Tonight

Hm, azon gondolokodom, hogy rég keltem én már hétkor. Sőt még régebben csináltak nekem reggelit. Ennél fogva most az egyetlen nehézséget számomra az jelenti, hogy reggelizés közben milyen oldalakat brózolgassak, mer a teljes blogrollom végig olvastam már.
Másrészt pedig fél négyig fent voltam, és már kiolvastam az összes feedem, és igoogle sem nyújt elég olvasnivalót, betűkre éhes szemeimnek.
De nem értem, az írói blokk mindenkit hajnal 4 és 7 közt kap el. Ja, hogy nem, csak a bloggerek is alszanak, néha… 🙂

No akkor most a kis intermezzom után, nézzük is meg mivel telt a tegnap estém, hogy miről beszélgettünk Pély Barnával, és hogy miért töltöttem be biztonsági őr szerepet a koncert közben „Tonight” bővebben

Mai lol

Egy kicsit kocka, egy kicsit kretén, de mindenképpen mulatságos képeket tölöttem ma fel a galériámba.

A sorozat címe „Mommy, why is there a Server in the house?”. A rajzok kialakítása aranyos, de maga az egész erősen kamukéró szagot áraszt számomra. Ennyire még a Microsoft sem lehet aljas, hogy 6 éveseknek szóló mesélve akar hódítani a családban…

Mindegy, nem az én dologom. Nézzétek meg a Microsoft Stay-At-Home kép galériát.

First steps in CakePHP towards extJs

To be honest, I’ve just started to work with the CakePHP+extJs combination.
But I’m using Cake for almost a year now.

When I was trying out this powerful combination I’ve decided to improve the end result of the „CakePHP 15 minutes blog example” with extJs.
At least, the index function.
For this tiny tutorial I assume, that you have completed the blog tutorial right now, and you have all the controllers, views, and models.

„First steps in CakePHP towards extJs” bővebben

Reggel

Óra csörgés, lenyomás, visszaalvás jellegű ébredésem volt. Amiben a legszebb az volt, amikor kinyitottam fáradt csipáimat, és azonnal feulogrottam, mert már úton kellett volna lennem munkába.
Gyors öltözés, mit vegyek fel?! Jó, öltöny; de milyen szinű inggel?! Hm, biztos ez. Haj belő’.

Rájöttem, hogy az óra sietett, amiről a támpontot adó időt néztem, így annyira nem vagyok elkésve. Egy e-mailt még tudok küldeni. Majd lemegyek a csodálatos 17-es villamos megállójába, és nagy érdeklődéssel várom, hogy mikor fordul ki a végállomás felől egy sárga szörnyeteg…
Hát, csak nem fordul…
Akkor már elment…
Mindegy, tiz percen bellül jön…
Vagy nem…?

Így a gondolataim közt tipródva, negyed óra elteltével már kéretlenül fogadja az ember a kocka cukrot. Főleg ha hideg van, és még nem is kap…

A villamos végülis 20 perc után megérkezett, de ezzel két probléma volt. Az egyik, hogy rossz irányba ment, bár ez sem lenne olyan gigantikus mentális erőpróba arra való tekintettel hogy ez az első megálló. A komolyabb gond ott kezdődött, hogy bár a szerelvény a saját lábán érkezett, de üresen. Forma1ből ismert Safety Car jellegű felvezetéssel, csak ezen Üzemzavar elhárítás felirat díszelgettm de a szírénázás, és a villogás is stimmelt. Csak a sebesség, valahogy nem.

Szóval, így mentem ma fél óra késsel munkába. No, meg inkább HÉVel…
Gondolkodtam rajta, hogy bepróbálkozom a 60 & 86 busz kombóval, de elég magasan állt már az adrenalin/noradrelanin arányom, így gondoltam nem kellene tovább hergelni magam.

Esti történetek – A három hónapos lánykérés

Ákos multkor megjegyezte, hogy nincs bennem népnevelde szándék.
Nehogy már ne…
Elmesélem milyen ‘atyai’ jótanácsokkal látott el a ma esti taxi sofőröm, és hogy ez számomra mit jelent. „Esti történetek – A három hónapos lánykérés” bővebben

Tonight

Nos, ma igazából nem sok extrától tudok beszámolni.
Hazaértem munkából, majd a hölggyel folytattunk némi telfonálást, aztán skypeoltunk, mert az ugye jó. Aztán megkérdezte, hogy nincs-e kedvem lemondani a mai programom egy teázás fejében…

Egy pillanatra elgondolkodtam, de nem szeretek segget csinálni a számból, főleg hogy legalább 4 embert hívtam el, így muszaj volt lemennem, ezért tettem egy köztes ajnálatot, hogy eljövök éjfélkor, és akkor átmegyek megmelegíttetni a karaoke megpróbáltatásaiban megfáradt pici torkom…

Végülis elég szép társulat gyűlt össze, akiket a cimkék közt majd úgyis olvasni lehet 🙂

Márk és Bori voltak az elsők, akik beadták az unalmast. Persze, Bori hatkor kel, megértem. Én lehet akkor még le sem fekszem… 🙂

Utánnuk egy jó órával én is úgy gondoltam, hogy a kedvenc koktélom és Apesszal elfogyasztott söröm után igazán megérdemelnék egy kis forró teát. Így hívtam taxit, és amikor kérdezte, hogy mégis merre menjünk, mondtam, hogy nyugati felé, onnét kitalálom. Opera előtt hívtam fel a kisasszonyt, hogy hozzá vitessem magam, vagy haza.

