Mester szakács kurzus

Tegnap este megcsináltam életem első tejszínes csirkemellét Szaffynál, és aki kóstolta, aranyba öntötte volna a kezem, vagy valami ilyesmibe.

Az élet pontos definíciója úgy néz ki, hogy tejszínes csirkemell, füstöltsajtos, fehér borsos, mediterrán mártásban. A lényeg, hogy először csináltam, és hogy piszok jó lett. Erről az mondjuk nem hiteles tanubizonyság, hogy Tamás két nagy tányérral evett, mivel ő gyakorlatilag mindenből. De Manna, Nóri és Zsófi véleményére, és ízlés világára még azért még adok 🙂

Alapból egy hadseregnek való mennyiségű alapanyaggal érkeztem, de végülis csak a felét, vagy annál nem sokkal többet csináltam meg, a fenn maradt rész pedig Zsófi fagyasztójában pihen, és várja, hogy mikor veszem bírtokba ismét a konyháját 🙂

Egyébként a tegnap este, leszámítva a zavaró körülményeket, egészen jóra sikerült, a főzésen kívül megmentettem Andor Mp3 lejátszójának megsérült fájlrendszerének a tartalmát, és főzés közben, után, és vacsora közben és után pedig a ToyRC.com rendelés feldolgozó részét reszelgettem, hogy képes legyen rendesen kiszámolni a nyereséget az egyes termékeken 🙂

“Mester szakács kurzus” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. a csirked tenyleg mennyei volt.:))
    meg is allapitottuk a mannaval, hogy ilyen pasit aki igy foz es massziroz meg kell tartanunk.:)

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.