Két éve nyáron, amikor hőn szeretett kis xperia mini promat összetörtem gondolkodtam el először azon, hogy milyen telefont is kellene vennem következőnek.
Mivel a törés csak szépészeti gondot okozott funkcionálisat nem, így elnapoltam a kérdést. Majd, amikor teljesen megadta magát (az első bepókhálósítás után, szinte napra pontosan egy évvel, „Lambatoszék” esküvőjén) akkor a gyors megoldás az volt, hogy kerítettem egy hasonló telefont használtan kb 12 ezer forintért, átzsuppoltam rá minden cuccomat kézzel, ami nem felhőben volt, és örültem magamnak. Egészen addig, amíg egy kellemetlen nyári vasárnapon a kijelzője is le nem tette a szolgálatot 7 hónap után, végleg.
Ekkor kezdődött a dilemma, hogy mivel is pótoljam?
Számomra az ideáli telefon, egy fizikai qwertyvel rendelkező, 3-4 colos kijelzős, bivalyerős processzorral ellátott, és rammal teletömött andoroidos telefon lett volna. Ezek az igények, aztán jött a realitás.
- Qwertys telefont ma csak a BlackBerry gyárt, de az ő megoldásuk és kivitelük számomra egyáltalán nem szimpatikus. Van még a Motorolának a Droid szériája, de abból a legutóbbi is legalább 3 éve jött ki, ez nem volt alternatíva. Így ezt el kell engedni, mint kritériumot.
- Bivalyerős processzor és sok ram pont egy neves gyártótól 150 és 200 között van, ennyit pedig nekem most nem ér a dolog.
- Minden telefont ordenáré nagy kijelzővel szerelnek.
Viszont beugrott, hogy amikor tabletet vettem, akkor azt is a ConCordetól, vettem, mint egyedüli hazai cégtől, akik ilyesmi kütyüket gyártatnak és forgalmaznak. Igen, gyártatnak, nyilván Kínában.
Anno volt egy BlackBird nevű telefonjuk már akkor is, és az nekem borzasztóan tetszett, ezért felmentem az oldalukra megkeresni. Természetesen kitutott modell, pedig minden benne volt, ami nekem kellett, 1.6 Ghz-es processzor, 8 magos, 2 giga rammal, a telefon szép is, masszívnak is tűnik, a felbontása jó, és a kamerája is vállalható. Persze, még lehet kapni például edigitalban (gondolom, így valahol a polcok mögé beesve porosodik pár darab). Tartottam tőle, hogy mivel több, mint 1 éves, támogatás már nem lesz hozzá és szoftverfrissítés sem.
Ezért tovább nézegettem a kínálatukat és persze a szokásos, egyikből ez a jó, másikból az a jó, nincs olyan, ami nekem tök jó lenne. Például a SmartPhone 5005 NFC minden szempontból megfelelt volna, az egyetlen hibája, hogy ő sem kapható, meg hogy a processzor órajele, csak 1.3 Ghz volt és csak 4 magos.
Teljesen hasonló a SmartPhone 4500, csak kisebb kijelzővel, és jelentősen gyengébb kamerával. De legalább még kapható.
Úgy gondoltam, hogy ha már homár, akkor nézzük a legnagyobb vadat, ez SmartPhone 6500 PLUS névre hallgat, a technikai paraméterei pedig igen csak figyelemre méltóak. Nagyon jó felbontású kijelző, egy igazi erőmű van a borítás alatt, 2 giga ddr3-as ram, 13 megapixeles kamera, és még lehetne sorolni. De, ahogy vizsgáltam a leírásokat elkezdett motoszkálni bennem a gyanú, hogy nem lesz-e ez az eszköz egy picit nagy nekem? 7 colos eszközök már tabletek, és ez 1.2 centivel kisebb csak nála…
A másik versenyző, ami figyelmet érdemelt a SmartPhone 5580 GRAND, az előző vadhoz képest a kijelző mérete kisebb 2.5 centivel, a felbontás fullHD helyett qHD, és a belső memóriája 16 Gb helyett csak 8.
Tehát, ezt a két versenyzőt szerettem volna kézbe venni, hogy megnézzem mégis mekkorák, és mennyire hatalmasak, egymáshoz képest, meg a kezemben mennyire férnek el. Mivel egyik budapesti MediaMarktban és edigitalban sem lehetett megnézni őket, így muszáj voltam kizarándokolni a kelenföldi bemutatótermükbe. Jártam a korábbiban is, amikor a tabletet vettem, a mostani szebb, jobb, nagyobb, barátságosabb és vevő barátabb is egyben. De kibaszott messze van, és olyan szépen eldugva, hogy ha nem oda indulsz, sosem térnél be oda.
Szóval, nagy nehezen odataláltam és kézbe tudtam venni mindkét telefont. Az 5580-as Grand elsőre is nagyon megkapó volt, ez a két fémesen gravírozott csík az oldalán nagyon jól mutat, stabil, jól összerakott telefon hatását keltette. A kamerájának a 13 megapixeles felbontása is nagyon tetszett, az első kamera 8 megapixelét és elégségesnek ítéltem meg. Nem tűnt, túl nagynak a kijelző, pedig 2.5x akkora volt, mint a korábbi kis telefonom.
Viszont, amikor kézbe vettem a 6500 PLUS-t, az hatalmas volt, a klasszikus vágódeszka érzésem volt a méretével kapcsolatban. Persze, erős volt hardveresen, de nem fért volna el a zsebemben, nincs olyan kis kezem, de konkrétan nem értem át. Így nem is nézegettem sokáig, hamar visszatértem az 5580 GRAND nyomkodásához, majd perceken belül elköszöntem, elindultam vissza az irodába, és még aznap megrendeltem online a MediaMarkttól, nem egészen 24 órával később már a kezemben is volt!
Mióta megrendeltem eltelt már pár hét, és a tapasztalataim továbbra is pozitívak, és úgy érzem, hogy remek választás volt.
A telefon egyébként tele van rakva mindenféle érdekes alkalmazással, például ConCorde magazinok, BookAndWalk és Filmbox Live. Az első kettő olvasnivalókat rejt, az utolsó pedig egy online videótéka szolgáltatás.
https://oneplus.net/hu/one
Egyedül a két sim kártyában marad alul, minden másban bőven jobb. De mivel ez nem volt a követelmények között.
Köszi, néztem a one plust és tetszett is.
De, amikor néztem csak egy ilyen feliratkozós oldal volt, hogy majd szólnak ha lesz, addig pedig várjak türelemmel.
Német Repost oldalon keresztül lehetet rendelni. Ráadásul a magyar áraknál még igy is olcsóbban jött ki a dolog.
wow 🙂