Egy csepp wellness

Duna Wellness Hotel Baja

Tegnap este úgy volt, hogy találkozunk Emesével, úgyis jó régen volt ilyen, meg beszélgetünk meg minden, ha már úgyis mindketten hazajöttünk Bajára, a hétvégére.

Mivel mindketten döglöttek voltunk, ezért úgy határoztunk, hogy inkább reggel megyük el a főtérünk ékességébe a három (török)csillagos, (és persze sarló-kalapácsos) Duna hotel Wellness részébe. Ahol is egészen konkrétan szarrá áztattuk magunkat a kilenc és dél között terjedő időszakban, különös tekintettel a szaunára és a gőzkabinra.

Közben mesélt az új párjáról, és ahogyan Zsófi szokott fogalmazni „eggyel több információt tudtam meg, mint amit akartam…” 😀

Sikeresen, és kellemesen szétáztattuk magunkat, a végén mindketten arra gondoltunk, hogy igen, most ilyen lenne, egy laza ebéd a hotel éttermében, de sajnos mindkettőnkre vártak otthon ebéddel 🙂

“Egy csepp wellness” bejegyzéshez 27 hozzászólás

  1. xplaygirl: szerintem egy másik emesére gondolsz, ennek az emesének nincs blogja 😀

  2. Pedig hallottam, hogy a blogjában írta, hogy a barátját is Szűcs Krisztiánnak hívják…

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.