Ebből a postomból kiderül milyen volt a The Walrus és a Live Large koncert a Menta Teraszon. Hogy utánna hová mentünk miniszoknyás csizmás, szexiharisnyás Hannával. Aztán mesélek majd Lola szép hangjáról, Palcsó Tomi csillogó öltönyéről, és hogy mennyire volt tegnap este józan…
Szóval tegnap este volt egy közös Live Large & The Walrus koncert, amelynek a plakátja egyébiránt itt van.
A rajcsúr elött volt egy szolid jasminos sörölgetés, amelynek keretében elsirattuk Mátét a cégtől. Közben hozzájutottam sok fontos, meg kevésbé fontos szakmai információkhoz. Szóval mindíg megéri lemenni 😉
Nos, szóval akkor kilenc körül lementünk Hannával Menta Teraszra, aki közben majdnem önszántából vett két csomag új harisnyát, és az egyiket rögtön fel is húzta.
Szóval lementünk kaptunk undorító kék-piros pecsétet a kezünkre, lent pedig elhelyezkedtünk noel asztalához és élveztük kezdetben a Live Large koncertet, majd később a színpad elött a The Walrus zenéjét.
Mint azt ma már korábban is kifejtettem, noelék ismét odatették magukat. A Live Largeról pedig annyit, hogy árgus szemekkel fogom figyelni mi nő kibelőlük, mert ígéretesnek tűnnek, és színvonalasan játszottak. Egyérelműen elhatárolható volt a két együttess fan csoportja, ha bár ugyanabban a zenei stylusban utaztak. A magyarázat talán a két zenekar átlag életkorával magyarázható.
Rozmáréknál ez biztosan 25 felett van, míg a nagylábon élőknél ezt inkább 20 környékén. És ez az erős öt év difi meglátszik a közönségen. Mivel az utóbbiaknál, főleg iskola társak, meg hasonlók jöttek el örjöngeni 🙂
Egy biztos 23:05 kor hívtam Taxit a Trófea elé, (Pedig akkor már majdnem otthon voltam). És akkor beirányoztuk Morrison’s 2t. Ahol is a Ladánybene 27 utolsó számokat játszotta. Kértem Balutól és azóta csak Torok Angyal(nem, nem török) ként emlegetett csodát a torkomra, mert nagyon fájt, és hang alig jött ki rajta. De ez helyre rakta keményen
szóval az elfogyasztása után mentem is énekelni, ahol megérkezésem pillanatában éppen Lola mutogatta milyen szépen rezegnek a hangszálai. Aztán kért még pár szép dalt, de eléneklésük elől elmenekült, najó nem. Csak szőrén-szálán eltűnt.
Kb egész este karaoke pultnál űlte Schiptyvel és Horival. Állatkodtunk, ahogy szokásos, megbeszéltük a hatalmasan nagy férfias dolgokat. És mint fő istenek néha kegyeskedtünk a kedves hölgyeknek még listára is írni dalokat. Najó nem, persze minden normális kérést teljesítettünk 🙂
Alapból úgy indult, hogy Somebody told me -t kértem, mert még igy bennem volt a koncert hangulata. Az még jó is volt, igazából utánna kezdtem berekedni amikor Fidóval énekeltünk közösen, bár ez kölcsönös volt, mert a végén már neki sem volt hangja.
A Killers nóta után egy 30 feletti Eszter nevű hölgy jött oda hozzám, hogy énekeljünk egyet közösen. Jó persze, kérj valamit.
Aztán sajnos emlékezett erre, amikor a púlt mögött űltem, és Keserű mézet kért, amit elénkeletem vele 🙂
No aztán ha jól rémlik 1 után esett be Hámory Csabi és Palcsó Tomi. Elmentek inni egy pár kört, majd 3 felé amikor visszajöttek, és éppen a pultnál inzultáltam kedvenc Melindámat. Illetve nem is csak éppen a vállamra hajtotta a fejét és álmosan pihegett, hogy ő milyen fáradt. Miután a melleit az éppen támaszkodó kezemhez dörgölte, megkértem, hogy fejezze abba, mert a végén még a púltvezető inzultálásáért kivisznek engem a securityk.
Szóval ezután letoltam Tomékat, hogy rég járt erre, meg különbenis hol van már a lemeze, meg ilyenek.
Nem volt éppen a legjózanabb, sőt inkább erősen ittasnak mondanám. Konstatálta is, hogy igencsak bevan b*szva. Mondtam hogy látom. Azt mondta, mire legközelebb találkozunk akkor közelebb lesz a lemezéhez, mint most. Mondtam neki, hogy áprilisban is valami hasonlót mondott. 😀
Aztán odalépett hozzá valami srác, aszondja. Te nekem nagyon ismerős vagy, csak nem tudom honnét.
Tomi erre kezet nyújt, hogy „Örvendek”. A srác agyában kattognak a kerekek, kattognak, csikorog a rozsda… De nem, amikor végképp ledobta a láncot az agya, oda hajoltam hozzá, és lelőttem a poént. Ekkor hangos „Asztakurva” -‘zásban tört ki, és gratulált neki, hogy milyen jó hangja van, meg a szerepléséért, meg a teljes családfájáért kb.
Aztán eltávoztak az urak. Arra igéretett tett, hogy két hét múlva United koncerten találkozunk. Hát jó 🙂
Nos, valamikor az este folyamán egy Orsi és Zsanett nevet viselő páros csapódott a jó hangulatú karaoke brigádhoz. Orsit pedig egész este oltogattuk, meg Hori fűzte szépen. Néha lógott a nyakamban, meg simogatta a hátam, ezekből a helyzetekből igyekeztem megszabadulni. Egyértelműen jelezve ezzel, hogy ha már Hori fűzi, nem köpnék a levesébe.
A legdúrvább az azért csak az volt, amikor megkérdeztük, hogy mit dolgozik. A válasz erre az volt, hogy „van egy pasim, akinek hotele van Veronában”. Én kérek elnézést 😀
Nos, ez egészen a karaoke zárásáig így is volt, amit négy elött nem sokkal tettünk meg.
Az ajtó elött még toltunk erős, meg kevésbé erős poénokat. Bár kétségtelenül a „Szeretnék én is 5 percre lenni az ágyadtól” poén vitte a prímet Horitól 😀
Szóval Horiék szinte a ház elött raktak le. Szóval keleti kényelem, nyugati izgalom. Majd hétfőn re, addig is EML Hungary, Roni, Monte Carlo, meg ilyenek :))
Szoval pornos a csaj…:D
ezeknek a noknek a felet valojaban rendesen meg kene kurnod egy sotet lepcsohazban, mert az ugy stilusos :\