Sziget

Nos, péntek este elvesztettem a „Sziget szűzségemet”, mivel sok-sok évnyi fikázás és anyázás után kimerészkedtem…
De, engem szerencsére nem dobtak, mélyvízbe, mint Csabit, hogy „csak hetijeggyel lehet jönni”.

Alapvetően azt hozta amit vártam: por, sár, mocsok, sok igénytelen-, mattrészeg külföldi, sok részeg fiatalkorú…
Ezt eddig is tudtam, ehhez nem kellett volna kimenni. Viszont, voltak olyan dolgok amik érdekeltek. Kalóz több dolgot is beharangozott, amit ki akartam próbálni. Ilyen volt pl. szifonos vodka alapú déli sarki fény, amiböl sikerült jópárat lekísérni, és meg is adta az alap hangulatot rendesen 😉

Aztán koncertek… Laurent Garnier rohadt nagy zenét csinált, aztán jött Pink erös stílus váltással. Annak ellenére, hogy a stílusa irritál, volt pár muzsikája ami finom volt így élőben, pl a Dear Mr. President.

És itt jött a visszafordíthatatlan mocsok eső…
Bevonultunk Zenbe, mert az legalább fedett, aztán amikor alább hagyott, megnéztük Sub Bass Monster koncertjét az Arany Ászok szinpadon, majd neki indultunk valami mexikói kaját enni a sziget legtávolabbi végére, és addigra értünk vissza, mire elkezdett ömleni az eső és gyakorlatilag bezárt ismét az Arany Ászok Szinpadhoz, ahol fél egytől Ganxsta Zolee és a Kartel keltett ricsajt. És akik régebbóta ismernek, vagy csak régebbóta olvassák amiket ide firkálok, azok tudják, hogy hogyan viszonyulok hozzájuk… A bal hátsó sarokban ültem, – mivel már marhára meguntam az állást. A sátort olyan szarul sikerült össze rakni, hogy beesett az eső, és tök vizes lett nadrágom…

Az Animal Cannibals koncertet már nem vártam meg, hanem mint Zrínyi kirohantunk, és felmentünk Zen melletti tetőkert helységbe. Ahol a kiszolgálás igencsak akadozott, egészen addig a pontig, amig el nem ejtettük a „”próba vásárlás” szókapcsolatot, onnét volt blokk, meg kiszolgálás, meg úgy minden ami kell 🙂

Ennek az apró mókának a a végeztével elindultunk kifelé, ezzel a lendülettel szarrá is áztunk, de legalább kijutottunk…

A szentendrei úton csak taxikat lehetett látni egész éjjel. Fél órán át nem vette fel sem a Taxi4, sem a Radio Taxi diszpécsere a telefont, szóval leültem az éjszakai megállójába.

Ebben a pillanatban úgy éreztem, hogy a hígfos nálam lehetett volna ipari tanuló…

Végülis sokadik próbálkozás után kaptam autót, amivel hajnal 3ra haza is értem. Otthon még leültem teázni, és megpróbáltam alvásba fordítani magam. Ami a fogfájásom miatt nem sikerült, ezért 5 órakor még viszkit kellett keresnem, és öblögetnem vele a fogam…

“Sziget” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. Öblögetni, mi? Mások meg éheznek…
    Amugymeg, összességében ez mind velejárója a dolgoknak.
    Ja és elfelejtetted megemlíteni, hogy találkoztál egy nagyon kedves, aranyos, szép, lánnyal! 🙁

  2. balszerencse, en furamod meg nem aztam meg ennyire, mint te most, es a sar sem zavart, mert kelloen igenytelenul oltoztem fel hozza. a sok buzi francia persze engem is zavar, koktelokat mashol is lehet inni sztem. a koncertek es az egyeb finom programok viszont kelloen csabitoak (igaz, a luminariumba 5 ev alatt nem sikerult eljutnom :). btw, ha talalkozol csinos lanyokkal, ne sajnalj felhivni, legalabb a szemem lakjon jol 😀 (juteszembe: a sok fika ellenere nekem tetszett a nin, a faithless, a chemical brothers, de ping erotlen probalkozasat hamar meguntam)

  3. Idén sem megyünk lumináriumba! 🙁
    Nekem minden tetszik, vagy elviselem, és jelenleg nagyon álmos vagyok. De még ez is jo érzés. 🙂

  4. Akkor kedden fussunk már össze. Nekem mondjuk a pink is teccett, bár lehet hogy ennyi elég volt belőle. 🙂

  5. és az az ember akar szigetre jegyet szerezni, aki a legádázabb ellensége volt és a leghangosabban ellenezte az egészet. hovatovább, aki filatorigátnál úgy ordítozott a héven 11kor délelőtt, hogy hova megy a sok buzi:D szal azért vannak elveink, hogy legyen mit feladni:)

  6. Nem egészen 🙂
    A véleményem még mindig megvan a Szigetről, és valóban nem tévedtem, abban, hogy „sok a köcsög”. És tényleg sok igénytelen faszarcú jár ki, viszont úgy gondoltam megnézem mit fikáztam annyit.
    Meg egyébkétn Deep Dish érdekel élőben 😉

  7. Deep dish érdekel élőben,bezzeg mikor én hívlak PvD-re -aki nem mellesleg jelenleg a #1 DJ in the world-, akkor baszol jönni és közlöd,h „én nem járok ilyen helyekre”…merthogy a Syma az olyan lepukkant hely ellentétben a Szigettel…tudod mit, igazad van 😀 !

  8. Ákos úgy fogalmazott, hogy a Szigetre a feeling miatt jár az ember. Másrészt, zeneileg túl szines vagyok ahhoz, hogy egy spéci buliba elmenyjek. Ezért szeretem pl Buddha & Retro Beachet, mert ott is két féle zene van, és oda megyek amelyikhez jobban van hangulatom.

    Pl. tegnap este tetszett a The Killers koncertje, tetszett a Meduza, ahol D’n’B ment, és a Hiperkarma koncert is jó volt. De meg akartam hallgatni Heaven Street Sevent és Alvin és a mókusokat is, csak egyikre sem jutottam el.
    Az más kérdés, hogy a vérem igazaból Cedric Gervais zenéjére indult be 🙂

    Valamint megnézhetjük az árat is. A Paul Van Dyk koncertre elővételben 4.5 a jegy. Na most Sziget ugye hét nap, amire elővételben a 25 ért lehetett még jegyet venni, és akkor boltban vetted, nem kéz alól. Na most akkor naponta ez kijön 3.5 re.

    És nem mellékesen nem 500 forint kint az ásványvíz, annyiért Virgin Mojitot ittam, vagy 4 cent Mézes barackot 🙂

  9. Ez mind oké. Ellenben symában nincsen sár, ő a világ #1 dj-e és nem mellesleg nincsenek igénytelen punkok és még normális wc is van. Max nem bent iszol ásványvizet, ennyi :)! De hát te tudod, csak 1 lehetőség volt…és Szigetre sem akartál menni soha, most méágis ottvoltál és nem bántad meg…én meg szar buliba nem járok…ennyi ;)!

  10. 3 olyan rész is volt, ahol rendes wc volt.
    Olyan szintű mint ami pl Szeparéban is van.
    Egyébként végülis nem is voltunk Deep Dishen 😉

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.