Szóval, ahogyan már sokaknak meséltem, nagyon vártam a péntek estét, mivel a Tabu falai között állt lemezjátszók mögé ezen a hétvégén Menno De Jong, a fiatal holland dj tehetség. Ezen kívül a pult mögött feltűnt Myon & Shane54, valamint a Sound Of Cream party házigazdái Tebron és Antoos.
A hangulat parádés volt, és egy elég erős, teltházas bulinak lehettünk a résztvevői.
Valamikor 1 óra után egy laza 20 perces részt rögzítettem, amikor is éppen őrség váltás ment végbe a lemezjátszók mögött. Vagyis Elődéket váltotta Menno. Mivel a telefonom kamerája alacsony felbontásra volt állítva így a kép az éjszakai mód miatt is meglehetősen pixeles lett, viszont a zenék legalább kivehetőek ebből a szösszenetből.
Ami vicces volt, és rajtam kívül Barni is megjegyezte, hogy Mennonál sokkal jobban játszott Shane54 és Myon, nyilván nem azért mert ketten voltak. Viszont érdekes, hogy ismét megkaptam valamit, ami eddig kimaradt a nem szerény éjszakai életben megélt pályafutásom alatt, mégpedig az hogy dealernek néztek :D:D:D
No, mindegy. A bevezetőben pedig látható volt egy autogram, amit Shane54 és Myon követett el nekem Barni kérésére egy Laptop Dj album borítójára. Vicces, hogy a pult mögött a srácok között körbejárt az album, mintha még sosem látták volna. Vagy lehet, hogy tényleg… 🙂
Én csak annyit szeretnék kérdezni, hogy Császár Előd végül ült a rendőrgyilkolásért és/vagy a biztosítási csalásért?
Nem.
Nem baj majd fog.
vajh mér váltott nevet…persze mert külföldre ment.
mindenki követ el hibákat.
igen, és szokás vállalni a következményeit.
Nem ment külföldre. Urban legend.
átlag állampolgár még egy tetves tilosban parkolást sem tud megúszni, az a szarfa.ú meg simán elbliccelt egy gyilkosságot….
úgy értem ott csinált karriert, ha jól tudom. gondolom ahhoz kint kellett tartózkodnia egy ideig, amíg elcsendesül itthon a balhéja.
én is úgy tudom hogy nem ment külföldre, csak felvette ezt a béna nevet és más stílusban kezdett nyomulni, hogy a nép elfelejtse. hát én nem vagyok a nép…
Nem ő volt az első, s nem is az utolsó, aki épp bőrrel úszta meg a hasonló kaliberű dolgokat…
én is épp elődkét akartam fikázni, de megtették előttem már páran. a külföldből annyi igaz, hogy odakint nagy népszerűségre tett szert, mint sén54. kb úgy, mint fogarasi laci, aki abszurdisztánon kívül yonderboi. 😉
Hogy kicsit ellenetek szóljak, Előd bár elütötte azt a jagellót, de tényleg mindenki követ el hibát… különben is, hány ember gyilkol szándékosan, hány bűnöző rohangál köztünk az utcán?! Örülök, hogy a bíróság ilyen ‘méltányos’ büntetést szabott ki neki, így legalább mihamarabb elkezdhetett újra alkotni. 😛 és jól tette Shane, hogy külföldi kiadók és dj-k felé nyitott, és nem pedig a Disznósittes brigád közé állt be mondjuk… Külföldön rengeteg jó bulit köszönhetnek neki, illetve most lépnek fel köv. hónapban Myonnal az ASOT 400-on, olyan nevekkel, akiről más álmodni se mer. Én büszke vagyok rá, mert nagy szarból mászott ki a srác, nem érdemel fikázást! 🙂 Üdv