Szombatom

A péntek esti mókás és korai hazaérkezés a nagy mennyiségű vér aldehid szintünk miatt következett be.
Ezért én reggel 10 elött nem voltam hajlandó (gyk. nem tudtam) felkelni. Judit sietett Móricz felé, én pedig valami kaját magamba emelni, így az áldozat számomra Mammut II mekije volt, majd pedig átkúsztam egybe. Szinte szó szerint, ott is be Matchba, és vettem egy üveg 2001-es tokaji aszut, mert nem utolsó dolog ha van ilyen finomság otthon. Kitudja mikor lesz rá szükség… 🙂

Ezután levegőztem egy sort, mert elég rossz bőrben voltam, föleg detoxiálós stádiumban. Majd elindultam hazafelé gyalog. A Hazay-Decker előtt találkoztam Trixivel. Utánna szólok. Megfordul, megy tovább. Utánna szólok, hogy „na nézz oda még megsem ismer”. No akkor megállt elmosolyodott, jajj puszi-puszi, miujság, hovamész, jajj borozol izé mizé. Beszálltak az út túloldalán álló csodás fekete szörnyetegbe, és suhantak is tova.
Én pedig haza.

Egész délután döglődtem, de közben redíthetetlenül játszottam a kóder királyt, és elkezdtem írni az Ajax Comments nevet viselő WordPress pluginem új verzióját. Amiben nulláról újraírom a komment megjelenítő részt, nyelvesíthetővé teszem, aranyos admin felületet kap, és hibákat javítok benne.

Amikor ezt meguntam, megbeszéltük Timivel, hoyg Morrison’s 2 előtt találkozunk, és leviszem ezt a drága nőt. Jajj de neki nincs pénze a belépőre, mondtam hogy megoldjuk. Először arra gondoltam, hogy nagyvonalú leszek és kifizetem neki.
De amikor álltunk lefelé a lépcsőn (most álltam sorba először) mondtam neki, hogy karoljon belém. Így köszöntünk a security bácsiknak, aki pacsizás után, nem is törödtek azzal hogy plusz egy fővel jöttem, neki is free entry. Lütyő szerint ez normális. Lehet, nem szoktam ilyet csinálni 🙂

Mindegy, mentünk egy kört. Majd megtaláltuk Timi barátait. Őt így ot is hagytam, én mentem hátra. A már említett Lütyőt és Giorgiót megnézni mit ügyködnek a karaoke pultnál. Majd körbenyalni Melinda drágámat. Ittam nála két mézes-málnát, majd körbenéztem Apesz féle klub teremben is. Ekkor kaptam telefont, hogy hol vagyok. Mondtam hogy hol, le lettem b*szva hogy miért nem egyben, mert sokan hiányolnak. Hát jó, akkor kabát megfog, taxi hív, és rohanok.

A járműbe szállva láttam hogy alapból kettes tarfia volt beállítva. Mutatom a kártyám, azt mondja nem kell, a központ már mondta. Meglepő, tegnap még hármas kategóriában voltam, kártyavillantás előtt… 🙂

No mindegy, beszélgetünk a sofőrrel, és éppen Arany János utcánál jártunk, amikor hív Seedorf. Felvesz. Hol vagy. Taxiban. Merre. Morriegy felé és te. Onnét jövök, kettő előtt állok. Jó gyere át. Fenét megyek haza. Jokus jossz.

Végülis jött 😉

Lent találkoztam Kalózzal, kangival, Epsteinnel, Borival, Katákkal, Pésszel, Kicsivel, Zsockával és Balázzsal.
És a legnagyobb meglepetésemre lent volt Gabci(februári kép) és barátja Miki. Akiről sokat hallottam de még nem láttam 😀 Valamint Miki bátyja Sándor, ha jól rémlik.

Zsocka éppen Balázzsal kapcsolatos vizióinak adott hangot, és annak hogy ők milyen kurvajó pár. Meg esküvő, meg gyerek, meg minden. Mondtam hogy nincs para, áldásom rátok, sőt a legény búcsút megszervezem. Bele is mentek, de k*rvák nem lehetnek. Persze-persze fel sem merült… 😀

Koktélozás, sörölés, beszélgetés és némi unott táncolás ment, zárásig.
Szóval ez egy ilyen este volt 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.