Az elmúlt három napban kétszer is találkoztam Krisna tudatú hívőkkel az utcán. Ugya szokás őket, mosolygó szerzeteseknek hívni, talán nem véletlenül. De, hogy miért is szoktam nekik megállni, és a „zadakozzáá-a-rákosgyerekekééé” jellegű embereknek nem:
- tetszik a lelkesedésünk
- mindig mosolyognak
- bizalmat sugároznak
- karitatív és szociális munkát végeznek
- tudom, hogy arra fordítjáka az adományt, amire mondják
- És nem utolsó sorban jól főznek 😉
Apropó, vettem ma tölük egy vegetáriánus szakácskönyvet. Igényes munka, izlésesen kidolgozva, jól illusztrált és szerintem bőven megérte az árát. Legrosszabb esetben oda adom édesanyámnak, ő úgy is nagy vegetáriánus mágus. De szerintem nekem sem árt, hogy ha tovább bővítem a gourmet tudásom. Ugyanis úgy érzem nagyon egysíkúan fözök, kell egy kis változatosság 🙂
A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.