Szóval ott tartottam 50 perce, hogy taxi a ház előtt, és ilyenek.
Nos, a taxis úgy gondolta, hogy bár a Margithíd akár köpésnyi távolságra van tőlem, mégis az Erzsébet híd lesz az, ahol mi át akarunk menni, és rá akarunk fordulni a Keleti pályaudvarhoz elvezető cél egyenesebe. A város nézésnek az ára majdnem az lett, hogy lekéstem a 6:30-as Baranya ICt. Ettől egyedül az mentett meg, hogy a 3-as pénztárban ülő kedves szőke hölgy világbajnok sebességgel adta ki a jegyeket. Ha jól rémlik 6:24-kor álltam be a sorba, és 3 perc múlva már a jegyekkel a kezemben siettem felfelé a lépcsőn. Mindenzt úgy, hogy legalább 6-an álltak előttem.
Pontosan indultunk, és most az utasellátó kocsiban ülve pötyögöm eme sorokat „Kontinentális reggeli”-m fogyasztása közben, miközben elhagyjuk éppen a várost, ahol élek. Most értünk ki Tétényől. Ha visszafoghatatlan közlés kényszerem lesz, majd úgyis folytatom.
9:40 körül majdnem könny szökött a szemembe, megláttam azt a mozdonyt, amit 4 évesen vezettem. Nem, nem játék mozdony volt. A Baja-Sárbogárd útvonalon közlekedő M41 2142 névre hallgató szépség volt. Azóta amikor meglátom, mindig elérzákenyülök. Most is félálomban üldögéltem az InterPici egyik négyesében, és felnéztem, és amikor legláttam csak annyit, mondta, hogy szia bébi 🙂
Node, most hazaértem és valahogy így fest a családi kép most körülöttem:
Ezen a képen úgy nézel ki mint Domingo-Luciano Pavarotti, az újdonsult apuka és kisfiai 😀
nővesszé még bajuszkát és akkor kérek Tőled autogramot 😉
egyetértek Jalda:D