Az elmúlt 4 napban igencsak elvoltam tűnve mindenki elől, amiért utólag is bocsánatot kérek, de jobb dolgom volt 😉
Történt ugyanis, hogy csütörtök estétől egy aranyos hálótársam volt, egészen 1 órával ezelöttig 🙂
Pénteken nehéz szívvel keltem fel hogy dolgozni menyjek, de annál idegesebb voltam, amikor nem tudtam hazaindulni időben, hanem kb negyed 8ig, túlóráztam, igy csak 8 körül értem haza.
Addigra viszont letudtam minden idegességem, és feszültségem ami aznap a cégnél rám rakódott, és megpróbáltam a kisasszonyra koncentrálni 😉
Úgy terveztük eredtileg hogy péntek este valami mozi szerűséget iktatunk, majd pedig benézünk vudu szülinapi bulijába, ami mint többen írtátok zsír volt 😉
Szombaton délelött mindkettőnknek dolga volt, a drágaság elvileg fél 10 re ment fodrászhoz Kelenföldre. Batthyányi-ig elkísértem, majd mentem Moszkva tér felé, intézni a dolgaimat.
Egy óra elött 10 perccel találkoztunk Westendben, majd 2 től találkozója volt ott egyik exével. Akire nem kimondottan voltam kiváncsi, ezért inkább leültem a Milleniumi udvarnál, eszegetni, majd pedig C&A ban kötöttem ki, és vettem egy új inget 😉
A várakozás közben hívott Hanna elmonda mivolt Vudu szülinapján.
Mire végeztem a telefonálással és az átöltözéssel, hívott a kisasszony hogy hol vagyok, hol találkozunk stb.
Végülis a 3/4 4-es S.O.S. Szerelmet néztük meg, ha már múlthéten elmaradt, és Hannával láttam 😀
Végülis WestEndtől kézenfogva sétáltunk végig a körúton, egészen a Budai hídfőig…
Vasárnap reggel pedig elviharzott valahogy fél 11 után…
Folytatás következik jövö szerda/csütörtök tájékán 🙂
Rég aludtam ilyen jót, föleg ilyen jó kezekben…