Nos, ez a film is felkerül az „Filmek, amiket véletlenül néztem meg” listára.
Ugyanis eredetileg Szerelem és más drogokat akartunk nézni, de az csak Duna Plázában volt, ahhoz korábban kellett volna indulni, stb-stb. Így ráböktünk egy filmre találomra. Korábban olvastam róla egy kritikát és abban dicsérték Nicolas Cage alakítását, ellenben lehúzták a filmet, hogy jót tett volna neki egy jó rendező.
De a legnagyobb bajom, nem is ez volt vele…
A fő problémám az volt, hogy a plakátról és a mozi műsorból is kimaradt a 18 karikás jelölés, ezt meglátva a beharangozó filmek után, akkor gondolkodtam el először, hogy lehet, nem volt jó ötlet erre szavazni. Főleg, hogy már az első jelenetben törölgetni kellett magamról a véres húscafatokat… Mi lett volna, ha még a 3D verziót választjuk.
Röviden annyi, hogy Nicolas Cage alias Milton, egy sátánista szektától akarja vissza szerezni az unokáját, útközben ehhez a merész akcióhoz lesz egy kellemes, belevaló és vagány társnője Amber Heard alias Piper. Milton gyakorlatilag az első jelenttől kezdve nagyüzemben termeli a hullákat, csonkítja a szerencsétleneket, akik nem viszik közelebb a célhoz. Kedves Miltonunk egyetlen csomaggal rendelkezik, amiben egy régi vágású ezüst töltényes fegyver, amit ő csak Istengyilkosnak hív.
Piperrel való találkozáskor kerül elő egy csodás ’69-es Dodge Charger, ami természetesen a kislány járgánya, és DRV AGRY a rendszáma 🙂
Akiket az út során Milton véletlenül életben hagy, azzal egy csendes ám de annál érdekesebb kísérőjük végez. Róla elég hamar kiderül, hogy a magát „A könyvelő”-ként bemutató öltönyös fazon, – akit William Fichtner alakít – nem éppen evilági figura.
Az egyik legdurvább jelenet a filmben az, ahogy Piper expasiját faggatja „A könyvelő” majd egy félbetört baseball ütővel falhoz szögezi jobb vállban, majd az ütő másik felével stabilizálja a felfüggesztést a jobb szemgödrében. Amivel még nem is lenne gond, de az operatőri munka túl naturalisztikusan mutatja be mindezt.
Gyakorlatilag a 7.-8. jelenetnél járhatunk, éppen bokáig járunk a vérben, és annyit hullát halomoztunk már fel, amennyit egy nagyobb szerb tömegsír is megirigyelne.
Az út közben csak hogy még előkerüljön némi muscle car, a kis Chargert le kellett nullázni, hogy a végső harcba egy ’64-es Riveriával tudjanak indulni. Valamit kezdenek a homályos részletek összeállni, a könyvelő az egyik jelenetben Luciferről tart kiselőadást, hogy mennyire olvasott, és hogy mennyire is utálja a neki áldozott csecsemőket, plusz neki nem szólt „a főnök”, hogy ezekkel a szekta tagokkal kesztyűs kézzel kellene bánni…
Két valóban vicces jelenet volt a filmben, az egyik ahogy Miltonra szex közben rátámadnak, és a rá fonódott csajt mind végig „a helyén” tartva végez szolid 12 emberrel.
A másik pedig egyértelműen a zárójelent, viszont ezt most nem fejteném ki 🙂
A konklúzióm az, hogy nem ez a legagypróbálóbb film, mondhatni igen kitalálható maga a sztori és a következő lépések is. A megvalósítás és a kép világ nem rossz, a cselekmény alapvetően magával ragadó ha az ember szereti az agyatlan hentelést. (Nem úgy mint én :D)
A történet gerince szerintem több hasonlóságot mutat a Szellemlovassal, csak abban a könyvelő motorra ült 🙂
Viszont, én a készítők helyében vágtam volna a Féktelen haragból egy szolidabb, 16 karikás verziót is, mert ehhez képest a 300 egy egész estés idillikus családi mese.
Már megint gallyra vágnak egy Chargert…
Felháborító… de most komolyan.
Miért nem lehet ezt az autógyártási remeket tisztelni és zúzni vele nem pedig szétzúzni.
🙂
nekem bejött. nagyon is. kicsit akasztófahumor volt, de izéé…..na. ott volt. 😀