az állaté lefutotta utolsó futamát és halálos sebbel a saját lábán hagyta el a pályát!!Hatalmas veszteség ami pénzben nem mérhető!!! Szép volt Le Songeur!!

  28. bea avatar
    bea

    Kedves Lacigyerek!
    Feltételezem sosem kerültél még olyan szoros kapcsolatba egy lóval, hogy megértsd miért dühít fel rengeteg embert ez a baleset. Ő nem ‘csak egy ló’ volt, mint ahogy a többi ló sem az. Sienában legyenek büszkék magukra az emberek..

  29. Sdori avatar
    Sdori

    Úgy tudom, a másik paci is elment. Fáradhatatlan edzés közben törte lábát, el kellett altatni!!!Számomra a Vágtából ennyi maradt meg!!! Mutogathatnak akármennyi serleget, ennek a 2 lónak élnie kéne!!!Az örökös kunsztolások és a szórakoztatás a legfontosabb, de hogy egy állatokkal zajló eseményt úgy szervezzenek meg, hogy a főszereplőknek semmi bajuk ne essen, az már kifog rajtunk!!! Gratulálok a szervezőknek, jövőre mi lesz?!!! Eleve azt nem értem, miért fordítva futtatják a lovakat minden évben!!! Lovas szakemberek nem tudják, hogy mi a szokás?!!! Egyszer sem voltam még kint, nem értek egyet a Vágtával és nem bírom ilyen körülmények között nézni a pacikat!!! Bőven elég, ami hírt hallok!!! Egyébként meg igyekszem több társammal együtt menteni az állatokat, többnyire széllel szemben, mert lehet, hogy lovas nemzet vagyunk, de a négylábúakat és társaikat nem sokra becsüljük, pedig tanulnunk kéne tőlük!!!
    Nyugodjatok békében Le Songeur és Fáradhatatlan!!!

  30. Lacigyerek avatar
    Lacigyerek

    Kedves Bea!
    Nem kötekedésből, vagy a cirkusz kedvéért válaszolok, de a feltételezésed hibás, ugyanis jártam lovagolni, tehát voltam olyan kapcsolatban lóval, hogy értem, miért vannak fölháborodva. Ámde azt is vegyük figyelembe, hogy az üzletiessége mellett (ezt is értem) ez az esemény mit közvetít. A sienai lóverseny meg elég régi hagyomány, szóval róluk véleményt mondani úgy, hogy nem ismered(jük) a hagyomány milyenségét, az ugyanúgy badarság, mint a bikaviadalról azt mondani, hogy tilccsukbemertszegénybika. Ezeknek az állatoknak (versenylovat is beleértve) az a célja, azért tenyésztik, hogy attrakcióvá váljanak. Szerintem. Nem akartam vitát kezdeményezni azzal amit írtam, csak fölpiszkálta az agyamat, hogy sírunk egy olyan valamin, ami eleve be van kalkulálva.

  31. remington23 avatar
    remington23

    @Lacikagyerek

    persze nyilván kitérdekel hogy elpusztul egy ló mert a szervezők olyan rohadt jól megcsinálták az egészet hogy kilóg egy vasdarab a pályára. igen vannak balesetek,de ez a felelőtlenség csúcsa. gratulálok az egészhez……

  32. Csilla avatar
    Csilla

    Aki vágtát szeretne nézni, az menjen ki a galoppra. A lovak nem ide valók! Mindennek megvan a helye…

  33. lonhart avatar
    lonhart

    Én is szemtanúja voltam a balesetnek.
    Szombat óta más nem járt a fejemben csak a sérült ló.
    Mérhetetlenül Sajnálom és szégyenlem Magam, hogy többek között az Én szórakoztatásom célja vezetett ehez a balesethez és egy álltalam imádot állat halálához!
    Minden évben epekedve várom ezt a rendezvény és állmomban sem gondoltam volna,hogy egy ilyen súlyos baleset bekövetkezthet.
    Remélem a rendezők mindent elfognak követni, hogy a jövőben ne vágtázon egy ló sem a halálba!Sajnos hiába vádaskodunk és mutogatunk másra akkor sem pörgethető vissza az idő!Inkább reménykedjünk benne hogy tanultak ebből a rendezők!

    Az biztos hogy ez a LÓ (és ezek a lovak akik itt versenyeznek)szerette ezt csinálni benne van a vérében -hiszen ha nem szeretnék nem lehetne még csak bevezetni sem őket a pályára (ezt tapasztalatból mondom)-és Magamnak is majd ilyen halált kívánok hogy akkor menjek el amikor azt csinálom amit a legjobban szeretek!

    SAJNÁLOM!:-((

  34. Niki avatar
    Niki

    Laci,inkább hallgattál volna. Te élvezed ,ha állatok pusztulnak el??? Szánalom vagy.

