Az új barátom 🙂

by

·

, ,

Szombat este elindultam valami élelem után nézni, és végülis is Szerájban kötöttem ki, olyan este 8 és 9 között. Mivel tömegesen vonultak lefelé az emberek Morrison’s 2-be, ezért úgy gondoltam, hogy megnézem már, hogy miért mennek ennyire.

Az eredmény erősen kiszámítható volt. Lent ragadtam, és úgy ahogy régen, ismét az elektronikus tánczenét felvonultató terem dj pultjában találtam magam. A kihívás ebben most az volt, hogy mióta legutóbb hódoltam VJ szenvedélyemnek, azóta lecserélték a vezérlő egységet, és a külső eszközöket is. Így újra meg kellett velük ismerkednem 🙂

Ezt egészen nagy siker koronázta, így az új barátom neve SGM Pilot 2000. Ő váltott fel az eddig csodásan teljesítő Cerebellum digi 64U-t, ami úgy a szívemhez nőtt. A hibáival együtt egy nagyon szerethető DMX fényvezérlő volt 🙂

Az új masina pedig egészen okos jószágnak tűnik, és egyben szokatlannak, az elődjéhez képest. Azt hiszem elég sokat fogom simogatni a gombjait a jövőben 🙂

Comments

12 hozzászólás a(z) “Az új barátom :)” bejegyzéshez

  1. nyanyanya avatar
    nyanyanya

    Ha mar mast nem simogathatsz:D

  2. DjZoNe avatar

    Így van, legalább nem szalad el. 😀

  3. hal avatar
    hal

    csajozzal mar vele, ha mar megdugni nem lehet