Hogyan intézzünk erkölcsi bizonyítványt gyorsan?

A bejegyzés 2012-ben készült, azóta a benne lévő információk már nagyrészt elavultak.

Mivel én, mint a bürokrácia elsődleges ellensége és ellenzője irtózatosan utálom a sorbanállás, és amikor asztali tenisz mérkőzést játszanak velem, így amikor a szellemtudományi akadémiai jelentkezésnek feltételéül szabták az erkölcsi bizonyítványt mindent átolvastam ami a témában fellelhető volt, hogy lehetőleg minél kevésbé kelljen oblákolnom azt a bizonyost, az igazolás beszerzési folyamat közben.

Hatósági erkölcsi bizonyítvány

„Hogyan intézzünk erkölcsi bizonyítványt gyorsan?” bővebben

Napi bürokrácia és a vámárú csalatkozat

Előre szólok, hogy háborgás következik, és nem jogszabály nyálazás.

Tegnap érkezett egy levelem, egy várt csomagról, aminek múlthéten meg kellett volna érkeznie.
Persze, fennakadt a vámon, nagyszerű. Legyek szíves befáradni az Orczy téri 17. számú Vámhivatalba, ami egyébként a Magyar Posta épületében van.

Gondoltam, hogy nem 10 perces kör lesz, ezért mára szabit is vettem ki, biztos, ami zicher ugye.

„Napi bürokrácia és a vámárú csalatkozat” bővebben