Nem volt nehéz kivenni a hanghatásokból, hogy sikerült felkelteni, és úgy érzem, ez volt az egyetlen dolog, amit biztosan nem akartam. Annak ellenére, hogy azt mondta jöjjek, inkább úgy gondoltam, hogy hagynám aludni. Jó éjszakát kívántam, majd letettem.

Mai áldozat

Most hogy így eltávolodtunk a szülinapomtól, túl vagyunk a karácsonyi megpróbáltatásokon is, már csak a névnapom várható a közeljövőben.

Ezért névnapomra én a következő szépséget kérem szépen az angyalkáktól, a nyuszitól, a mitulá bácsitól, meg mindenkitől, akinek hatása van rá 🙂

Belkin TuneStudio
Belkin TuneStudio

Dreams

Az jó, amikor felhívnak hajnal fél négykor, hogy tudunk-e most találkozni…
Az még jobb, ha ezután nálam hajnalban teázunk…
A legjobb pedig, hogy utánna nálam alszik…

De az rossz, amikor rossz kedvűnek és csalódottnak látom…
Még rosszabb ha egy mondattal elronthatom a kedvét…
De a legrosszabb, hogy egyik sem rólam szól…

[audio:freemasons_feat_bailey_tzuke-uninvited.mp3]

Weird

Azt hiszem a ${title}ben szereplő szó adja a legpontosabb definícióját a hétvégémnek…

Kellően sok hatás ért ahhoz, hogy az egész, így képként összeállva egy fura, extrém, őrült, de ugyanakkor mókás, és egyedi három napos részt alkothasson, az egyformán, átbulizott, átfényezett és átaludt hétvégéim végeláthatatlan tengerében…

Vacsora főzéssel indult a hétvégém, és egy török vacsorával ért véget, szóval ilyen szempontból az étkezés egyfajta keretet adott neki. Alvásból most nem volt hiány, ezért forulhatott elő az, hogy 17 nem fogadott hívás és 2 sms várt válaszra a ma délutáni ébredési procedurám befejeztével.

Részleteket majd később, vagy lehet hogy csak egy privát, vagy jelszavas postban emlékezem meg róla. Elsődlegesen azért mert több olyan dolog is van, amiről nem akarom, hogy a teljes olvasó közönség tudjon. Másrészt, azért mert valószinűleg tele lesz olyan kétértelmű és vegyes dolgokkal, amit csak azok érthetnek, akik tényleg ismernek, és közel állnak hozzám.

Szóval ennyi 🙂

Fura tánc

Nem, most kivételesen nem a ma estéről írok, hanem a történet újév hajnalban esett meg, olyan kettő óra körül.

Amikor is Zsuzsi már 2. órája állt a djpult mellett, néha bent, a fénypult mellett, szóval így körülöttünk. Átadtam a staféta botot Gyurinak a fények végtelen birodalmában, mi pedig a hölggyel a tánctér vége felé vettük az irányt, majd megálltunk az egyik plazma alatt. Nem, nem foci mecsset akartunk nézni, hanem igyekezett, egy kevésé zsúfolt helyet találni, mozgáskultúrájának kibontakoztatásához…

Amit nem túl sokáig élvezhettem, mert jött az instrukció, miszerint forduljak el, mert nem szereti ha nézik tánc közben…

Így gyakorlatilag végig a hátam mögött keringett, de nagyban össze voltunk kötve egy ilyen csodálatos, szilveszteri buliban doblálsra való ezüst szalaggal…

Szóval ez egy fura tánc volt.

Karitatív

Gondoltam, én is csatlakoznék lippihez, és támogatom Tappancsot azzal, hogy egy kis trafikot irányítok a blogjára, mivel segtségre lenne szüksége.

Ezért megkérem a kedves olvasó közönség, hogy ahelyett, hogy a székük alatt található szavazó készüléket használnák, a mutato, illetve navigációs eszköz segítségével olvassák el ezt az oldalt .

Segítsük együtt Tappancsot című karitatív rovatunkat látták.

Munkaszüneti napok 2008-ban

Ha már így év eleje van, nézzük mi vár ránk munkaszüneti napok tekintetében a következő évben.

Az első olyan szombati nap, ami munkanappá lett nyilvánítva április 26., amikor is a május 2.-át fogjuk előre ledolgozni, hogy jól ráhipenhessünk a munka ünnepére…

A második ilyen, a Magyar Közlönyre támaszkodva október 18. lesz, hogy a már hagyományossá vált október 23 körüli utcai zavargások után még tovább szellőztethessük ki magunkból a molotov koktél maradványokat, és a könnygázt, no meg, hogy a gumi lövedékek helye is tovább gyógyulhasson. Tehát ezt a napot október 24.-e oltárán áldozzuk be, így lesz egy csodálatos 4 napos hétvégénk.

A következő áldozat az év egyik utolsó szombatja. Egészen pontosan az utolsó előtti, december 20. Ezt a napot azét kell feláldozni, hogy a karácsonyunk szép hosszú lehessen, ugyanis itt egy 5 napos hétvégére lehet majd számítani 😉

Akkor tehát foglaljuk össze:

# Munkanap Pihenőnap
1. április 26. május 2.
2. október 18. október 24.
3. december 20. december 24.