Tegnap este Becketts-ben ugrott be egy érdekes momentum, még a középiskolás éveimből.
Középsuli alatt volt egy kávézó ahová jártunk, suli előtt, után, közben, ritkán pedig helyette. Persze, akkoriban még csak forrócsokizas ment, legalábbis részemről. Köszönhetően annak, hogy anyukám arra nevelt, hogy a kávé fujj rossz és egészségtelen.
Viszont, néha az ember kezébe akadt az árlap, és a csúcsok csúcsa, az überálesz a listán, amin mindig morfondíroztam akkoriban, hogy vajon milyen is lehet, az az Irish coffee volt. Ír whiskey, kávé barna cukorral es tejszínnel… ínycsiklandozóan hangzott, amikor az árlapon nézegettük, és persze sosem probáltuk ki.
Bár, nem vagyok semmi jónak az elrontója, no meg nyitott az újdonságokra, de ez mégis kimaradt a gasztronómiai élményeim tárházából, egészen tegnap estig, amikor is Misi es Tom ezt kértek. Felhúztam a szemöldököm, megláttam, hogy hű ez de jól néz ki, ilyet én is kérek. Ekkor pergett le előttem a fent vázolt nosztaligiától sem mentes mozzanatsor.
Egy autentikus ír pub, igazi ír whiskey, jobb helyen nem is próbálhattam volna ki. Egy újabb fehér folt tűnt el a képzeletbeli todo listámról…
És a zene, szintén középiskolás időkből, szintén az ír kávéról: Sterbinszky – Irish coffee
A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.