Ma reggel tünődtem azon, hogy az elmúlt 164 évben mit is értünk el a Márciusi ifjak óta?
Hogy is hangzottak a követelések?
1. Kivánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.
2. Felelős ministériumot Buda-Pesten.
3. Évenkinti országgyűlést Pesten.
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti őrsereg.
6. Közös teherviselés.
7. Urbéri viszonyok megszűntetése.
8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
9. Nemzeti Bank.
10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.
11. A politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.
12. Unio.
Az első pont a nevében egybe esne a sajtószabadságos (Millás) mozgolódás céljával, bár a nevében a sajtószabadságról szól, valójában nem azt fájlalja. Itthon gyakorlatilag legalább 60 éve nincs sajtószabadság, így ez a téma nem két éve vált aktuálissá hanem mindig is az volt. Ezen a téren 0 előrelépés van.
A második pontból a mondat második fele valósult meg, az hogy Budapesten. Mert bár vannak minisztériumaink, felelősnek kevésbé lehet őket nevezni. Gondoljunk csak éppen drága Matolcsy úr számmisztika minisztériumára. Vagy akár a Martonyi féle ülepnyaló minisztériumra. Itt is van még mit tenni, az eredmény erősen felemás.
A harmadik ponttal kapcsolatban tényleg üdvözlendő, hogy Pozsony helyett Budapesten ülésezik az országgyűlés, bár a szerepe maximálisan megváltozott, lehetséges, hogy ha tényleg normális vezetése (pl. királya, kormányzója) lenne az országnak, akkor a rendek képviselőit elég lenne évente meghallgatni. De tegyük fel, hogy ezt a pontot kipipálhatjuk.
Törvény előtti egyenlőség… Stohl buci esete a 8 hónap letöltendővel, Hunvald Györgyék, Győzike és az apeh tartozás esete és nyilván lehetne még napestig sorolni, ahol az ember agya ledobja a láncot, hogy a nép egyszerű gyermekeként és közéleti szereplőként mennyire máshogy fog a mélyentisztelt bíróság tolla, amikor ítélet van. Ez a pont a mai napig nem valósult meg.
A nemzeti őrsereg kérdését két féle képpen is le lehetne zárni. Egyrészt létezik egy ilyen nevű szervezet, másrészt létezik honvédségünk, de ez a pont is felemás. Így csak félpontos.
A közös teherviselés elméletben jelenleg megvalósul, bár tudjuk, hogy akinek cége, vagy cégei vannak egy sereg módja van ez alól kibújni, a Lichtensteini alapítványon keresztül a Ciprusi szállítmányozó céges dologtól, a Delaveri cégalapításig. Hogy a Holland antillákról és a St. Kitts & Nevis szigetekről ne szóljunk. Ez is csak félpontos.
Az úrbéri viszonyok megszüntetésére nem pazarlom a virtuális tintát. Pipa.
Az esküdtszékes pont annyiban megvalósult, hogy a földesúri ítélkezés megszűntek az úrbéri viszonyok megszünésével együtt, de az egyenlőség nem valósult meg, ahogyan ezt a törvény előtti egyenlőségnél is kijfetettem. Fél pont.
A nemzeti bank, bár nevében létezik, mint Magyar Nemzeti Bank, csak sajnos mindhárom szó hazugság. Mert se nem magyar, se nem nemzeti, és még csak banksem. Az EU-s közös jegybank politika értelmében a nemzetközi technokrata hatalom helyi képviselet gyakorlatilag az MNB, így ez szintén 0 pont.
A katonáink viszont az alkotmányra esküsznek, ami dicséretes, viszont mit keresnek a katonáink Irakban, és Afganisztánban? Valamint mit keresnek nálunk állomásozó külföldi katonák például Taszáron? Ez is csak fél pont.
Politika foglyokkal kapcsolatban még igencsak van mit tenni. Gondolok itt Szima Judittól kezdve Budaházy Györgyön át Szász Endréig, de említhetném a nem rég kártérítésre ítélt Toroczkay Lászlót, vagy a jelenleg is börtönben ülő Erda-Nagy Sándort. Így ez a pont ismét csak nullás.
Unió, ez sajnos megvalósult, csak nem Erdéllyel, ahogyan azt eredetileg értették, hanem „Európával”. Ez megint csak 0.
Lássuk az összegzést 12-ből 4 és fél pont, ez még a kettes szintet sem érné el az iskolában.
Szóval, van még mit tenni bőségesen.
Viszont amit sokan elfelejtenek megemlíteni a „fordított” kokárdával kapcsolatban : Petőfi anno március 15-én a ma használt kokárdát viselte, lévén kedves felesége fordítva varrta meg Neki, és még jópár ember akkoriban úgy hordta.
Igazából a kokárda vitát nem tartom fajsúlyosnak, de én ezt a fajtát viselem 🙂
Pl. de pl. tegnap láttam egy olasz terméken ilyen kokárdát, viszont a kedvenc olasz éttermemben meg fordítva volt. Ők sem tudják mi a jó, úgytűnik 😀