Karácsonyi rohanás

Bár, az utóbbi két hétben nagyjából itthon voltam, az első egy hét főleg ágyban fekvéssel, és erős antioxidánsok (kiwi, grapefruit, narancs), és forró folyadék (tea, forralt bor, csípős leves) társaságában telt.
Amitől jobban is lettem, viszonylag gyorsan, ebben a nagy h1n1-es hisztériában.

No, meg persze bejött egy egészen nagy kaliberű munkám is, amibe minden szabad, és felszabadítható időm beleöltem. Közben kijött a WordPress 2.9 is, arra is kellett pár napot szánni. Aztán tegnap a naptáramra nézek, és hú bazz, 21.-e van.
Már mindenki ünnepi lázban úszik, én meg még sehol sem járok…
„Karácsonyi rohanás” bővebben

Dupla buli utáni rohanás

Nos, a tegnapi bulinak egészen jó végkifejlete volt, bár a taxis annyira nem örült, amikor kiszálláskor mondtam neki, hogy jah, egyébként bokáig pezsgős vagyok, és a teljes hátamon folyik… Picit elkerekedett a szeme, na 😀

Viszont sikerült hajnali 13:00 előtt nem sokkal felkelnem, és kinéztem a legszinpatikusabbnak tűnő vonatot, ami a fél négykor startol, majd átszállás nélküli, nehéz páncélos lajhár sebességével fél nyolckor ki is tesz „felcserepedésem” helyszínén és a Halászlé Ultimate fővárosában. „Dupla buli utáni rohanás” bővebben

Röviden

Hétvégén voltam Baján, vasárnap reggel feljöttem Édesanyámmal, a reggel hatos vonattal.
Most pedig lassan elaaszom a fotelben…
Ami, csak 3 dologért gázos:

  • égve marad a villany a nappaliban
  • égve marad a villany a konyhában
  • kiesik az ölemből a notebook…

Nati pedig tegnap lett 23. Jó nyilasként mindig üldöz, de sosem érhet útól, az az egy hónap egy nap, mindig is megmarad… 🙂

Egyébként a C&C Generalst kijátszottam Kínaiakkal 3 órája :]
A hétvégén felkerült 2 új kép galéria. Nem ez még nem a Prágai, mert az illetékesektől még mindig nem kaptam meg.
Szóval felkerült két új galéria:

No, most alvás. Hogy reggel korán keljek, és rendet rakjak, és megírjam a Prágai postom.

Indula mandula

Az van, hogy most suhanok, mert a 17:00 ás InterCityn rajta kellene lennem.
Lépek Bajára a hétvégére. Ha jól sejtem, néhány üzleti partneremmel kell találkoznom holnap.
Valamint nagycsaládi ebéd is lesz, mivel nagyszüleim 50. házassági évfordulója lesz.

Ezért így utólag megkövetem noelt, hogy nem lehetek jelent a szülinapján, de ezt a nagycsaládi rajcsúrt nem lehet máskor megtartani, max 50 év múlva 😀