  35. vanvelemenyem avatar
    vanvelemenyem

    Mar a masodik kepen lehet latni, hogy a lo bele kint van, ahol a lovas meg a foldon ul es a lo szalad tovabb, mar ott kint vannak a belei 🙁

    Amugy ez az egesz „nemzeti vagta” egy baromsag – azota baromnsag, amiota Geszti kitalalta. Nem maga az otlet baromsag, hanem a helyszin es a megvalositas modja.

    Miert nem lehet a Kincsem Parkban tartani????

  36. Tina. avatar

    Sziaa. Olvastam cikked. Örülök hogy megírtad én ezt teszem. Remélem nem gond ha a képet kitettem illyetve cikked linkeltem.
    Amúgy a lovat Löszinek hívták 😉

  37. faroló avatar
    faroló

    Már nem Geszti féle hülyítésröl beszélünk!Meg vették a jogot a zselézett hajú fogatos testvérek!

  38. vanvelemenyem avatar
    vanvelemenyem

    Tudom, hogy mar nem Geszti neve alatt fut. De a helyszin es a megvalositas modja azota baromsag, amiota Geszti kitalalta. Mar az elsot – evekkel ezelott – a Kincsem parkban kellett volna tartani. Vagy Alagon. Vagy barhol mashol, csak nem az aszfalton/kockakoveken. Minden evben tobb lo ment tonkre, csak sosem volt nagydobra verve, mint most. Ugy is mondhatnank, nem volt olyan „latvanyos” – mert egy santa lo, egy szag-szakadt vagy bokatorott lo nem olyan latvanyos, mint egy bele-kifordult. Csak a vegeredmeny ugyanaz – minimum a palyafutas befelyezve, vagy neha az orok alom.
    MINDEGY kinek a neve femjelzi ezt a cirkuszt – miert nem a Kncsem Parkban tartjak? Nem eleg „nemzeti”??????
    :'(

  39. vanvelemenyem avatar
    vanvelemenyem

    bocsanat, SZALAG-szakadt
    es befeJezve

    keso van mar 🙂

  40. Cat_ avatar
    Cat_

    „Ezeknek az állatoknak (versenylovat is beleértve) az a célja, azért tenyésztik, hogy attrakcióvá váljanak.”

    Ez az érv számomra mindig is értelmezhetetlen volt. Igen, azért tenyésztik – na de ettől már helyes is…?
    A Mátrixban meg az embert tenyésztik azért, hogy. Mégsem érvel azzal senki, hogy „hát, végülis a Kiss Pista nem is létezne, ha nem tenyésztették volna ki a gépek”.
    Meg ha idejönnének az ufókok leigázni minket, akkor is vajmi kevéssé fogadnánk el azt az érvet, hogy ők felsőbbrendűek (fejlettebbek), tehát nekik szabad.
    Ez az „azért van” érv alkalmazásban volt a rabszolgaság idején is.

  41. Tímea avatar
    Tímea

    Kedves egylovas!
    A képen semmilyen sokkoló nincs. Inkább az a sokkoló, hogy ilyen szervezetlen dologba bele megy valaki. Nagyon sajnálom lovat, mert Ő az aki szenvedett!!!Végre rá kellene jönni, hogy ez a hely NEM ALKALMAS ERRE A RENDEZVÉNYRE! Erre találták ki a lovit. Milyen érdekes ott egy évben több futam is van és nincs ennyi baleset. Eznnél a rendezvénynél meg folyamatosan van.De sajnos csak a pénzt látja benne mindenki az állat másodlagos. És amíg így gondolkodnak addig még meg lesz rendezve, az állat meg aki teljesít az csak egy állat marad!

  42. Vaslovas avatar
    Vaslovas

    Hát elolvastam a hozzászólásokat, egynémelyik érdekes. De ami a leg érdekesebb, hogy állítólag hírzárlat van az ügyben. Mintha valami hazaárulás, vagy mifene történt volna. A helyszínnel egyet értek. Ott a Kincsem park, erre van kitalálva, speciálisan. De ha már itt tartunk: azt a sok tízmillió forintot, amit a szervezésre, meg a világ másik feléről ideszállított csodahomokra költenek, fordítsák nemesebb célokra. Pl: adják egy állatkórháznak, vagy gyermek kórháznak, vagy VEGYENEK TÉLI GUMIT A MENTŐAUTÓKRA, MEG A TŰZOLTÓKOCSIKRA!! NA. A másik dolog, ami viszont tökéletesen elborította az agyamat, hogy a facebbok – os oldalamra kiraktam az index cikkét, jött is pár hsz, viszont az utolsó bejegyzésemet, melyben meg említem a másik ló pusztulását is, nem engedte kirakni a fb. Kérem, CENZÚRA VAN 2011 ben, Magyarországon az EU – ban!! Nem volt az írásomban sem trágárság, sem becsületsértés, pusztán egy SZABAD ORSZÁG SZABAD ÁLLAMPOLGÁRÁNAK A SZABAD VÉLEMÉNYE. LETILTOTTÁK… Gondoltam, megosztom.

