Tegnap Robert Miles napot tartottunk az irodában, ma reggel pedig arra a sokkoló hírre ébredtünk, hogy meghalt Robert Concina alias Robert Miles.
Tizenéves koromban talákoztam a számaival, és emlékszem, hogy magával ragadott. Emlékszem, hogy álltam Imre nappalijában és a cédék közül nem Tamarának tetsző Hip-Hip Boyz 3 cédét vettem le, hanem a csodás kék borítós Dreamland korongot. Emlékszem olyanra, amikor az album első száma a Children (dream version) forgott végtelenítve.
Éveken át nem tudtam szabadulni a zenétől és kerestem hasonlót, sikertelenül. Egyszerűen annyira utánozhatatlan volt, hogy bár születtek dreamnek kategórizált muzsikák abban a korszakban, mint a Seven Days and One Week vagy a Castles in the Sky nem jutottak el hozzám, de nem is lettek volna valószínűleg olyan hatással rám.
Évekkel később beszereztem kb. mindent, amit tőle kapni lehetett. A polcomon minden albuma megvan, sőt még az egyébként nem túl ismert Robert Miles in the mix is, amin a korszak ősi trance zenét pakolta egymásra az öreg Robert.
Úgy gondolom, hogy Robert Miles egy ismert, de jelentősen alulértékelt producer volt, nélküle valószínűleg sosem vált volna a trance azzá ami fénykorában volt.
Mindig is úgy tartottam, és ennek többször hangot is adtam – és tudom, hogy ez zenetörténetileg nem feltétlenül állja meg a helyét – de a trance Robert Milesal indult.
Nyugodj békében Robert.