Mókás hétvége

Szóval csütörtök este lementem Bajára, mert ugye miért is ne.
Meglátogattam én édesanyámat, meg a sok apróságot, és persze a nagyszüleimet.

Pénteken meglátogattam a házi orvosom. Illetve azt hittem őt látogatom meg, de a fia rendelt.
Állítólag két éve praktizál, felváltva rendelnek, vagy ő vagy az apja, elvégre is nagy a prakszis, meg családban marad…

Szóval, meglátogattam a házi orvosom, akivel még sosem találkoztam, szólna kicsit bulvárosan a mondat tovább.

Bemutatkoztam neki, elmondtam, hogy bár őt nem ismerem az édesapját annál jobban.
Azzal most így nem jöttem elő, hogy a kedves papa fél tőlem, mint a tűztől. Mert 5 évesen félre diagnosztizált, és azt hitte agyhártya gyulladásom van, és ezzel be is utalt az egyik gyermek klinikára, ahol 2 hónap után azért csak kiderült, hogy nincs.

Ezért az elmúlt 18 évben, ha azt mondtam, hogy fáj a fejem, az nekem legalább 1 hét igazolást jelentett, de azonnal ágyra fektetett és megemelte mindkét lábam (ez az egyik lehetséges diagnózis az agyhártya gyulladáshoz).

Hm, milyen storyzós kedvemben vagyok ma. Erről sem meséltem még senkinek szerintem.

Szóval kaptam tonna gyógyszert, meg igazolást, meg minden ilyesmit. Kifelé, pedig belefutottam Bernadettbe. érdeztem, hogy hő, mondta, hogy 3 féle b-vitamin injekciót jött beadatni magának. Kérdeztem várjam-e meg, mondta hogy dekedves vagyok persze. Megvártam, szédelegve kijött. Majd sétáltunk egy kisebbet, majd pedig az Emitel központ sarkánál elválltunk.

Voltam Postám, megnéztem hogy Emy anyukája dolgozik-e, és dolgozott. 😀

Haza másztam, és megpróbáltam elfoglalni magam. Ami kevésbé sikerült, offline módon. Mivel nincs vidéken a szüleim házában, az alap 3 tv csatornán kívül pedig maximum horvát és szerb adókkal örvendeztethetem magam. Így elkezdtem maga mentálisan leépíteni és Balázs showt néztem!!!

Nagyjából félévente kapok el egy adást, de az pontosan elég. Ez a pénteki pedig annyira tömény hülyeség adagot produkált, hogy a műsor első fele (ahol ex-VV Anett és Tommyboy hatalmas szerelmi mélységeikat ismertették) is bőven elég volt gyenge lelkemnek.

Szombaton úgy határozam, hogy én bizony fogom magam és hazajövök, mert most így sok volt nekem a vidéki nyugalomból. Így a 15:39-es InterPicit meg is tiszteltem jelenlétemmel. Aminek sikerült 2 állomás után beadni az unalmas. Illetve, azt mondták, hogy nem üzembiztos, ezért szálljunk át egy ilyen munkás vonat szerű BZMOTra. Milyen jó, fizetek IC-pótjegyet, az érték növel szolgáltatásért, meg váltok IP-helyjegyet és ezt kapom. Mindegy.
Sikerült valamennyi aludni mire Sárbogárdra értünk.
Bejön a Sophiane InterCity.
Megkeresem a helyem, ahol egy hatvan éves néni ült, mellette lévő széken – ahova a jegyem szólt -, a hátizsákja pihent békésen. Amikor közöltem, hogy leülnék, mert nekem oda szól a jegyem, csak rángatta a vállát. A vele szemben ülő szöke picsa, oda tolja nekem, hogy a 20. kocsi dohányzó és tök üres.

Kifejtettem neki, hogy utálom a füstöt, nem dohányzom, és nem véletlenül ide vettem jegyet. Egy másik asztaltól az egyik csaj felajánlotta, hogy cseréljünk jegyet. Neki úgyis a 21 kocsiba szól. Király, végre lesz helyem. Miután átverekedtem magam 2 kocsi (!!) süket-némán el is foglalhattam a megérdemelt helyem.

Közben elkezdtem alakítani az esti programot. Úgy volt hogy TiMiékkel megyünk bulájolni. Majd persze nem volt kedve, aztán mennyünk moziba, mennyünk. Azsejó. Akkor jertek át hozzám inni. Jó. Nemjó.
Wáá. Akkor én mentem, majd jöttök, ahogy gondoljátok.

Végülis Morrison’s Opera lett belőle, majd fél kettőkor hazamenés.