  43. ahaoké avatar
    ahaoké

    Ebben a világban élünk.. mindenki csendbe legyen, mert ez nem jó fényt vet rájuk..?!

  44. kötelező avatar
    kötelező

    Ezer gratula annak aki a lovast hibáztatja,biztos nem ült még galopplovon… amugy meg kedves cat_ remélem tehenet se eszel és teljesen vega vagy! a kis bocit nem sajnálod megenni? pedig őt is ezért tartják. Telivér volt,elpusztult bűnbakot keresve sem támasztja fel senki csak a köpködés megy. A fotósban meg nagy az állatszeretet h egy szenvedő állatot fotóz!
    Rest In Peace Löszi:((

  45. ildikó avatar
    ildikó

    Kedves Vaslovas
    Igazad van tényleg nem enged a faccebook bármit feltenni a másik tragédiáról de nekem már az elsőről se. Ez azért van mert a facebook egy látogatott oldal és félnek hogy tul sokan tudják meg az igazságott.

  46. MINNT avatar
    MINNT

    A „verseny” mint fogalom van megalazva.Ezert aztan ha a lo megnyeri a paradet akkor is aldozat.

  47. Zatika avatar
    Zatika

    Ezt a szánalmas gyilok-bohócparádét nem felügyeli semmiféle szervezet?
    Évről évre komoly bajok ütik fel a fejüket.

    … Különös tekintettel a 4. kép érdemel figyelmet.

    -Pozdorja, v osb palánk, mögötte vascső-kapocs erdő. Ez ilyen formában egy jól működő túlméretezett sajt -ló -ember reszelő.
    Nincs ezen mit csodálkozni. A csoda, hogy csak ennyi baleset történt…

    Egyszerű továbbgondolás: Ha a lovas is fent lett volna még, mennyivel csapódott volna a nézők közé (mármint a maradványai)?
    Vagyis a közönség is túlságosan közel van.
    Az emelvényt pont az ilyen biztonsági megfontolások miatt „találták” ki -már pár száz éve…
    Itt nincs távolság, a nézők jól láthatóan a palánk közvetlen közelében vannak. Életveszélyben persze.

    Nincs egy versenybizottság vagy valamiféle pikula aki megmondaná: ennyi, tilos! Vagyis be kéne tiltani.
    A „lovi” mi a nyavajának van? Itt mindent lehet?

  48. Zsemada avatar
    Zsemada

    Ezen a baromságon bárki elindulhat. Az igazi lóversenyen az amatőröknek is vizsgázniuk kell az első versenyük előtt. A pálya alkalmasságával kapcsolatban egyetértek mindenkivel aki azt írta, hogy szar. Jövőre emberáldozat is lesz?

  49. Cat_ avatar
    Cat_

    Kedves kötelező

    A tehenet azért öli le az ember, mert táplálkozni akar, a túlélés (egyik) záloga, ha úgy tetszik. A vágta viszont puszta _szórakozás_, így a nemtörődömség, amelynek egy állat áldozatul esett, duplán bűn.

    Az emberi szervezet valószínűleg nem mindennapos húsevésre lett tervezve. Egyébként van olyan fehérjeforrás, amelyhez nem kell állatot leölni.
    De: nem a leölésüket, hanem a fölösleges fájdalomokozást, a nemtörődömséget ítélem el. (Igen, disznók, tehenek esetében is.) Érted?
    Megjegyzem, az a kiálló izé egy embert is súlyosan megnyomoríthatott volna – mert könnyen telibekaphatta volna a lábával a lovas is…

  50. vivala avatar
    vivala

    Az a lényeg hogy ha a saját lovad lenne akkor nagyon nagy veszteség lenne,igy hogy nem a tiéd,csak egy velejáró baleset!!NEM VAGYOK ÁLLATVÉDŐ,de ez a tulzás!!!!az emberek saját szórakoztatásukra ezt művelik!!Kiváncsi lennék mi lett volna ha a LOVAS JÁR IGY!!!!!
    ÉS szerintem az természetes hogy ez velejárója,mert nem úgy megy oda a 100 ló tulajdonos,hogy lehet ma elpuszúl a lovam mert ez velejárója ennek az eseménynek!!!akkor senki nem vinné oda a lovát!!csakis az ember a felelős!!!!felháborítóóó az egész!

    Ez olyan mint amikor megkérdeznek 1 rendőrt ,hogy sok e az évi 8 rendőr áldozat a 10 000-rendőrből,nem sok de ha te vagy az az 1 akkor kurva sok!!!!!!!!!

    ja és tegnap 2 barátnőm rakta ki a fotókat a fb- re!
    szegény lovak!!nyugodjanak békében!!!!