Megigértem, legfőképpen magamnak, de a kedves páromnak is, hogy veszek egy új ágyat, mert amit most alvás célra használunk/használok az egy kanapé, ami azért lássuk be, nem feltétlenül erre való.
Ezért gondoltam, hogy körbenézek mit és hol érdemes, mert én ugye ilyen alapos gyerek lennék.
Dolgozott bennem a lokálpatrióta vérem, ezért először arra gondoltam, hogy vegyünk hazai gyártók általl gyártott bútort. Körbenéztem számtalan használhatatlan weboldalon, empatikus voltam, megértettem, hogy nem lehet mindenhol felhasználóbarát oldalt építeni, és jól működő oldalt készíteni. De végül megtaláltam a szükséges információkat. A szomorú tapasztalatom az volt, hogy 2-3 hetes idővel tudják hozni a kiszemelt ágyat. Az árak egyáltaláln nem mondhatóak visszafogottnak, de ez nem is volt szempont.
Ezután megnéztem, magyar tulajdonban lévő, de külföldön gyártott ágyakat forgalmazó oldalakat. Itt volt olyan, ami volt raktáron, de ha olyat nézek ki, ami nincs raktáron, akkor 6 hét a szállítási idő. Ha olyat választok, ami van raktáron, akkor pedig 1 hét a szállítási idő, már csak azt nem tudom hogy ezt hogyan is gondolták. Náluk a követekező nehézségi fokozat az volt, hogy kértem ajánlatot egybe 180*200-as matractra (vagyis, nem két 90*200-as ra hanem egy egybe 180cm széles re) ennek a szállítási ideje szintén 2-3 hét, így ha még az ágykeret lenne is raktáron, a matrac miatt úgy ágyam legjobb esetben is két hét múlva lenne…
Végül jött a két nagy külföldi csoda, az Ikea és a JYSK. A IKEA szállítási feltételeit ismerjük, volt velük dolgunk, ők akár aznap, de 24 óra alatt ki fogják hozni. JYSK központi információs számát hívtam, hogy az ő feltételeiket megtudakoljam, amit – mivel ma türelmes vagyok – hagytam 8x kicsöngeni, ekkor valaki felvette a kagylót, majd azonnal le is rakta. És azt hiszem itt vesztettem el minden lelkesedésem.
Eddig bármi ami kellett a lakásba általában Ikeában szereztem be, és attól tartok, ez most is így fog történni…
http://www.matrackiraly.hu/
Próbáld meg őket, annyira nem vacak a weboldaluk, viszont elég normálisak az áraik, és birják a hülyéket.
Nekem pl 225×160 -as matracot + ágyat hoztak kb 2 hét alatt (tuti nem volt raktáron ez egy nonszensz méret)
Van több boltjuk menj el és feküdj végig néhány ágyat.
Ah köszi,
már túlvagyok a dolgon 🙂